A főváros egyik legpatinásabb gyógyfürdője nem csupán bársonyos vízéről, és gyönyörű fáiról ismert.
A Szemlő-hegy lábánál fakadó forrásokat már a rómaiak ismerték, az egykori falut a középkorban Felhévíznek hívták, a fürdő Lukács evangélistáról, az orvosok védőszentjéről kapta nevét.
Budapest, a világ legtöbb gyógyító termálvízkútjával rendelkező fővárosa az 1930-as évek elején kapta a „Fürdőváros” címet. A mai Budapest kétezer éve fürdőivel fémjelzett hely: különböző törzsi települések feltárt nyomai, Pannónia földjének aquincumi és a II. római légió táborhelyének volt fürdőépületei jelentik az első, korai korszakot.
A honfoglalást követő legkorábbi értékelhető emlék 1178-ból való, amely a mai Óbuda-Újlak (Lukács és Császár Fürdők) területén említ települést Felhévíz néven. A későbbi leírások szerint az alhévizi forrás a Szent Gellért-hegy tövében volt. A második nagy korszakot a török uralom hozta meg a gyógyvizekre épített, sajátos stílusjegyeket és igényességet hordozó, egyedi fürdőkultúrát megtestesítő közösségi épületeivel. A budai hévforrások hasznos voltáról már az 1700-as évek első harmadában regisztrálhatók tanulmányok.
A Szent Lukács Gyógyfürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek.
A XIV. század harmincas éveiben itt épült meg a Szentlélek-lovagrend kórháza. Az 1536-ban a török elől menekülő Oláh Miklós esztergomi érsek már külországban emlékezett vissza a felhévízi hőforrások jótékony hatására. A fürdőkultúrájukról nevezetes törökök pompás fürdőket emeltek itt. A török kiűzése után, 1687-ben királyi rendelettel kincstári tulajdonba vették, majd bérlők kezére adták a fürdőket.
Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került, 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta és ezzel átalakítások sora vette kezdetét. A fürdőélet fellendülése Palotai Fülöp nevéhez köthető 1884-ben a kincstártól megvásárolta a területet, az uszoda és a malomtó mellett népgőzfürdőt, majd gyógy- és iszapfürdőt létesített. Az uszoda egy női és egy férfi úszómedencéből állt; a kétemeletes épület férfi és női medencéjét elválasztó épületszárnyat 1959-ben bontották le.
Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek és átépítették az uszodát.
A századelőn a Szent Lukács volt a legnépszerűbb budapesti fürdő. A bevételt a Kristály ásványvíz értékesítése is gyarapította. Korányi Frigyes egyetemi tanár így fogalmazta meg szakvéleményét: „kiválóan kellemes, üdítő ital, kitűnő és hasznos italul szolgál idült gyomor- és bélhurutnál, különböző idült betegségekből eredő gyomor- és étvágyzavaroknál”.
Az 1910-es években megindult a fúrásos vízfeltárás és forrásfoglalás. Schafarzik Ferenc műegyetemi tanár javaslatára 1919-ben a fürdőépület előtti parkban fúrták meg a Lukács II. számú, 22 méter mély kutat, mely 62 Celsius fokos vizet adott. Az ivócsarnok 1937-ben épült meg.
A II. világháborúban a fürdő súlyosan megrongálódott. Államosították, és a szomszédos Császár fürdővel közösen üzemeltették. Az egykori szálloda helyén a Reuma Kórház és a Balneológiai Kutató Intézet épült meg, majd a kórház beolvadt az Országos Reuma- és Fizioterápiás Intézetbe, az uszodát pedig a Fővárosi Fürdőigazgatóság vette át. A Földmérő és Talajvizsgáló Iroda 1955–1956-ban végzett újabb sikeres hévízfeltárást.
Az első komplex fürdőgyógyászati osztály a Lukácsban jött létre 1979-ben. Európában egyedülálló iszapfürdő működött itt, egészen 1999-ig, amikor megkezdődött a teljes rekonstrukció, amely 2013-ban fejeződött be. A világ minden tájáról érkeztek és érkeznek ide ma is gyógyulni vágyók, és a sikeres kúra után sokan helyeznek el hálaadó táblákat a fürdő udvarának falán.
A három medence közül az egyik frissebb, sportosabb, a másik langyosabb, simogatóbb, a harmadik a nemrég megépült látványfürdő, ahol vízesés, hegyipatak-sodrás és felfelé szálló buboréközön egyaránt megélhető, és most minderre peregnek-pörögnek a platánlevelek.
Kodály Zoltán zeneszerző rendszeresen úszott a platánok alatt, Jékely Zoltán költő, Somlyó György költő, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Gálvölgyi János színművészek mellett a Nobel-díj előtt Kertész Imre is itt pihent, fürdőzött, gyógyíttatta magát. Nemhiába mondják, hogy ahogy vannak értelmiségi kávéházak, úgy a Lukács értelmiségi fürdőnek is számít.
A felújítás után számos olyan művész, színész, sportoló nevét örökítették meg emléktáblán, akiknek második otthonuk volt a fürdő. A Lukács a magyar irodalomban is kivívta az őt megillető rangot. Ottlik Géza Iskola a határon című művében 1957 júliusában indítja a regény idejét: „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.”
A fénykép azt tanúsítja, hogy egy év múlva, 1958 augusztusában már tombolt a táskarádió-őrület, ami elnyomta (volna) Szeredy Dani motyogását.
A Lukács számtalan más irodalmi műnek és személyes sorsnak adott teret. Sok mindennek, reménytelen szerelmeknek is, mint amiről a méltatlanul feledett költő, Nadányi Zoltán számolt be 1955-ben:
„Hallgatagon feküdtünk egymás mellett
a Lukácsfürdő napozó tetőjén.
Azt hittem, arról hallgatsz, amiről én.”
