A 20 éve elhunyt Faludy György verseiben a szabadságvágy, az irónia és a formai virtuozitás különleges egységet alkot: a költő a börtönben, száműzetésben és az élet legnehezebb helyzeteiben is megtalálta a szavak szabadságát.
„Minden magyar mondatnak megvan az angol megfelelője. Pontosan le lehet fordítani, csak éppen reménytelenül mást jelent, és éppen a lényeg sikkad el a fordításban – a kép, a fogalom a szótári szó mögött.” (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim)
1. A költő, aki nem félt szembemenni az irodalmi kánonnal
Faludy György soha nem tartozott azok közé, akik könnyen beilleszkedtek volna az irodalmi élet elvárásaiba. A Nyugatban például soha nem publikált, miközben már fiatalon határozottan kialakította saját költői hangját.
FALUDY GYÖRGY: BALLADA A SENKI FIÁRÓL
(részlet)
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Különösen híressé váltak Villon- és Heine-átköltései, amelyekkel alaposan felkavarta az irodalmi közéletet. A szakma egy része élesen bírálta szabadszájúsága, formai megoldásai és a hagyományos fordítói elvektől való eltérése miatt, az olvasók azonban annál inkább szerették.
1937-ben a kiadók nem vállalták Villon-balladáinak megjelentetését, ezért Faludy kölcsönökből saját maga adta ki a kötetet. A könyvet rövid idő alatt elkapkodták, miközben a kritikusok támadták. Ez a kettősség – a hivatalos irodalmi elutasítás és a közönség rendkívüli népszerűsége – egész pályáját végigkísérte.
Faludy különleges érzékkel nyúlt a régi költők verseihez: nem szó szerinti fordításokat készített, hanem saját korának nyelvén, humorával és személyiségével formálta újra őket. Éppen ezért munkái inkább átköltések, mint hagyományos értelemben vett műfordítások. Első saját verseskötete, A pompeji strázsa 1938-ban jelent meg.
2. Aki a börtönben is verset írt
Faludy költészetének talán legmegrendítőbb fejezete a recski munkatáborhoz kapcsolódik. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, majd három évet töltött Recskén. Papír és ceruza híján azonban a költészetet nem tudták elvenni tőle: fejben komponálta verseit, majd megtanította őket rabtársainak, hogy azok megőrizzék a sorokat.
A versek így szó szerint emberről emberre vándoroltak, mígnem Faludy szabadulása után újra papírra kerülhettek. A *Börtönversek 1950–1953* később ennek a különleges alkotói ellenállásnak lett dokumentuma.
A recski évek alatt nemcsak verseket írtak: a rabok „szabadegyetemet” is szerveztek, előadásokat tartottak egymásnak, és a szellemi élet fenntartásával próbáltak ellenállni a tábor embertelen világának. Faludy számára a kultúra nem pusztán művészet volt, hanem a szabadság egyik formája.
3. Szonett, irónia, erotika – Faludy saját hangja
FALUDY GYÖRGY: A VILÁG
A kezdet s vég titkát kutathatod,
iparkodásod nyomra nem vezet:
elsárgult, rongyos könyv a vén világ,
első s utolsó íve elveszett.
Faludy kiváló formaművész volt, különösen a szonett és a ballada állt közel hozzá. Költészetében a játékosság és az irónia gyakran keserű tapasztalatokat takar: a szerelem, az öregség, a száműzetés, a történelem és a halál egyaránt megjelenik verseiben.
Hangja rendkívül változatos: egyik pillanatban könnyed és szellemes, a másikban kegyetlenül pontos vagy megrendítő. Nem riadt vissza az erotikus témáktól sem, amit az Erotikus versek című kötete is jelez. Költészetében a test és a szellem, a vágy és az elmúlás gyakran egymás mellett jelenik meg.
Életének fordulatai szinte önmagukban regénybe illenek. 1938-ban, a fasizálódó Magyarországot felismerve emigrált, Franciaországon, Marokkón és az Egyesült Államokon át vezetett útja, majd a háború után hazatért.
Recsk után 1956-ban ismét elhagyta az országot, élt Londonban, Firenzében, Máltán és Torontóban, tanított és irodalmi folyóiratokat szerkesztett. Önéletrajzi műve, a Pokolbéli víg napjaim Nyugaton nagy sikert aratott, Magyarországon pedig sokáig csak szamizdatban lehetett olvasni.
„Amikor egyszer a rendőrkapitány megtiltotta Aschernek, hogy Ady-verseket mondjon, Reisingerné tanácsára Ascher azzal kezdte a műsorát, hogy ›most elmondom Szép Ernő Csingilingi című versét‹ és elszavalta Adytól a Harci Jézus Máriát. Az ügyeletes rendőrhadnagy irodalmi műveltsége ugyan nem volt akkora, hogy a csalást észrevegye, mégis odafordult hozzám: ›De elkurvult ez a Szép Ernő az utóbbi időben!‹.” (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim)
A rendszerváltás után hazatért, és élete végéig aktív maradt. 2006. szeptember 1-jén halt meg, kilencvenöt éves korában. Kossuth-díja és számos más elismerése mellett talán mégis az a legbeszédesebb, hogy költészetét több nemzedék olvasói tartották életben.
Faludy számára a vers nem menedék volt a valóság elől, hanem éppen ellenkezőleg: eszköz arra, hogy a legnehezebb körülmények között is szabad maradhasson.
