100 éve született Kabos László Jászai Mari-díjas színész, komikus, a nevettetés mestere, akit kis Kabosként zárt szívébe a közönség az elmúlt évtizedekben. A jelző nem termetére utalt, hanem megkülönböztetés Gyula keresztnevű névrokonától, a XX. század első felének legendás moziszínészétől.
„Valaha a sztárokat a közönség tette azzá, most a kereskedelmi tévéktől kapnak ezek a személyek olyan fizetést, amitől elhiszik magukról, hogy valóban azok.”
Kabos László 1923. szeptember 28-án Sárváron született, eredetileg Krausznak hívták. Apja Krausz Lajos lókereskedő volt. Három gyermekük születik, László a középső, volt egy bátyja és egy húga is. Kertésznek tanult, de nem önként választotta ezt a szakmát, hanem a kényszer vitte rá, ugyanis az akkori nehéz időkben az a hír járta, hogy aki mezőgazdasági munkát végez, nem deportálják. Nem így történt. Mauthausenbe vitték, ahonnan szerencsésen hazakerült. Apja viszont nem élte túl a deportálást, bár a háború után sokáig reménykedtek, hátha hazajön. Amikor bizonyossá vált, hogy hiába várják, édesanyja úgy döntött, hogy kimegy a család Amerikába, ahol rokonaik éltek.
Csak ő maradt itthon a családból, mert színész akart lenni. Öt évet adott magának arra, hogy ez az álma teljesüljön, ha nem sikerült volna, valószínűleg ő is emigrál.
Kertészeti főiskolára járt, internátusban lakott, s az önképzőköri előadásokon, kabarékban, vidám darabokban ő volt a jópofa.
A világháború után Bálint Lajos, a Nemzeti Színház rendezője, dramaturgja tanította őt a színészmesterségre. KabosLászló akkor még nem sejtette, hogy kabarészínész lesz belőle, ez később alakult így.
Parodistaként kezdte pályáját, 1946-ban a Pódium Kabaré színpadán lépett fel először. Nemcsak a Nagymező utcai deszkákon nevettette meg a közönséget, hanem a háború utáni idők úgynevezett tömbmulatságain: a bérházak udvarán Csortos-, Gózon-, Jávor-utánzásait élvezhették a lakók.
A Vígszínház és a Kamara Varieté után 1951-ben a Vidám Színpadhoz szerződött. Salamon Béla, Kazal László, Latabár Árpád mellett az egyik legnépszerűbb komikuslett, kabarészerepekben, vígjátékokban és bohózatokban egyaránt magával ragadta a közönséget. Szívesen élt harsány, ripacs eszközökkel, miközben a kisember elesettségét is mindig bemutatta.
Nélküle nem létezett Vidám Színpad. Magánszámaival járta az országot és a nagyvilág magyarok lakta városait, a vöröshajú kis Kabos fellépése mindenütt teltházakat vonzott.
„Aki egészséges humorérzékkel rendelkezik, az bárhol jár a világon, megállja a helyét.”
Külsejét is kipécéző öniróniája, jellegzetes kikacsintása a közönségre és gyakran alkalmazott színészi fortélya: a tréfáiba belenevetés – mintha már ő sem bírná ki kacagás nélkül – nem maradt hatástalan a rekeszizmokra. Rádióban, televízióban is gyakran élvezhettük műsorszámait, de láthattuk őt a moziban is.
A mozivásznon először az 1949-ben készült Janika című filmben bukkant fel alakja, majd számos mulatságos kis epizódszerepet játszott. Hintsch György két filmjét is az ő színészi alkatára szabta: A Veréb is madárban – amely 1968-ban készült – egy Kaliforniából gazdagon hazatért és itthon élő szürke kisember ikerpár kettős szerepét játszotta el. A szerepcseréből adódó komikus jelenetek sora nagy közönségsikert aratott.
Csak ehhez képest volt kevésbé sikeres az 1973-ban forgatott Hét tonna dollár, amelyben Kabos különös álmában furcsa kalandokat átélő bohóc volt.
Filmen és – fiatalabb korában – az életben is gyönyörű nők vették körül. 38 éves korában megnősült, de a házasság másfél év után válással végződött. Hosszú ideje volt társa Urbán Erika színésznő. Nem adatott meg neki, hogy gyermeke legyen, pedig imádta a gyerekeket.
A súlyos betegségen átesett Kabos Lászlót 1958-ban Jászai Mari-díjjal, 1983-ban érdemes művész címmel tüntették ki.
