Kerouac születésének 90. évfordulója alkalmából színpadra állítják az Úton egyik előírását, a The Beat Generation című drámát.
Közismert, hogy a Jack Kerouac 20 nap alatt írta meg az Úton című kultikussá vált regényét, ám ez a néhány hét nem lett volna elegendő, ha teljesen a nulláról kezdi az írást. Számos jegyzet állt a rendelkezésére már, így ezekből valamint két a The Beat Generation és a Gone on the Road munkacímű piszkozatból szerkesztette össze 1951 áprilisában az Útont.
„Az Úton” – mondta egyszer William Burroughs – „billió Levis farmert és millió presszókávét adott el, és számtalan kölyköt indított el az úton”. Más szóval Kerouac 1957-ben megjelent regénye lett a beatnemzedék bibliája.
Beat Generation
Idén ősszel színpadra állítják Jack Kerouac amerikai író egyetlen teljes drámáját a Massachusetts állambéli Lowellben, az író szülővárosában.
A háromfelvonásos, Beat Generation című darabot Kerouac 90. születésnapján mutatják be – közölte a lowelli Merrimack Repertoárszínház és a Massachusettsi Egyetem hétfőn.
Ez lesz a dráma ősbemutatója, amelyet nyolc előadás követ még. A bemutató egyúttal a „hobóíró” tiszteletére október 10. és 14. között rendezett irodalmi fesztivál fő eseménye lesz.
Az 1957-ben, az Úton című regény kiadásának évében keletkezett Beat Generation Kerouac saját, illetve más „beatírók” – mint például Allan Ginsberg és Neal Cassady – életét ábrázolja.
„One thing sure: it is now a real play, an original play, a comedy but with overtones of sadness and with some pretty fine spontaneous speeches that are as good as Clifford Odets.” — Jack Kerouac, 1957