Karinthy Frigyesre és Kézdy Györgyre emlékezhetünk, Dés László pedig Esterházy Péterrel, Parti Nagy Lajossal és Spiró Györggyel is fellép a Zsidó Nyári Fesztiválon.
Karinthy – Kézdy emlékest
2013. augusztus 27. kedd 19:30
Budapest, Goldmark terem
A nagy mulattató Karinthy jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, a tudományban, a kultúrában és elkeserítette az embertelenség. Az emlékesttel Kézdy György barátai, Karinthy Frigyes tisztelői emlékeznek az idén, február 8-án elhunyt színész, és az általa is rajongással szeretett író emléke előtt, aki 75 évvel ezelőtt, 1938. augusztus 29-én tért végső nyugalomra.
Szereplők: Bíró Kriszta, Fodor Tamás, Hegedűs D. Géza, Székhelyi József
Rendező: Szikszai Rémusz
Pár-beszéd
Dés László, Dés András, estje
Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház,
2013. augusztus 28., szerda, 19:30
„Azt gondolom, hogy ez az est nagy ünnep lesz, sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, melyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér. A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt.” Dés László a Szó és Zene című sorozat kapcsán fogalmazta meg a műsor lényegét, melynek folytatása a Zsidó Nyári Fesztivál Pár-beszéd címet viselő műsora.
A négy közismert és kedvelt művész estjén valóságábrázolás, fikció és improvizáció ad megismételhetetlen élményt a Zsidó Nyári Fesztivál közönségének.
Szereplők: Dés László – szaxofon, Dés András – ütőhangszerek, Parti Nagy Lajos – író, Spiró György – író
További információ: Szó és zene Facebook oldala.
Szó és szaxofon
Dés László és Esterházy Péter estje
2013. augusztus 29. 19:30
Budapesti Zsidó Hitközség Goldmark terme
Esterházy Péter író és Dés László zenész ad különleges estet a Zsidó Nyári Fesztiválon. A két kiváló művész nem először lép együtt színpadra, barátságuk is régi.
Nincs meghatározva a műfaj, a felolvasott szöveg lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is, de a történetek mindegyike érzékelteti a kirekesztés elleni küzdelmet, a tolerancia igényét, az emberi sokféleség elfogadását. A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az elhangzott szövegeket.
További információ: www.zsidonyarifesztival.hu és facebook.com/zsnyf