Az aradi vértanúk, köztük Damjanich János sem tűrte az elnyomást. A honvéd vezérőrnagy élvezte az életet; ízléséről, kedvenc ételeiről, vidám természetéről, szenvedélyes érzelmeiről anekdoták is árulkodnak.
A magyar szabadságharc nem a magyarság magánügye volt. Bár ma ritkán hozzuk szóba, Petőfi jövendölése szerint a „világszabadság”-ért esett el a csatatéren és ha még a legkülönbözőbb légiókra vagy Bem apóra emlékezünk is, azt már nehezen tudjuk elképzelni hogy az aradi vértanúk az utolsó percekben is egymás között csak a hóhérok nyelvén beszélhettek, ha azt akarták, hogy mindenki értse a szót.
Damjanich János (Jovan Damjanić) Stazában (ma Horvátország) született 1804. december 8-án szerb családban, hithű pravoszláv volt, akit a forradalom állított a magyarok oldalára. A szerbek közül sokan a szerb születésű Damjanichot ma is árulónak tartják, amiért a magyar szabadságért harcolt velük szemben. a ki kíméletlenül harcolt a Bécs bujtogatására fellázadt testvérei ellen, megígérve nekik, ha újra megsértik a békét, az utolsó rác sírján fogja főbe lőni magát.
Örök hírnevet a tavaszi hadjáratban szerzett magának. Oroszlánrésze volt az első diadal megszerzésében a szolnoki csatában, és a hadjárat lezárásakor is az ő vezetésével szabadították fel a honvédok a komáromi erődöt. A bukás előtt törött lábbal Aradot védte. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyar tábornokaként a világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján október 6-án, Aradon végezték ki a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a szabadságharc bukását követően kerültek osztrák fogságba. Damjanich 1849. október 6-án menni már nem tudott, a bitóhoz is támogatták. A legenda szerint – sok valóság alapja nincs – már halott volt, amikor a felakasztandók sorában utolsó Vécsey báró megcsókolta a kezét. Egy arisztokrata adta meg a végtisztességet egy paraszt fiának, jelezve, hogy a mártíromságban eltűnnek a társadalmi különbségek.
A tizenhárom aradi vértanú hősiessége és élete példa örök tanulság az utókornak. Ezért kell emlékeznünk ezekre a hősökre: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyeztek végső nyugalomra a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest.
Damjanich János nem tűrte az elnyomást, élvezte az életet, míg lehetett; ízléséről, vidám természetéről, szenvedélyes érzelmeiről anekdoták is árulkodnak. A tavaszi hadjáratnál a vörössipkások bográcsából kanalazta a pörköltet, és a tiszti menázsihoz közlegényeket ültetett. Bizonyára kedvelte szűkebb hazájának erősen hagymás, fűszeres ételeit is. Voltak azonban finomabb, nyugatiasabb ízlésre valló ételek is, melyeket örömmel fogyasztott társaival.
DAMJANICH TORMÁS CSUKÁJA – RECEPT
(recept forrása: Szakál László)
A csukát megtisztítva besózzuk, egészben hagyva, s farkát a szájába csíptetve. Egy lábatlanban megfőzzük, és miután megfőtt, tejfölbe lisztet habarunk, és ráeresztjük a csukára, mint szintén egy kis reszelt tormát is. Tálalás előtt még jócskán meghintjük tejföllel és tormával.
