1936 augusztusától kezdtek megjelenni a 22 éves Robert Capa alapos és szenvedélyes tudósításai a spanyol polgárháborúról, három évvel később Francisco Franco tábornok csapatai bevonultak Madridba, és ezzel véget ért az 1936-ban kitört spanyol polgárháború.
1936 augusztusától kezdtek megjelenni az alig 22 éves Robert Capa alapos és szenvedélyes tudósításai a spanyol polgárháborúról. Már első útján megszületett híres képe a spanyol milicista haláláról, amelyet világszerte óriási elismeréssel közöltek a lapok. Szerelme, Gerda Taro halála után nem kívánt többé visszatérni a háborús viszonyok közé, ám egy újabb megbízás miatt 1938 őszén Capa mégis visszatért Spanyolországba, hogya visszavonuló, leszerelő nemzetközi brigádot fotózza. Utolsó riportjai Aragóniában, az ebrói csatában és a Rio Serge mellett készültek. A nagy tekintélyű angol magazin, a Picture Post tizenegy oldalt töltött meg a 25 éves Capa képeivel, és itt írta a portréja alá Stefan Lorant: „Robert Capa, a világ legnagyobb háborús fényképésze.”
75 éve, 1939. március 28-án Francisco Franco tábornok csapatai bevonultak Madridba, és ezzel véget ért az 1936-ban kitört spanyol polgárháború. Spanyolországban Primo de Rivera tábornok XIII. Alfonz király támogatásával már 1923-ban megkísérelte egy fasiszta diktatúra bevezetését, de 1930-ban lemondásra kényszerült. Egy évvel később megdöntötték a királyságot, a köztársaság középbal kormánya demokratikus alkotmányt fogadott el, földreformot hajtott végre, és elválasztotta az államot és az egyházat. 1933-ban, a gazdasági válság csúcspontján a jobboldal került hatalomra, visszavonta elődei demokratikus intézkedéseit, és leverte a munkások megmozdulásait. 1936-ban az újabb választásokon a baloldali egységfront elsöprő győzelmet aratott, de a jobboldal ebbe nem nyugodott bele, az országon eluralkodott az erőszak.
1936. július 17-18-án katonai felkelés kezdődött a köztársasági kormány ellen. A szélsőjobboldali falangisták több városban megszállták a stratégiailag fontos pontokat, a marokkói lázadó csapatok partra szálltak Dél-Spanyolországban. A lázadók az ország egyharmadát foglalták el, a többi területen a kormánynak sikerült megszilárdítania hatalmát. 1936 őszén a baloldali erőket tömörítő kormány élére Largo Caballo került, míg a nacionalista erők 1936. október 1-jén Francót kiáltották ki főparancsnoknak és államfőnek, a tábornok később felvette a caudillo (vezér) címet is.
„A szakállas kijelentette, hogy Franco egy csaló gazember, és már születni is hazugsággal a nyelvén született. A határőrök is egyetértettek vele. Aztán a francia rádióban olvastak fel egy hivatalos közleményt. „Minden spanyol állampolgárt, aki részt vett a francia ellenállás harcaiban, legalább 30 kilométerre el kell távolítani a francia-spanyol határtól. Mindazokat, akik átkeltek a határon, viszszatérésük után azonnal le kell fegyverezni és internálótáborba kell szállítani.” A parancsnok a gazemberségről motyogott valamit. Mindnyájan izgatottak voltunk és aggódtunk.” (Robert Capa: Kissé elmosódva)
A nagyhatalmak szóban a be nem avatkozás mellett álltak ki, de a gyakorlatban mind a két szemben álló felet támogatták. Németország és Olaszország hadianyag-szállításokkal és önkéntesnek álcázott katonákkal segítette a falangista lázadókat, továbbá a spanyolországi hadműveleteket tapasztalatszerzésre használó német Wehrmacht repülőgépei bombázták le a baszk Guernicát. Moszkva fegyverrel, hitellel és tanácsadókkal segítette a baloldali erőket, a köztársaságiakat, a Komintern által toborzott nemzetközi brigádokban több tízezren (köztük magyarok is) harcoltak. Franciaország szerződésben garantálta a be nem avatkozást, de Léon Blum kormánya titokban eszközökkel támogatta a köztársaságiak légierejét.
A nacionalisták 1936 novemberében Madrid határáig jutottak, de itt megállították őket. 1937 első felében a baloldalon belül összecsapások robbantak ki a kommunisták, anarchisták és trockisták között. A nacionalista lázadók 1938 áprilisában kijutottak a Földközi-tengerhez, kettészakítva a köztársasági Spanyolországot, majd 1939 januárjában elfoglalták Barcelonát. 1939 tavaszán a madridi helyőrség fellázadt, átvette a hatalmat a kommunistáktól. A főváros március 28-án kapitulált, a caudillo április 1-jén befejezettnek nyilvánította a polgárháborút. Spanyolország azonnal barátsági szerződést kötött a hitleri Németországgal, és kilépett a Népszövetségből. Franco vezetésével fasiszta diktatúra jött létre, amely egészen haláláig, 1975-ig tartott.
A polgárháború az ország hatévnyi nemzeti jövedelmét emésztette fel, az áldozatok számát 600-800 ezerre, az emigránsokét 300-400 ezerre teszik. A harcok befejése után kemény megtorlás következett, több ezer embert bebörtönöztek, a kivégzettek száma elérte a 30 ezer főt. A gazdaság csak a hatvanas évekre heverte ki a veszteségeket.
