Többször is a nulláról kellett kezdenie a „kávékirály” Johann Jacobs német üzletembernek, aki termékeinek minőségéből soha nem engedett.
Johann Jacobs 1869. május 20-án született a Bréma közeli Borgfeldben. Ahogy mondani szokták, nehéz gyermekkora volt: egy parasztcsaládban látta meg a napvilágot, anyja kétéves korában meghalt, ráadásul kisebbik fiú lévén esélye sem volt arra, hogy örököljön apja után. Az elemi iskola elvégzése után a kivándorlást fontolgatta, de végül inkább beállt segédnek egy gyarmatáru-kereskedésbe. Hamar kiderült, hogy remek orra van a kávé minősítésére és pörkölésére. 18 évesen már az irodára helyezték át.
Miután kitanulta a kereskedelem fogásait és megszerezte a cégvezetői képesítést, azonnal felmondott és önálló vállalkozásba fogott. Boltját 1895. január 15-én nyitotta meg a brémai városháza mellett, a cégéren a kevéssé fantáziadús, ám annál pontosabb „kávé- tea- kakaó- csokoládé- és piskóta-szaküzlet” felirat volt olvasható. A kávé ekkoriban luxuscikknek számított, egy jól fizetett szakmunkásnak fél kiló kávéért négy órát kellett dolgoznia.
Az üzlet kezdetben rosszul ment, Jacobs ezen úgy segített, hogy forgalmasabb helyre költözött át, és akkoriban forradalmian újnak számító módon reklámkampányba kezdett: szórólapokon és táblákon hívta fel a leendő vevők figyelmét. A hasznot visszaforgatta és új szolgáltatásokat is nyújtott, így 1907-ben megépítette első pörkölő-üzemét. A vásárlók addig otthon a kályhán maguk pirították kávéjukat, vagy be kellett érniük a bérpörkölők által előállított, hullámzó minőségű termékkel. Jacobs így huzamosan garantálni tudta kávéinak különleges aromáját, ráadásul házhoz szállítást is vállalt. Kifutófiúi naponta négyszer, tizenegy fajta kávét szállítottak szét, mérsékeltnek mondható áron. A növekedésnek az első világháború vetett véget: készleteit elkobozták, ő maga csak úgy maradt a felszínen, hogy betegek számára árult alapvető élelmezési cikkeket.
1920-tól ismét foglalkozhatott kávéval, de meg nem gazdagodott: a behozott termékért devizában kellett fizetnie, de a vevőktől csak értéktelen papírbankókat kapott. Az üzlet az 1923-as pénzreform után virágzott fel, amikor Jacobs felélesztette a házhoz szállítást és terjeszkedni kezdett Brémán kívül is. A gyermektelen kereskedő 1930-ban bevonta a cégbe unokatestvérét, az Amerikát megjárt Walther J. Jacobsot, aki megismertette a tengerentúli reklám- és értékesítési gyakorlattal. A nagy újítás abban állt, hogy márkás termékké tették a pörkölt kávét: luxuscsomagolásban dobták piacra a „Jacobs Bremen Qualitäts-Kaffee”-t, és bőszen hirdettek a lapokban.
Az egyre növekvő keresletet ráadásul úgy tudták kielégíteni, hogy nem engedtek a minőségből. A harmincas évek végén a Jacobs a kétezer német kávépörkölő közül a négy legnagyobb közé tartozott, de a cégtulajdonost a második világháború másodszor is „lenullázta”. Készleteit megint elkobozták, az importot leállították, ő maga kénytelen volt áttérni az árpakávéra és a teára, amelyet később a szövetségeseknek is forgalmazott.
1945 után szinte a nulláról kellett kezdenie: hálózata romokban hevert, munkatársi gárdája megtizedelődött. Az NSZK létrejötte után mégis gyorsan talpra tudott állni: az immár egyszerűen Jacobs-kávé forgalmát sokszorosára növelte, alkalmazottainak száma több ezerre duzzadt. A kávébáró a német és az európai piacon vezető szerepet élvező céget hagyott utódaira, amikor 1958. február 21-én, 88 éves korában Brémában elhunyt. Emlékét őrzi Zürichben a Johann Jacobs Múzeum, amely a kávé történetével, kulturális, szociológiai és politikai aspektusaival foglalkozik.
