„A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság.” 110 éve született Albert Camus, aki műveiben az ember helyét, az élet értelmét, az emberiség és a világegyetem összefüggéseit keresi.
Albert Camus 1913. november 7-én született Mondoviban, Algériában, francia földműves apától és spanyol anyától. Egyéves volt, amikor apja elesett a marne-i csatában, ezután anyja takarításból tartotta el Algírban az öttagú családot. 1923-ban az algíri líceum ösztöndíjasa lett, szellemi eszmélését a sport iránti lelkesedése is színezte.
„Csakhogy boldognak lenni időbe kerül. Sok időbe. A boldogság nem más, mint hosszú türelem.” (Albert Camus: Boldog halál)
1930-ban betegsége miatt mind a sportot, mind a tanulást félbe kellett szakítania. Később az algíri egyetemre iratkozott be, és alkalmi munkákból élt. 1936-ban írott szakdolgozatában a görög és keresztény gondolkodás kapcsolatait vizsgálta Plótinosz és Szt. Ágoston írásai alapján. Ezután tüdőbaja kezelése céljából a Francia Alpokba utazott – ekkor járt először Európában.
Camus a klasszikusok mellett számos kortárs írót olvasott, Gide, Montherlant és Malraux műveit. 1934-35-ben tagja volt az Algériai Kommunista Pártnak, s munkás-színházat szervezett. Ezután az Alger Républicain-nél újságíróskodott, ahol minden műfajba belekóstolt. Cikkei számos olyan konfliktusra hívták fel a figyelmet, amelyek 15 évvel később az algériai polgárháború kirobbanásához vezettek – bár kritikája inkább humanitárius, mint ideológiai eredetű volt.
„Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva, ostoba voltam.” (Albert Camus: A bukás)
A második világháborút már Franciaországban élte át az ellenállás egyik szervezőjeként, bár tüdőbaja megnehezítette tevékenységét. A háborút felváltva rejtekhelyeken és szanatóriumokban töltötte, 1944-ben végleg Párizsban telepedett meg. Haláláig lektorként dolgozott a Gallimard kiadónál, egy ideig a Combat-t, az ellenállás lapját szerkesztette, de csakhamar lemondott az újságírásról, majd a közéleti aktivitásról is.
Színházi tevékenységét sosem hagyta abba, saját darabjait is előadatta (Félreértés, Caligula, Az igazak), ezek az abszurd dráma jelentős állomásai, mellettük Faulknert, Lope de Vegát és Dosztojevszkijt fordította és adaptálta színpadra.
Első könyvét, egy algériai élményein alapuló novelláskötetet, 1937-ben adta ki. Nevét az 1940-ben írott, de csak két évvel később megjelent Közöny (Az idegen) című regénye tette ismertté, amelynek központi kérdése az elidegenedés. Sziszüphosz mítosza című munkáját a Közöny filozófiai alapjának tekintik.
Legnagyobb sikere A pestis volt, e mű megjelenése, 1947 óta folyamatosan a legnépszerűbb munkája. Az Oranban játszódó történetben a hangsúly nem a járvány elleni harc kétes sikerén van, hanem a szereplők emberi méltóságán és testvériségén. A lázadó ember című elméleti írása viszont – melyben az erkölcsi-metafizikai lázadást a politikai-történelmi forradalommal vetette össze – több hívét és barátját eltávolította tőle, Sartre és más marxisták is élesen szembefordultak vele.
„Az ember oly hamar beleszokik mindenbe. Pénzt akar keresni, hogy boldog legyen, aztán élete javát a pénzszerzésre fordítja. A boldogságról már rég megfeledkezett, az eszköz lesz a cél.” (Albert Camus: A pestis)
Harmadik, remek technikai megoldásokban bővelkedő regényét, A bukást (1956) – mely iróniával szemléli a világi erkölcs önelégültségét – sokan félreértették, s ezt számára novelláinak sikere és a Nobel-díj (1957) sem tudta feledtetni. Camus a Nobel-díjat korai bíztatásnak vette, úgy érezte, még pályája kezdetén áll. De nem sok adatott neki: három évvel később, 47 éves korában 1960. január 4-én Villeblevin mellett, Sens közelében autóbalesetben vesztette életét.
1994-ben, halálának 34. évfordulójára kiadták Az első ember című befejezetlen regényét, a kéziratot abban az autóban találták, amelyben az író halálos balesetet szenvedett. Népszerűsége azóta is töretlen, hazájában éppúgy, mint külföldön. Kevés művet alkotott, ezeket azonban ma is sokan olvassák.
„Ha kitör egy háború, ezt mondják az emberek:” Nem tarthat sokáig, hiszen merő ostobaság.” Semmi kétség, hogy egy háború valóban merő ostobaság, ám ez nem gátolja meg abban, hogy sokáig tartson. Az ostobaság mindig rendületlen, s erre rá is jönne az ember, ha nem gondolna mindig önmagára.” (Albert Camus: A pestis)
Camus regény- és színműíróként, moralistaként és politikai teoretikusként a II. világháború után saját nemzedékének szószólója, majd az utána következők mentora lett. Írásaiban a háború utáni értelmiség kiábrándultsága tükröződik, fő témái az elidegenedés, az ember elszigeteltsége egy idegen világban, a Gonosz kérdésköre és a halál véglegessége.
Megértette a sokakat hatalmába kerítő nihilizmust, mégis síkra szállt az igazság és a mértékletesség értékei mellett. Utolsó műveiben liberális humanizmussal utasította el a kereszténység és a marxizmus dogmatizmusát. Színművei és regényei formailag klasszikusan egyszerűek és hagyományosak, témájuk és mondanivalójuk azonban bonyolultan modern.
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.” (Albert Camus: A magyarok vére)
Minden műve az ember helyét, az élet értelmét, az emberiség és a világegyetem összefüggéseit keresi. Novellái példázatok, melyek a történeten keresztül az olvasónak egy igazságot közvetítenek, tanulságot nyújtanak, s felvérteznek az élet meglepetései és értelmetlenségei ellen.
