1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Milyen volt 1956 Magyarországa?
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” (Albert Camus: A magyarok vére)
Magyarország 1949 után
Magyarország államformája 1949 óta népköztársaság. Az 1949-es alkotmány kimondta, hogy a „legfőbb államhatalmi szerv” az Országgyűlés. Elviekben az Országgyűlés gyakorolta a népszuverenitásból eredő összes jogot, törvényeket alkotott, megszabta a költségvetést, megválasztotta az Elnöki Tanácsot és a kormányt, döntött hadüzenet és békekötés ügyében. Az Elnöki Tanácsot 1949-ben, szovjet mintára hozták létre, a köztársasági elnöki intézmény helyett. A testület a korábbi köztársasági elnököt megillető jogok mellett, az évente négyszer ülésező Országgyűlés szünetei közötti időszakokban tulajdonképpen az Országgyűlés funkcióját is átvette, törvényeket ugyan nem hozhatott, viszont törvényerejű rendeleteket igen. Az Elnöki Tanács tagjait a parlament választotta, vezetője az Elnöki Tanács elnöke volt.
A kormány – amelyet 1949-től Minisztertanácsnak neveztek – élén annak elnöke, a kormányfő állt, a testület tagjai voltak: a Minisztertanács elnökhelyettese vagy helyettesei; a tárca nélküli államminiszterek, valamint a minisztériumokat vezető miniszterek. A főbb iparágak külön tárcát kaptak, a Kereskedelmi Minisztériumot szétválasztották külkereskedelmi minisztériummá és belkereskedelmi minisztériummá.
Az 1949-es alkotmány úgy intézkedett, hogy a régi közigazgatási szervek helyett, szovjet mintának megfelelően megyei, járási, városi, községi, s a városokon belül pedig kerületi tanácsokat kell választani. A tanácsrendszerre való áttérés keretében módosult az ország közigazgatási rendszere. Az 1923-ban kialakított 25 vármegyét 1950. január 1-jei hatállyal 19 megyévé alakították át.
Az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) legfőbb szerve formailag a kongresszus volt, melyet háromévenként hívtak össze. A kongresszus választotta meg a Központi Vezetőséget, amely havonta ülésezett. Szerepe azonban eltörpült a hetente ülésező Politikai Bizottságé mellett. A kiépült kommunista állam által felépített terrorrendszer eszköze a Belügyminisztériumnak az a testülete volt, amelyet előbb Államvédelmi Osztálynak (ÁVO), majd később Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) neveztek.
A terror enyhült valamelyest 1953-ban, amikor Nagy Imre lett a miniszterelnök. Engedményeket, kedvezményeket kapott az eddig elhanyagolt, ugyanakkor szigorúan „kézben tartott” mezőgazdaság, illetve korrigálták, mérsékelték az iparosítás erőltetett ütemét.
Hiába a mozi, tánc, rádió és foci
Azonban 1956-ra a Nagy Imre-féle reformkísérleteket követően ismételten romlottak a magyar lakosság életkörülményei.
Az életszínvonal 1956-ban is elmaradt az 1938-as esztendő szintjétől. Ismét előtérbe került a szövetkezetesítés és emellett a tagosítás. Megemelték az ipari normákat és a dolgozók által fizetendő nyugdíjjárulékot.
A növekvő terhek és a csökkenő életszínvonal okozta gondokat feledtette valamelyest, hogy 1956-ra a moziba járás már általánosan elterjedt tömegszórakozássá vált az országban. Míg az ötvenes évek elején különösen két filmtípus – a magyar történelem forradalmi-szabadságharcos vonulatának patetikus-romantikus feldolgozása, és a nevettető zenés vígjáték – vált jellegadóvá, addig 1956-ra, megszabadulván a kötelező sematizmusoktól, a magyar filmművészet olyan filmalkotásokat produkált, mint például a Móra Ferenc elbeszélése alapján forgatott Hannibál tanár úr című film, Fábri Zoltán rendezésében.
1956. október 22-én kezdődött
A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására és a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.
A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe.
A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Parlament előtti Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető. Október 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.
A mozihoz hasonló látványos karriert futott be ezekben az években a rádió is. Budapesten 1956-ban már mintegy félmillióan rendelkeztek rádió-előfizetéssel, ez a szám három évvel korábban 379 ezer volt. Divattá vált a sportolás: a rendszeres testmozgás nem csak a városokban, hanem vidéken, a falvakban is gyakori lett. A legnépszerűbb sportág a két évvel korábbi „berni katasztrófa” ellenére, természetesen a labdarúgás maradt.
A nemzeti tizenegy ebben az esztendőben tíz mérkőzést játszott. Háromszor Budapesten, hétszer idegenben lépett pályára a csapat, s öt alkalommal győzedelmeskedett – utolsó győzelmét kilenc nappal a forradalom előtt, október 14-én, Bécsben aratta, ahol 2:0 arányban múlta fölül a házigazdákat -, háromszor szenvedett vereséget és kétszer ért el döntetlent. A legendás Sebes Gusztáv ebben az évben búcsúzott a válogatottól, utóda Bukovi Márton lett, aki 1957-ig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
