Purim napján böjtölni tilos, ehelyett enni, inni, vigadni kell az ünnepi vacsorán, az örömünnep idején maskarába szokás öltözni, tréfás színdarabokat előadni, sőt még kártyázni is.
A zsidó naptár szerint ádár hónap 14. napján, az előző napnyugtától az aznapi első három csillag megjelenéséig (a Gergely-naptár szerint 28-án) tartják Purimot, az ószövetségi eredetű zsidó tavaszünnepet, a „zsidó farsangot”.
A hagyományosan karneválokkal és társas összejövetelekkel együtt járó ünnepen a zsidók arra emlékeznek, hogy Eszter, Ahasvérus (Artaxerxész) perzsa király zsidó származású felesége csellel megakadályozta, hogy a király főembere, Hámán elpusztítsa a Perzsiában élő zsidókat. A leírt események időpontja körül van bizonytalanság, a legvalószínűbb, hogy i.e. 450 körül játszódhattak le. A bibliai történet szerint Hámán meggyűlölte a zsidókat és az egész nemzetet ki akarta irtani. Naponta vetettek neki sorsot, hogy melyik nap kedvező a terv véghez vitelére, innen az ünnep neve – a „pur” sorsvetést jelent.
Végül ádár hónap 13. napja mellett döntött, a királyt félrevezetve, a zsidókat a birodalom ellenségének beállítva rendeletet csikart ki Ahasvérustól a zsidók legyilkolására és kifosztására. Eszter nagybátyja, a király előtt nagy becsben álló Mordecháj (Mardukeus) tudomást szerzett a titkos parancsról, meggyőzte a királynét, hogy járjon közbe nemzetségéért. Eszter végül sikerrel járt, Hámán lelepleződött és ő maga által Mordechájnak állított bitófára akasztották fel. A király pedig újabb rendeletet bocsátott ki, amely arra jogosította fel a zsidókat, hogy fegyverrel is megvédhessék magukat. Így aztán ádár hó 13-án, amely pusztulásuk napjának volt szánva, a bosszú napja lett, a zsidók megölték támadóikat, köztük Hámán tíz fiát. Asszony vagy gyermek nem volt az áldozatok között, s a legyilkoltak vagyonához sem nyúltak. Susában, a fővárosban, ahol több ellenségük akadt, a király még egy napig engedélyezte zsidó közösségnek a fegyveres ellenállást.
Mivel Eszter könyve, a Megila szerint a Purim a zsidók számára a fény és a vigalom, az öröm és tisztesség ünnepe volt, ma is a korlátlan jókedv jellemzi. Ádár haváról az áll a zsidó tanításokban, hogy ez az év legszerencsésebb hava. Ádár 13-án, az ünnep előestéjén, a zsinagógákban Eszter böjtje névvel gyásznapot tartanak, felolvassák az ősi Eszter könyvét, ez az egyetlen nap, amikor az imaházban hangoskodni lehet, sőt kell is, például Hámán nevének említésekor. Ezt követően kezdődik a vigalom, ilyenkor finom ételeket küldenek a barátoknak és adományt a szegényeknek, hogy ők se nélkülözzenek az örömünnepen. Ádár hó 14. napja a tulajdonképpeni ünnep, majd 15-én a Susán-purimot ünneplik, emlékezve arra, hogy a hajdani perzsa fővárosban csak egy nappal később fejeződött be a harc.
Purim napján böjtölni tilos, ehelyett ünnepi vacsorát kell tartani, s érdemes annyi lechájimot („az életre” héber pohárköszöntés) koccintani, hogy az ember ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Purim hagyományos ünnepe a töltött káposzta, a főzelék, a sütemények közül a flódni (almás, diós lepény), a kindli (mákos vagy diós tekercs), a hámántáska (mákkal vagy lekvárral töltött, háromszög alakú sütemény). Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. “Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni az átkozott Hámán” és “az áldott Mordecháj” között” – mondják a bölcsek (Megilá 7b.)
Purimkor szokás maskarába öltözni, tréfás színdarabokat előadni, sőt még kártyázni is.
