A magyar vízkereszt elnevezés víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered. De vízkereszt a háromkirályok ünnepe, és a karácsonyi időszak lezárása, egyben pedig a farsang kezdete is.
A nyugati kereszténységben január 6-án van vízkereszt, avagy a háromkirályok ünnepe: ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete. A keleti kereszténységben a Julián-naptár szerint január 6-7. a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet.
Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve, a magyar név a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a IV. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.
Az evangélium szerint a háromkirályok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Judeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Caspar, Melchior, Balthasar – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – volt, tömjénadományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet.
A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.
Illyés Gyula: Puszták népe
(részlet)
„A legények és kamaszok, de néha az öregek is, egy-egy ritka evési alkalmat olyan társas vigalommá varázsoltak rögtönzött versekkel, táncokkal és ugribugri játékokkal, mint az attikaiak a maguk kecskeünnepélyét. Egész jeleneteket játszottak el, amelyeknek se fülük, se farkuk nem volt – mért zengett, harsogott a kacagástól mégis a puszta, úgy mint egy majális? A disznóölő család ablakába szépen kifaragott „ágast” állítottunk, valami kis faágat megtisztítottunk a kérgétől, de a jobbra-balra kinőtt új hajtásokat csak felében vágtuk le róla; azok hegyére szúrtak a háziak egy-egy darabka szalonnát, hurkát és töpörtyűt. A lakodalmi „kintállók”, a kamaszok, akiket nem hívtak meg a lakomára, szintén az ablak elé gyűltek, onnan kiabáltak be, kértek és kaptak is egy kis finom harapnivalót, ha ötletes megjegyzéseik kiérdemelték a műértő násznép elismerését, amely várta ezt a jelenetet és készült a riposztokra. A kottyolóknak és vízkeresztjáróknak, a pusztai commedia dell’ arte szabályai szerint minden konyhában a hallgatóság helyzetéhez és igényéhez kellett alkalmazkodniok. Karácsony előestéjét az ostordurrogtatók valóságos zárótűzzel készítették elő, déltől fogva úgy zengett-csattogott a puszta, mint egy csatatér.”
Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirály-járás. A három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak megmutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket (Gáspár, Menyhért és Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével. A vízkereszti népszokásokból mára leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.
Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén február 13-ig) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák, ez a torkos vagy zabálócsütörtök.
A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre („a farsang farka”) – vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is igen híres a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különböző rendű és rangú, társasági és szakmai farsangi bálokat.
Felhasznált forrás:
Magyar néprajzi lexikon
Illyés Gyula: Puszták népe
MTI sajtó
