„magam vele, de csak néző vagyok, / csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb / öröm abból, hogy itt éltem a földön.” A 110 éve született Faludy György költő, műfordító élete bővelkedett fordulatokban, egzotikus utazásokban, olykor szó szerint pokoli kalandokban, szép nőkben, szerelemben.
„Mindig kétségbe ejtett, hogy irodalmunk legjobb termékeit nem fordítják le angolra, franciára, németre, olaszra, és ha igen, nem méltányolják. Mindezt a Nyugat közönyének tulajdonítottam, meg annak, hogy nyelvünk annyira távol esik az indoeurópai nyelvcsaládtól. Csak az öt esztendő alatt, melyet külföldi egyetemeken töltöttem, kezdtem ráébredni, hogy nézetem a magyar környezet és neveltetés függvénye. Csak akkor vettem észre, hogy kedvencem és nyelvi gyönyörűségem, Arany Toldija a lehető legjobb fordításban is megkésett eposz egy erős és buta emberről, kinek sorsa a XX. században Nyugaton senkit sem érdekel, vagy hogy másik kedvencem, a Szeptember végén a nyugati olvasóknak szentimentális maszlag, a sírjából a fejfára akasztott özvegyi fátyolért feljövő halottal.” (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim)
Faludy György (született Leimdörfer György Bernát József) Budapesten született jómódú értelmiségi családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Tanult a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen, kiválóan beszélt németül és franciául. 1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg Heine- és Villon-fordításai, illetve átköltései. 1937-ben a Villon-balladákat szerette volna kötetben is kiadni, de egyetlen kiadó sem vállalta szabadszájúsága miatt. Ekkor kölcsönökből saját kiadásban jelentette meg munkáját, amit szinte pillanatok alatt szétkapkodtak.
„Nem vagyok barátja a művészet, a sajtó, rádió vagy televízió állami ellenőrzésének. Keserves tapasztalatokkal rendelkezem, mi történik, ha az állam (vagy egy párt; akármelyik párt!) rátehénkedik az irodalomra.” (Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből)
Felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, 1938-ban Franciaországba emigrált. Megérzése helyesnek bizonyult, hiszen itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték. Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, ahonnan 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba, 1942 és 1945 között az amerikai hadsereg katonája volt.
FALUDY GYÖRGY: MEDITÁCIÓ
Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:
szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger – mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:
én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm
magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.
A II. világháború befejezése után hazatért, és a Népszava szerkesztőségében dolgozott. 1950 júniusában koholt vádak alapján letartóztatták, és a recski munkatáborba került kényszermunkára. Más eszköze nem lévén, rabtársaival tanultatta meg versei nagy részét, amelyeket később kötetben is megjelentetett. A tábor felszámolása után, 1953-ban kiszabadult, és műfordításaiból élt, majd az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. 1957 és 1963 között Londonban élt, ahol az Irodalmi Újság főszerkesztője volt, és Pokolbéli víg napjaim címmel megírta élettörténetét.
Többször járt Firenzében és Máltán, majd 1967-ben Torontóba költözött. Több kanadai és amerikai egyetemen oktatott, közben az Ötágú Síp című irodalmi folyóirat és a chicagói Szivárvány című lap szerkesztője volt. Könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei.
„Magyarországhoz ellentétes erők vonzottak és taszítottak tőle. Budapesten akartam élni holtiglan, és boldog voltam, hogy megszabadulok tőle; természetesnek tartottam, hogy magyarnak születtem, büszkélkedtem vele és átkoztam is. Itt a politikai tényezőknél sokkal súlyosabbakra gondolok. Arra, amit Ady Endre magyar ugarnak nevezett, és minden tartozékára, illetve a krónikus magyar provincializmusra. Nem Ady fedezte fel: néhány költőnk mellett Széchenyi István, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Szalay László, Jászi Oszkár, Vámbéry Rusztem és mások is tudták, mekkora csapást jelent. Szerb Antal, a maga szelídségében „magyar finitizmus” néven könyvelte el. Értvén alatta, hogy lényegbevágó kérdéseket nem szeretünk felvetni, és válaszainkat nem gondoljuk végig.” (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim)
1988-ban hazalátogatott, majd az 1989-es rendszerváltás előtt visszatelepült Magyarországra, Budapesten élt és alkotott, 2006. szeptember 1-jén 95 éves korában bekövetkezett haláláig több kötete is megjelent: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás). Kiváló formaművész volt, a szonett, a ballada mestere, hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés, ahogy a téma megkívánja.
„Az öregedés egyik baja, hogy az embernek megvan még a kedve, csak éppen ereje nincs, hogy állóhelyről kirontson és felkutasson mindent, amit még nem látott. Sok más baja is van. Ezek közt a legnagyobb, hogy amíg jó pár évvel születés utánig mindenki megvan, azaz családtagjai, iskolatársai, ismerősei teljes számban veszik körül, sőt folyton szaporodnak, az özvegy nagynénik férjei és a halott ősök nem hiányoznak, mert sohasem látta őket, addig a világ kezd foghíjas és üres lenni, amikor egyre többen mennek el.” (Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből)
1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét, 1993-ban a Soros Alapítvány Életműdíját. Átvehette a Nagy Imre-emlékplakettet és a Budapest Főváros Díszpolgára címet, 1994-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjat, 2000-ben Aranytollat, 2002-ben Gundel Művészeti Díjat és Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillagot kapott, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. A női és a férfi nem nagy tisztelője háromszor nősült, másodszor 92 évesen. Születésének századik évfordulóján a PIM Faludy-kiállítást, valamint tér- és hanginstallációt is tartott.
