Csak ülök és mesélek, Ötszemközt, Telefere, Apád, anyád ide jöjjön, Töltsön velem egy órát!, Az én olimpiáim – ki ne tudná, hogy Vitray Tamásról van szó. Vitray Tamás nyolcvanéves.
„Nekem megvan az a mások számára nem mindig kellemes tulajdonságom, hogy ha valami bajom van, nem tudok beszélni róla, még a legközelebbi hozzátartozóimnak sem. Amikor már el tudom mondani, akkor túl is vagyok a problémán, amely vagy megoldódott magától, vagy megoldottam, vagy pedig már egyáltalán nem izgat. A legjobb, amikor magától kihuny, elhamvad, eltűnik, olyanná válik, mint egy távolba vesző vonat.”
November 5-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, kiváló művész, akinek neve egybeforrott a magyar televíziózással.
Vitray Tamás (eredetileg Neufeld Tamás) 1932. november 5-én született Budapesten. A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának angol sajtó szakán 1955-ben végzett, majd egy évig fordító volt a Honvédelmi Minisztériumban. Újságírói pályafutását 1957-ben a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál kezdte.
Rádió s tévé, de nemcsak ül és mesél
1958-ban azzal kereste meg a Magyar Televízió Sportfőosztálya, hogy vállalja el interjúk készítését a Budapesten vendégszereplő amerikai atlétikai válogatott tagjaival. Azóta legendává vált a történet: a 162 centiméter magas újdonsült riporter a beszélgetés közben tornazsámolyra állt, hogy egy szinten legyen a tízpróba világcsúcstartójával, a 198 centis Rafer Johnsonnal.
Több sikeres riport után egy évig külsőzött a tévének (aminek csak fele volt sportos felkérés, a többi más, például az Élőújság vasárnap esti műsorában a színházi rovat és az angol nyelvű riportok készítése), 1959. december 1-jén lett a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztálya agitációs és propagandaosztályán a sportrovat belső munkatársa. Közben a Testnevelési Főiskolán tanult, 1963-ban sportszervezői oklevelet szerzett.
Az első külföldi közvetítése 1960 januárjában Prágából a Csehszlovákia – Brighton-Tigers (angol-kanadai) profi együttes jégkorongmérkőzése volt. De nem ez hozta meg Vitray számára a sportkommentátori sikert, valamint a nézők rokonszenvét, hanem még ugyanebben az évben Garmisch-Partenkirchenben megrendezett Műkorcsolya Európa-bajnokság ötnapos közvetítése hozta meg. Ez az ötnapos közvetítés-sorozat nemcsak ismertséget, hanem sok-sok néző elismerését is biztosította, amely a mai napig tart.
1968-ban főmunkatárssá nevezték ki, de sportközvetítéseken kívül vetélkedőket is vezetett, sőt 1970-ben, a meginduló Hét című politikai magazin első számának is ő volt a műsorvezetője. 1975-ben lett a Szórakoztató- és Zenei Főosztály vezetője, 1981-ben a Drámai Főszerkesztőség osztályvezetője. 1988-ban kinevezték a Sportszerkesztőség élére, ahonnan rövid időre eltávozott, amikor az MTV2 intendánsa lett. Vitray azonban az új program indulásának másnapján lemondott, mivel a műsora, a korábbi ígéretekkel ellentétben, előnytelenebb működési feltételekkel láthatott munkához. Főmunkatársként dolgozott tovább, majd 1997-ben nyugdíjba ment.
1999-től a Danubius Rádióban vezetett telefonos beszélgetőműsort Ötfülközt címmel, 1999-2000-ben az Magyar Televízió Napkelte című műsorát vezette. 2002-től ismét kinevezték a Sportfőszerkesztőség vezetőjévé, 2004-től elnöki főtanácsos volt, de 2009-ben elbocsátották a televízióból. 2002-2003-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára volt.
Kiképzés
1991-1997 között a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, 2004-2008 között a Nemzeti Sporttanács elnöke volt. 1985-2006 között a Rák Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét is betöltötte. Szinte nincs olyan sportág, amelyet ne közvetített volna a televízióban, emlékezetes Telesport-adások, helyszíni közvetítések, nagy világversenyek riportere volt. Összesen huszonegy – téli és nyári – olimpiáról közvetített. A 2004-es athéni volt a 10. nyári játék amelyen az ő közvetítését is hallhattuk. A 2008-as olimpia volt az első, amelyet már nem a Magyar Televízióban közvetített (nem is utazott el a helyszínre), a kajak-kenu versenyek kommentátora volt a Eurosporton, valamint az RTL Klub Híradójában foglalta össze naponta az olimpia eseményeit.
Kiképzés című kötete 2008-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. A könyvben Vitray Tamás olyan dolgokról mesél, amelyekről addig még sosem szólt. Végigjárja gyermekkora viszontagságos tájait, hogy sem magát, sem környezetét nem kímélő éleslátással összerakja múltja darabjait.
Vitray Tamás saját magával, saját magáról is úgy beszél, ahogyan híres műsoraiban a beszélgetőtársaival, beszélgetőtársairól. Figyel. Reflektál. Összerak. Megért. Új összefüggéseket fedez fel. Egyetlen felesleges szava, kérdése sincs. Határozottan, egyértelműen peregnek a szavai. Vitray analízis helyett szintézist teremt, az értelem és érzelem, a drámai jelenlét szintézisét. Mert nem az a lényeges ebben a visszaemlékezésben, hogy a megélt örömök mellett mennyi borzalom és fájdalom hatotta át ezt a gyerekkort, hanem az, miként lehetett túlélni, és mit lehetett kezdeni vele. S noha látszólag egyetlen szó sem esik arról, hogy milyen utak, csalódások, remények, újrakezdések vezették őt el a Magyar Televízió épületéig, a Kiképzés mégis erről a kalandnak egyáltalán nem nevezhető, ám „kiképzésnek” joggal tartható, küzdelmes útról szól. A kezdetekről, a lehetőségekről, amelynek végén ott áll egy ember, aki (új) nevet szerez magának, s egy ország emlegeti őt így: „A Vitray”.
2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. Vitray Tamás a Mensa HungarIQa tagja. 2012. június 1-én a XIII. kerület díszpolgára lett.
Emlékezetes, nagysikerű televízió műsorai: 12 szék (1967), Fekete-fehér, igen-nem (1972), Ötszemközt (1973-74), Csak ülök és mesélek (1975-78, majd 1983-1984), Telefere (1985-89), Apád, anyád idejöjjön (1990-91), Töltsön velem egy órát, (korábban „egy estét” 1993-94), Az én olimpiáim (2000). Több sporttárgyú könyv, illetve riportkötet szerzője: Mexikói mozaik (1969), Amerikai mozaik (1972), Hivatásos sportrajongó (1981), Csak ülök és kérdezek (1990), Morzsabál (2003), Kiképzés (2008). Vetélkedőit, beszélgetős műsorait mindig az igényesség, alaposság és empátia jellemezte.
Számos kitüntetés birtokosa: kiváló művész (1987), Pulitzer-életműdíj (1995), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996), Aranytoll (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2002), Prima Primissima-díj (2003). 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki ” kivételes minőséget képviselő, a magyar médiában egyedülálló, rendkívül sokoldalú, páratlan és műfajteremtő életművéért”.
Felesége Kállai Bori színésznő, fogadott lánya Fonyó Barbara operaénekes. Két fia van első házasságából, Tamás, aki operatőr, rendező és Péter.
Felhasznált irodalom:
A Magyar Televízió története
Vitray Tamás: Kiképzés, Magvető
