Az elválaszthatatlan testvérpár, Jules és Edmond Goncourt által létrehozott társaság első „irodalmi vacsorája” 115 éve zajlott le a párizsi Grand Hotel egyik szalonjában.
Irodalom és gasztronómia nem áll egymástól messze. Ezt különösen jól tudják a franciák, akiknek legnagyobb reneszánsz írója, Francois Rabelais bőségesen írt az asztal örömeiről már a 16. században. A Goncourt Akadémia valóságos hagyományt teremtett a két kultúra találkozásából.
Az „irodalmi vacsoráknak” komoly múltja van
Az elválaszthatatlan testvérpár, Jules és Edmond Goncourt által létrehozott társaság első „irodalmi vacsorája” 1903. február 26-án zajlott le a párizsi Grand Hotel egyik szalonjában, de 1914-ben már a Drouant étterem ad otthont a legrangosabb francia irodalmi díj fehér asztal melletti ünnepléséhez, amire immár ősszel került sor.
Nem véletlenül emlegetik a társaságot „abroszakadémiának”, vagy pedig „morzsaakadémiának” a humoristák. De az „irodalmi vacsorákat” nem ők találták ki, már a 19. század második felében rendszeresen összejött a Magny étteremben a francia irodalom színe-java: Gustave Flaubert, Émile Zola, Alphonse, majd Léon Daudet teremtette meg a tradíciót.
Léon Daudet feleségének, Pampille-nak faparázson sütött, fekete búzából készült palacsintáját már Marcel Proust is megemlítette a Fogolynőben. Proust, aki Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamát a mandulás teasütemény, a madeleine illatából indítja el, maga is élvezője lett a Drouant-lakomáknak, miután az egyik kötet, a Bimbózó lányok árnyékában 1919-ben megkapta a Goncourt-díjat.
A centenárium kapcsán Louis Grondard, a Drouant séfje felelevenített egy 1966-os menüt, amellyel az akadémia jelenlegi elnökasszonyát, Edmonde Charles-Roux-t, a Felejtsd el Palermót íróját köszöntötték. A Landes vidékről származó libamájat portóival ízesített zselében szolgálták fel. A kétféle szósszal kínált Drouant-naphal ma már a francia konyhaművészet klasszikusának számít. Ugyancsak kortalan ínyencség a rókagombával készült borjúdió.
Nemcsak Párizsban, hanem Strasbourgban is megemlékeznek a centenáriumról, és az elzászi Charles Drouant-ról, aki az éttermet 1880-ban megalapította. Emile Jung, a Crocodile étterem mesterszakácsa tisztelegni kívánt a Goncourt-fivérek Ázsia-rajongása előtt is. Ennek szellemében készített olyan finom erőlevest, amelyben a csípős paprika harmonizál a citromfűvel – írja a párizsi Le Monde.
Marguerite Duras világhírű regényét, az Indokínában játszódó Szeretőt, amely 1984-ben nyerte el a díjat, egy osztrigás tavaszi tekerccsel idézte fel, amelyhez mangószószt szervírozott. André Malraux Kínában játszódó Az ember sorsa című regényéről (1933 díjnyertese) morgóhalfilé, párolt zöldség és szójakaramell jutott a séf eszébe. A desszert pedig madeleine volt epres-pezsgős zselében, hogy az utolsó szó is Marcel Prousté legyen.
