A Kávészünet zenekar és Huzella Péter verszenei koncertjével kinyitotta kapuit a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál Nyíregyházán. Az művészeti programsorozaton félszáz rendezvény várja a színház, a zene, a filmek és a költészet kedvelőit.
Lutter Imre, a szervező Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta: idén az október 14-ig tartó fesztivál történetének eddigi legszínesebb programját állították össze a szabolcsi megyeszékhelyen, ahol a következő egy hétben szinte minden a versről fog szólni a Móricz Zsigmond Színházban.
A seregszemle versenyprogramjában számos amatőr és profi színész, zenész, előadó méretteti meg magát a versszínház, a verszene, a versmondás és versfilmek kategóriáiban. Lutter Imre tájékoztatása szerint a rendezvényen a televízióból ismert színészek mutatkoznak be eddig kevésbé ismert oldalukról, hazai és határon túli társulatok hozzák el sok száz kilométerről darabjaikat, míg a délelőtti és a délutáni produkciók nem pusztán színházi előadások és koncertek, hanem a Nemzeti Alaptantervben is rögzített tananyag színpadi változatai.
A 14. Kaleidoszkóp VersFesztiválra hivatásos és nem hivatásos társulatok, előadók, zenekarok, filmesek és versmondók százai érkeznek az ország minden pontjáról, illetve a határon túlról Erdélyből, a Szilágyságból, a Vajdaságból és a Felvidékről. A fesztivál színházi programjában a határon túli társulatok közül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadóestet mutat be a közönségnek, de színpadra lép többek között a Holdvilág Kamaraszínház, a helyi Móricz Zsigmond Színház, valamint a Littera Nova Kiadó és Tóth Zsóka is.
Galkó Balázs: Verstánc – Versszínházi ősbemutató, improvizációs táncelemekkel! A Versmondók jubileumi estjén Galkó Szilágyi Ákos versét adta elő, hatalmas sikerrel, ekkor született meg a Verstánc című előadás ötlete. A művész pályáját a színház új útjainak keresése jellemzi, ennek mérföldköve lehet a nyíregyházi premier a Kaleidoszkópon.
A közönség a szegedi Parastúdió, a Pannon Várszínház, a kolozsvári ŐszinTe versszínház, a szabadkai Életjel Csáth Géza Kör előadásait is megtekintheti. A fellépők közül R. Kárpáti Péter, Koltai Róbert, Székhelyi József és Gerendás Péter, Turi Bálint és Kulcsár-Székely Attila, Galkó Balázs, Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán tart önálló verses-zenés előadást.
A zenekarok közül kedd este ad koncertet a Szabó Balázs Band, a Gondola, a Kicsi Hang, Gosztola Adél, Dobó Dániel és Gömbös Gyula, és szintén az első napon nyílik Porpáczy Zoltán formabontó versplakát-kiállítása a színház galériájában, amely a rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható.
A részletes program a Versfesztivál oldalán olvasható.