Az egészséges élet alapja a helyes táplálkozás. A minőség, a hozzáállás és a mód, ahogyan elfogyasztjuk az ételt pedig sokat javít a közérzetünkön.
Brillat-Savain, a gasztronómia atyamestere művésze volt a vendéglátásnak is. Véleménye szerint: „Meghívni valakit annyi, mint felelősséget vállalni a jólétéért mindaddig, míg a fedelünk alatt marad.”
Az asztali illem, mint ahogyan a legtöbb illemtan – több feleslegesnek, elavultnak és bosszantónak tartott szabályt ír elő. Ugyan ki tenné lábát a megterített asztalra, ki enne bele a tálban lévő ételbe, vagy ki csámcsogna olyan hangosan, hogy az mindenki étvágyát elrontsa? Valószínűleg csak néhány kivételes esetben történhet meg ilyesmi, és az is direkt. Az illem, etikett, protokoll alkalmazásának általános műveltségünk részévé kell válnia. Nem használjuk az élet minden pillanatában, nem is szükséges, de ismerete és gyakorlati tudása nélkülözhetetlen társadalmi és társasági életünkben, alapműveltségünk része.
Amilyen kedélyes tud lenni egy jól összehangolt társaság, olyan kínos, ha olyan emberek kerülnek össze, akik nem egymáshoz valók. Meg kell fontolni azt is, hány vendéget lehet kényelmesen elhelyezni az asztalnál. Az ültetés nagy tapintatot kíván, nehogy vendégeink közül bárki megsértődjék. Mikor több idősebb vagy rangosabb vendégünk van, célszerű, ha a háziasszony és a házigazda az asztal hosszoldalának a közepén ül egymással szemközt. A házigazda jobbján és balján a két legtiszteltebb nővendég foglal helyet.
Az asztalnál egyenesen és természetes testtartással ülünk. Ne könyököljünk vagy dőljünk egész súlyunkkal rá. Csak akkor kezdjünk az étkezéshez, ha már a háziasszony elkezdett enni, ő pedig csak akkor kezdjen el, amikor mindenkinek tálalva van. Sose vegyünk ki sokat a tányérunkra. Szomszédunkkal csendesen, nyugodtan beszélgessünk, de ne teli szájjal – úgy a magyar ember nem beszél. A leves alját ne szedjük fel csörömpöléssel vagy tányérhajlítással. A tányérból a hozzánk legközelebb eső darabot vegyük ki, ne nyúlkáljunk át egy jobb falatért a túlsó oldalra, mint a válogatós kisgyerek.
Kést ne használjunk a kenyérhez, a kenyeret vagy zsemlét kézzel törjük kis darabokra. Az evőeszközt nem nyalogatjuk le, bárhogy ízlett is az étel. Ne szürcsöljünk, ne csácsogjunk evés közben – már az óvodában megtanítják, hogy „úgy együnk, mint a mókuskák”. Ne „lássák”, hogy beszélünk, ne „hallják”, hogy eszünk.
Az ivásra a házigazda adja a jelet, addig senki nem nyúlhat a poharához. Amikor a házigazda pohárral a kezében feláll, hogy üdvözölje a vendégeket, mindenki ülve marad és poharát emelve várja a szavak végeztét. Azután először a háziak fel, majd a szomszédnője felé fordulva kissé megemeli poharát, mintegy köszöntésül. Ha azonban a háziasszonyra vagy más ünnepeltre ürítik a poharat, mindenki feláll, a nővendégek is, csak az ünnepelt marad ülve. Poharat kizárólag jobb kézzel fogunk meg. A bor kitöltése a házigazda feladata. Csak borral, pezsgővel koccintunk, sörrel nem. Az asztalbontásra a háziasszony ad jelt azzal, hogy szalvétáját tányérja mellé helyezi. Persze csak akkor, ha látja, hogy már mindenki végzett az étkezéssel. A szalvétát az étkezés befejeztével a tányér jobb oldalára helyezzük és nem hajtogatjuk össze eredeti formájára. A háziasszonnyal együtt mindenki felkel az asztaltól.
GT
