Voltak már itt 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben is, de minden szkepticizmusunk ellenére sem tudjuk azt mondani, hogy a Faithless lejárt lemez lenne. 2011. március 21-én hétfő este 20 órakor a Budapest Sportarénában ad koncertet a legendás együttes.
A brit trió élő fellépéseivel már jó néhányszor elkápráztatta a magyar közönséget a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, de a zenekar nem elégedett meg ennyivel: Maxi Jazz kifejezett kérésére a nemrégiben megjelent, „Dance” című albumuk anyagát bemutató turné egyik állomása Budapest lett. Az eseményen egy online szavazás nyerteseként Sterbinszky fogja felforrósítani a hangulatot a Faithless színpadra lépése előtt.
A Faithless zenéje még azokat is magával ragadja, akik nem kifejezetten a stílus rajongói, legyen az kisiskolás, peronőr, polgármester, egyetemista vagy nyugdíjas professzor. A Maxi Jazz, Rollo és Sister Bliss által alapított londoni zenekar tizenöt éves fennállása alatt olyan sajátos, intelligens house slágereket gyártott, amelyek ugyanúgy alkalmasak egy önfeledt bulizásra, mint egy elmélyült meditációra. Népszerűségüket jól bizonyítja, hogy eddig megjelent hat albumuk mintegy tizenkét millió példányban fogyott el világszerte.

„Salva Mea„, „Insomnia”, „God Is A DJ”, „We Come 1” – elég, ha ezeket az összes slágerlistát végigsöprő dalaikat említjük, amelyek magukkal ragadó lüktetésük mellett békét és szeretetet hirdetnek. Legutóbbi albumuk, a „Dance” első kislemeze, a „Not Going Home” szinte azonnal sláger lett, a legújabb maxit, a „Tweek Your Nipple”-t pedig szeptemberben dobták be a köztudatba, amelyen a Faithless család tagjaként számon tartott Dido-t is hallhatjuk.
A Faithless élő fellépéseiken tudja még jobban magával ragadni a rajongókat. Tizenöt éve töretlenül telt házas koncerteket ad mindenhol a világon, nálunk is számtalanszor felléptek a Sziget Fesztiválon. Maxi Jazz buddhista hitű rapper prédikátorként áll a színpadon, miközben Sistes Bliss DJ-remixerként és szintetizátorait hatalmában tartó dominaként fokozza az őrületet, miközben a zenét előállító programozó-producer Rollo Armstrong diszkréten, de annál hatásosabban vesz részt a produkcióban.