Művei nem árulkodnak személyéről, levelei azonban megmutatják, hogyan élt, érzett és gondolkodott a 240 éve született Berzsenyi Dániel költő, a magyar klasszicizmus egyik legnagyobb alakja, a „magyar Horatius”.
Berzsenyi Dániel 1776. május 7-én született a Vas megyei Egyházashetyén birtokos evangélikus nemesi családban. Apja, Berzsenyi Lajos jogi végzettségű, de a közélettől visszavonult földesúr volt, aki idejét történeti és bölcseleti munkák olvasására fordította, de a költészetet nem tartotta semmire. A gyenge fizikumú Dániel kezdetben az apja természetes nevelésről vallott elveit követve a környékbeli parasztgyerekekkel játszva-birkózva nevelkedett, a betűvetésre pedig apja oktatta. 1788-ban a soproni evangélikus líceumba küldték, de az ekkor már megerősödött fiú nehezen viselte az iskolai kötöttségeket. Tanulmányait elhanyagolta, helyettük inkább történeti és költői műveket olvasott, s testi erejét próbálva virtuskodott az iskola falain kívül. Később Kazinczynak így írt erről az időszakról:
Írók otthona – Berzsenyi Dániel, Nikla
„Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én szeretőm az én karjaim között elalélt.”
1793-ban megszökött az iskolából, s Keszthelyen felcsapott katonának. A kemény bánásmódot azonban nehezen tűrte, s hazament Hetyére. 1794-ben apja, akivel viszonya fokozatosan megromlott, visszavitte Sopronba, ahonnan egy év múlva, egy sor adósságot hátrahagyva végleg távozott. Egy ideig anyai nagybátyja niklai birtokán élt, majd ismét hazatért Hetyére, ahol az akkor már titokban verseket írogató ifjú komoly összetűzésbe keveredett apjával. A feszült légkörű otthonból menekülést jelentett számára az 1799 májusában a költő által 14 évesnek leírt, valójában 16 éves másod-unokatestvérével, Dukai Takách Zsuzsannával kötött házassága. Különös ambivalencia élhetett ebben a kapcsolatban, Berzsenyi, aki egy későbbi episztolájában a nőnevelés fontosságáról is értekezett, szeretett feleségét – négy gyermekük születik: Lídia, Farkas, Antal és László – a fiatalasszonyi tudatlanságban kívánta tartani, s nem próbálta intellektuális partnernek tekinteni. Legalábbis a leveleiből ez derül ki, noha feleségéről szóló versei szeretetről és elégedettségről árulkodnak: „Szép, ha képén a szerelem / Rubintja pirul, / Szép, ha könnyét törülgetem, / S vállamra simul / Szép, ha ölel, fohászkodik, / Színe százfelé változik, / S nyelve elnémul.”.
„Dani uraság”
Hozományként az ifjú pár megkapta a kemenessömjéni birtokot, ahol jól működő kis gazdaságot hoztak létre. 1802-ben a környékre került egyik gyermekének keresztapja, Kis János költő, soproni evangélikus lelkész, (a későbbi püspök), Kazinczy jó barátja rajtakapta írás közben. Kisnek annyira megtetszettek a művek, hogy elküldött belőlük néhányat Kazinczy Ferencnek, aki nagy mértékben lelkesedett értük, s barátságát felajánlva további írásra biztatta Berzsenyit.
BERZSENYI DÁNIEL: KAZINCZY FERENCHEZ
(részlet)
A míveletlen föld csak gazt terem;
A lélek is csak ugy emelkedik
A józanság tisztább világához,
Ha a tudományok és isméretek
Tárából gazdag zsákmányt gyűjt magának.
Mit vársz olly agytól, melyben nincs egyéb,
Mint kártya, bor, pagát, szeles dagály?
Ne véld, hogy ez nagy polcának körét
Méltón betöltse; elszédűl azon,
Magán alúl esvén, sárban fertőzik,
Azt a tölt túrja, mely őtet táplálja,
S az áldás átokká válik kezében.
1804-ben Niklára költözött, ahol édesapja halála tán, mintegy 1200 hold földnek (rétnek és szántónak) és a gombai hegyen 40 hold szőlőnek lett a birtokosa, és folytatták a gazdálkodást. Mikor beköltözik családjával az új házba, életmódja valóban megfelel a remetei-diogenészi jelzőnek, mert először csak szalmával szóratta be a hiányosan fedett ház tetejét, csak később került rá nádfedél, s csak az unokák cserepeztették be. Bóka László írta a niklai remetéről, hogy mivel a bortermelő Berzsenyi valóban kedvelte a puritán életmódot: noha pipázgatott, magas vérnyomása (és valószínűleg vérmes temperamentuma) miatt nem ihatott, a szobájában levő dívány végében egy vizeskancsót tartott. Egy ágyról, egy díványról, egy kandallóról, egy vizeskancsóról tudunk – ez sem maradt ránk. Ha azonban vendége volt, örömmel vitetett legjobb boraiból és szívesen kínálta vendégeit.
Takarékos és szigorú gazda hírében állt, parasztjai szerettek nála dolgozni. Ha útra kelt megadta a módját, díszes, drága magyar ruhában járt, de otthon nem járt zsinórdíszes mentében „Dani uraság” – ahogy parasztjai hívták -, hanem ha kiment a kertbe, viseltes pantallót, kopott kabátot, ócska cilindert öltött, s nem tartotta magát különbnek embereinél. Órákat sétált földjein és kertjében, és sokszor leheverészve a lombos fák alá, órákig elmerengett gondolatain. A mindennapok gondjai egészen elfoglalták, ezért kevés időt áldozhatott a költészetnek.
A niklai gazdálkodás első éveit sok elemi csapás, a francia háború miatt támadt zavar és az 1811. évi pénzválság súlyosbították, de mint jó gazda, végül rendeződtek dolgai, sőt vagyonát szépen gyarapította is. A magányt kedvelő Berzsenyi ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Egy 1809-es Kazinczyhoz írt levelében „niklai remetének” nevezte magát. A társaságot kerülő, zárkózott Berzsenyi kitűnő gazda, nagy birtokszerző volt, Kazinczy elhanyagolta a gazdaságát. A niklai ház előtti virágok között a költő mellszobra fogadja ma a látogatót. A kertben még ma is áll a Berzsenyi Dániel által 1814-ben ültetett szelídgesztenyefa.
BERZSENYI DÁNIEL: AZ ÖRÖMHEZ
(részlet)
Édes Öröm! oh, tündérek
Mosolygó szűz leánya!
Kacsingatsz, s ha hozzád érek,
Eltünsz, lelkem bálványa!
Mint egy kacér leánykának,
Nyitva int bájos kebled,
Szerelmem kívánságának
Lángjait úgy ingerled:
A kedvező fogadtatás után Berzsenyi több versét is elküldte a széphalmi mesternek, aki felajánlotta, hogy segít egy kötet megszerkesztésében. Ennek ügyében Berzsenyi Pestre utazott, ahol megismerkedett többek között Szemere Pállal és Kölcseyvel is, akikre nem tett jó benyomást, s az ellenszenv kölcsönös volt.
„Én poétának sem elég gazdag, sem elég szegény nem vagyok” – írta egyik levelében Kazinczynak, elfogadva és bevallva saját bezárt világát. 1813-ban jelent meg verseinek első kiadása, majd három évvel később a második. 1817-ben örömmel vett részt Keszthelyen a helikoni ünnepségen, de öröme hamarosan elpárolgott. Egy időre felhagyva gazdálkodással és irodalommal is, Sopronba költözött ott tanuló fiaihoz, s elmélyült esztétikai tanulmányokat folytatott, hogy felkészülten szállhasson vitába bírálóival.
Ideje nagy részét a tudományoknak szentelte, amelyről számos tanulmányban értekezett. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia első vidéki rendes tagjává választották. Székfoglalóját 1833-ban adták ki Poetai harmonistica címmel. Ebben az időben ismerkedett meg a költészetéért lelkesedő Széchenyivel, akivel személyesen is többször találkozott, s akinek hatására írta meg A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól című gazdálkodáselméleti munkáját.
1833-35 között többször is betegeskedett, Balatonfüreden és Budán kúrálta magát, ám otthon, Niklán érezte még mindig a legjobban magát. 1836. február 24-én niklai birtokán hunyt el. Az Akadémián hajdani kritikusa, Kölcsey búcsúztatta meleg szavakkal a „niklai remetét”.
Fotók: Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum, Nikla
