A kereszt emlékeztető, hogy sose feledjük: valaki velünk van, aki a legszörnyűbbet már elviselte, és erőt ad nekünk bármely megpróbáltatáshoz.
„In hoc signo vinces” (e jelben győzni fogsz) – ezt a figyelmeztetést hallotta, miközben az égen keresztet látott fölragyogni Constantinus császár, a nagynak nevezett, aki véget vetett a keresztények három évszázados üldözésének, majd utóbb államvallássá tette a birodalomban a minden üldözés ellenére egyre terjedő hitet.
A „jel” azóta mindenütt feltűnik, ahol keresztények vannak. Templomtornyokon, temetőkben, szobák falán, nyakláncokon. Bizakodva tekint rá a nagybeteg, és magához szorítja a veszélyes útra induló. Nem amulett, nem őrző-védő varázsszer – bár akad, aki annak hordja, sőt olyan is, aki fülében viseli, de gyanítom, hogy annak sejtelme sincs a jelentéséről -, nem is bálvány, mint némelyek állítják, hanem emlékeztető, hogy sose feledjük: valaki velünk van, aki a legszörnyűbbet már elviselte, és erőt ad nekünk bármely megpróbáltatáshoz.
Összetartozásunkra figyelmeztet
A kereszt köztudomásúan kivégző eszköz volt. A rómaiakat szokták érte felelőssé tenni, pedig Romulus és Remus még a világon sem volt, amikor Egyiptomban már ismerték. Kodolányi János írja Mózesről szóló Az égő csipkebokor című regényében, hogy a Napisten legfelső papjainak beavatásához tartozott a keresztre kötözés. Mint jelkép a föld kerek egységét hirdette, a vertikális és horizontális összetartozást.
Később a karthágóiak, majd a perzsák használták minden jelképi jelentés nélkül, egyszerűen kegyetlen kivégző eszközként. Tőlük vették át a rómaiak, hogy félelemben tartsák az óriásira nőtt birodalom provinciáit, és a mindenfelől összehozott rabszolgákat. Római polgár-jogállású lakost nem lehetett keresztre feszíteni. Ezért kap Jézus Krisztus halálában a szenvedés mellett az alázat is jelentést: Isten eljön a világba, hogy a legkegyetlenebb és a legmegvetettebb halállal szabadítsa meg az emberi lényt. Az evangéliumi tanítás azt mondja: váltsághalál, vagyis az emberiségnek amaz első, Istennel szembeni lázadása óta minden emberi bűnért elszenvedett kínhalál.
Felmerülhet a kérdés, miért ez az egy kereszthalál a váltság, hiszen sok ezren haltak meg az ókorban így? Mert Jézus – a szentháromság-tan szerint – „Istenember” volt, vagyis valóságos Isten, de valóságos ember is, aki az emberek közül egyetlenként mentes az eredendő bűntől, így teljesen ártatlan.
Áldozat és szeretet
A kereszten függő Jézus az emberiség egyik legnagyobb hatású jelképe, az egész kereszténység világképének középpontja. Túlságosan is sugárzó, túlságosan is súlyos jelkép ahhoz, hogy a költői energiákat felszabadítsa. Nem csoda, hogy tengernyi költemény íródott a századok során a feszülethez. Csakhogy ezek inkább vallásos odaadás, a hit és a hódolat csiszolt kifejeződései. El kell szakadni az áhítatos szemlélődéstől annak, aki valami újat akart mondani a kereszthalálról.
Babits Mihály például – aki egyébként hívő katolikus volt – első verseskötetében ifjúi hetykeséggel, már-már a szentségtöréssel kacérkodva írt róla Golgotai csárda című költeményében, a vers szavait a kiivégzésnél közreműködő durva római katonák szájába adva: „Hej, katonák, van-e bor / a kűherkulessét! / S kocka? Lógjon aki lóg! / Hozom a köntössét. // Kis murit ma! Illik az / vidám örökösnek: / Gazdája már nem iszik / ugysem a köntösnek. // Megkukult a feszület / három óra tájban. / Akkor elfogyott a szusz / a zsidókirályban. / Ha! nagy a zsidókirály, / magas a kormánya: / Lába alatt jár a szél, / feje fölött kánya.”
Mi lehet a kereszt mélyebb jelentése? A katolikus vallásban a kereszt Jézus keresztrefeszítését szimbolizálja. Ahogy a jeruzsálemi Golgotán megmutatta az „emberré válás” egyetlen útját: a végsőkig menő áldozatot, és a mindennél erősebb szeretetet. Úgy is mondhatjuk: a szeretet mértékegysége az áldozat, nélkülök a vadállatnál is félelmetesebb az ember.
