Alegszebb hangszeré, az emberi hangé lesz a főszerep, és ezúttal a közönség is csatlakozhat a fellépő kórusokhoza Művészetek Palotájában december 9-én. Kodály és Kocsár világszerte előadott művei mellett bizánci egyházzene és karácsonyi dalok is felcsendülnek az esten.
Több jelentős hazai kórusműhely képviselteti magát az Ibiden Hungary és a Müpa közös rendezésében tartott koncerten. Az európai hírű, kecskeméti Aurin Leánykar 23 nemzetközi kórusversenyen 15 első, 4 második és 4 harmadik díjat nyert, továbbá három kiadott CD-vel is büszkélkedhet. 2006-ban megnyerték a Kínában megrendezett kórusolimpiát, kategóriájukban 42 kórust utasítottak maguk mögé.
A Szent Efrém Férfikar elsősorban a bizánci rítusú egyházzene autentikus megszólaltatására jött létre és tette népszerűvé a műfajt. 2006-ban átütő nemzetközi sikert értek el: a Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztiválon (Lengyelország) megnyerték a professzionális kamarakórus kategóriát. Először fordult elő a rangos fesztivál 25 éves történetében, hogy nem szláv kórus vitte el az első díjat.
A pécsi UniCum Laude Énekegyüttes madrigálok, a reneszánsz egyházzene, a kortárs zene és a popzene igényes átiratainak megszólaltatásával kamatoztatja a hattagú férfikar adta különleges hangzásvilág lehetőségeit.

Debrecen veretes zenei hagyományait a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok képviselik a koncerten. A debreceni zenekar kíséri majd az est végén a közönséggel közösen előadott két művet, Händel Zadok the Priest című művét és Kocsár Miklós Psalite Deóját, amelyben Európa egyik legnagyobb koncerttermi orgonája is megszólal. Az együttes énekléshez csatlakozik az Ibiden Hungary Kft. dolgozóiból alakult kórus is. A vállalat honlapjáról tölthetik le a vállalkozó kedvű koncertlátogatók a két mű kottáját, a tanultakat pedig egy órával a az előadás előtt próbálhatják össze a kórusokkal.
A jótékonysági koncerten befolyó összeget teljes egészében a 90 decibel projekt számára ajánlja fel az Ibiden Hungary. A kezdeményezés elsősorban jeltolmácsok alkalmazásával teszi lehetővé a siket és nagyothalló közönségnek a színházi és a szöveges zenei művek élvezetét. Az est alcíme „A zene mindenkié”, azért is, mert a kodályi gondolat időszerűségére az együttzenélés értékteremtő erejére is fel szeretné hívni a figyelmet.
A Müpa kiajánló videója
Kórusok és a műsor
Közreműködik: Aurin Leánykar – Kecskemét
Vezényel: Durányik László
Kodály: Ének Szent István királyhozF
Franz Biebl: Ave Maria
Kocsár Miklós: Gloria (az A-dúr miséből)
Kocsár Miklós: Salve Regina
Gyöngyösi Levente: Cantate Domino
Gyöngyösi Levente: Deus ultionum – ősbemutató
Közreműködik: Szent Efrém Férfikar
Művészeti vezető: Bubnó Tamás
Szólók: Philipp György, Cser Péter
Thearchíó nefmati (Isteni parancsra) – görög-bizánci himnusz
Csesznokov: Zsertva vecsernaja (Esti áldozat)
Bubnó Tamás: Boldogok mindnyájan –127.zsoltár
Rachmaninov: Bogorogyice Gyevo (Üdvözlégy Mária)
–Szünet—
Közreműködik: UniCum Laude Énekegyüttes – Pécs
Csapó József – kontratenor
Meláth Árpád – tenor
Mits Arnold – tenor
Pécsi Csaba – bariton
Kutnyánszky Csaba – bariton
Véghelyi Ákos – basszus
Francis Poulenc: Assisi Szent Ferenc négy kis imája
Vytautas Miškinis: Cantate Domino
Traditional: O Come, O Ye Faithful (Cedric Dent feldolgozása)
Irving Berlin: White Christmas
James Pierpoint: Jingle Bells
Traditional: Santa Claus Is Comin’ to Town
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen
Zeneigazgató: Somogyi-Tóth Dániel
Jacobus Gallus: Tribus miraculis
Robert Schumann: Négy kétkórusos ének (3. Bizakodás, 4. Talizmánok)
Ligeti György: Éjszaka; Reggel
Morten Lauridsen: O magnum mysterium
Borogyin: Polovec táncok
Összkari mű zenekarral:
Kocsár Miklós: Psalite Deo (orgonán közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel)
Vezényel: Durányik László
Händel: Zadok the Priest
Vezényel: Pad Zoltán
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen, az IBIDEN Kórus és a közönség bátor tagjai.
Összkari próba 18.30-19.00 a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.