Január 6-án tartja a nyugati kereszténység – főleg a katolikus egyház – a vízkereszt, vagy más néven három királyok, vagy még más néven a napkeleti bölcsek ünnepét, amely az egyik katolikus főünnep.
Ezután kezdődik a farsangi időszak. A keleti kereszténység a Julián-naptár szerint 13 nappal később ünnepli a vízkeresztet, mivel január 6-a, illetve 7-e a keleti kereszténységben a karácsony.
A vízkereszt ünnepének hivatalos görög neve epifánia, pontosabban Epiphania Domini, azaz magyarul Urunk megjelenése. A magyarban használt vízkereszt elnevezés az ünnep szertartásából, a vízszentelésből származik. Ez az ünnep a karácsonynál régibb, és a karácsonynak a IV. század vége felé történt általánosabb elterjedése előtt azt is magában foglalta. Jelenleg a karácsonyi ünnepkör zárónapja.
Az epifánia ünnep először a III. század végén jelent meg keleten, majd a nyugaton a IV. században – Galliában 361-ben, Hispániában 380-ban -, és mindig január 6-án. Az ünnep tárgya Jézus Krisztus megjelenése volt általában, azaz születése (a karácsony későbbi ünnep), a születéséhez kapcsolódóan a napkeleti bölcsek eljövetele a kisded Jézushoz, továbbá Jézus megkereszteltetése, isteni küldetésének megnyilatkozása a Jordán folyónál, és csodatévő hatalmának első megnyilatkozása a kánai menyegzőn.
Mivel a IV. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony mind keleten, mind nyugaton elkülönült az epifániától, különálló ünneppé vált, így a vízkereszt ünnepe azóta a következő háromjelentést tartalmazza: a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése, és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn. Az epifánia kifejezés a római császári udvarból ered, azzal a jelentéssel, hogy az uralkodó ünnepélyesen bevonult egy városba, kinyilvánítva hatalmát és pompáját. Teológiailag az epifánia értelmezése a következő: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként. Ezen ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az epifánia ünnep első, egyben legjellegzetesebb, legszínesebb jelentése a három királyok, vagy más néven a napkeleti bölcsek érkezésének az ünneplése. A három királyok azok a férfiak, akik – Máté evangéliuma szerint – egy csillag, a betlehemi csillag által vezéreltetve keletről Judeába jöttek, hogy a zsidók újszülött királyának a hódolatukat kifejezzék. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király Betlehembe utasította őket; itt meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Nevüket az evangélium nem jegyezte fel, sem azt, hogy hányan voltak és honnan jöttek. Az evangélium mágusoknak nevezi őket, ami olyan tudósokat jelent, akik különösen a természet titkainak kutatásával, és csillagászattal foglalkoztak, innen a napkeleti bölcsek elnevezés. Régi hagyomány szerint hárman voltak a mágusok, s Beda (Venerabilis) VIII. századbeli író a nevüket isemlíti: Caspar, Melchior, Balthasar – vagyis Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A szír források az egyik mágust Gudophoremnek nevezik, amely nevet sokan azonosítják Goudophares-szel, a pártusok hatalmas királyával, akit a legenda szerint Szent Tamás apostol keresztelt volna meg.
A területre nézve, ahonnan a napkeleti bölcsek jöhettek, különböző vélekedések vannak: az Eufrátesz közelében fekvő tájakat, Arábiát, Perzsiát tételezik fel. A három királyok ünnepe a kinyilatkoztatás örömünnepe. Jézus nyilvánosság elé lépésének a misztériuma. Egészen eddig az eseményig a Megváltót csak választott nép kis csoportja ismerte: Mária, József, a pásztorok és Betlehem népe. Ekkor viszont Jézus megjelenik, megnyilvánul a pogány népek, a távoli világ számára is. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A három királyok hálás témául kínálkozott főként a festőművészetnek, gazdagítva a keresztény ikonográfiát színpompás, egzotikus keleti ábrázolásokkal. Jellegzetes alkotás például Dürer Három királyok című műve és Ferenczy Károly hasonló témájú alkotása.
A vízkereszt második evangéliumi története a következő: amikor Jézus harminc éves lett, elment a Jordán folyóhoz, és ott Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Jézus megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust. Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására, az első csodatételeként a vizet borrá változtatta. A házszentelés szertartása emlékeztető a kánai ház megszentelésére Jézus jelenléte által.
Az ünnepi népszokások közé tartozik a háromkirályjárás hagyománya, amely a napkeleti bölcsek látogatását idézi fel. E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, a betlehemezés mintájára. Legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak mutatta meg az utat Betlehembe. A házszenteléshez kapcsolódó népszokások a leányok jövendőbelijére, férjhez menetére vonatkoznak. A vízkereszti népszokásokból mára már leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.
