„Öregedve megnyúlik az orrunk. Erről még Kosztolányi tudatott; vigaszul rögtön megmosolyogtatva: mindnyájan lógó orral távozunk az életből.” 120 éve született Illyés Gyula Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a második világháború után a magyar irodalom egyik legtekintélyesebb személyisége, a népi írók mozgalmának egyik vezetője.
ILLYÉS GYULA: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
(részlet)
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,
nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
Illyés Gyula 1902. november 2-án született Tolna megyei Felsőrácegrespusztán, ahol apja uradalmi gépész volt. Tanulmányait a pusztai népiskolában kezdte, majd Simontornyán, Bonyhádon, Dombóváron tanult. 1916-ban, szülei válása után édesanyjával a fővárosba költözött, itt érettségizett. 1918-19-ben aktívan részt vett a baloldali diákmozgalomban, önként állt a kommün katonái közé, tizenhét évesen harcolt a román csapatok ellen vívott szolnoki ütközetben. Első verse El ne essél, testvér címmel 1920-ban, név nélkül jelent meg a Népszavában.
Érettségi után a budapesti tudományegyetem magyar-francia szakos hallgatója volt, de illegális tevékenysége miatti letartóztatástól tartva 1921 végén elhagyta Magyarországot, Párizsba ment. A nagy hírű Sorbonne-on hallgatott filozófiát, pszichológiát, irodalomtörténetet és francia nyelvészetet, könyvkötésből tartva fenn magát. 1926-ban térhetett haza. Évekig biztosítási intézetnél tisztviselő, majd 1948-ig sajtóelőadó volt a Magyar Nemzeti Banknál. 1939-ben megnősült, felesége Kozmutza Flóra gyógypedagógus-pszichológus, hű társa, majd a költő halála után hagyatékának gondozója, néhány fontos kötet kiadója volt.
Illyés avantgárd stílusban írt első verseit Kassák Lajos Munka című lapja közölte, de a következő évben már a Nyugatban jelent meg kritikája, utána pedig ez a folyóirat lett költeményeinek fő publikációs fóruma. Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal ők alkották a Nyugat második nemzedékét. 1928-ban a Nyugat adta ki első verseskötetét Nehéz föld címmel.
ILLYÉS GYULA: KÍSÉRTET
Ma délelőtt a lég üvegszerű.
Üvegfalon s új üvegfalon át
ámulva lépdelek,
hogy – este bár szívem majd szétrepedt –
ládd
mily egyszerű
élni csodát,
élni tovább.
A harmincas évek elejétől Illyés az irodalmi közélet jelentős szereplője: munkatársa volt a Válasznak, 1934-ben részt vett az első szovjet írókongresszuson, 1937-ben egyik alapítója volt a Márciusi Frontnak.
Babitscsal együtt szerkesztette a Nyugatot, a költő halála után pedig – 1941-44 között – a lap utódjának, a Magyar Csillagnak a főszerkesztője lett. A német megszállás után a fővárosban és vidéken bujkált,
A háború utáni néhány évben aktívan részt vett a közéletben: egyik vezetője volt a Nemzeti Parasztpártnak, dolgozott mint országgyűlési képviselő, 1946 és 1949 között szerkesztette az újraindult Választ. 1948-tól visszavonult a közélettől, és csak írói munkásságának élt. A hatvanas-hetvenes években íródelegációk tagjaként sokat utazott külföldre. 1969-ben a nemzetközi PEN egyik alelnökévé is megválasztották.
Költészetében a háború után a realista módon megjelenített társadalmi és nemzeti sorskérdések váltak meghatározóvá. Nagy hatású, Egy mondat a zsarnokságról című költeményét 1956. november 2-án az Irodalmi Újság adta közre. A forradalom leverése után a versről évtizedekig szót sem ejtettek. Legszemléletesebb, balladaszerű alkotásai a magyar történelem egy-egy pillanatát idézik (Hősökről beszélek, Három öreg, Dózsa beszéde).
„Van érzékem a szellem játékaihoz; arra készültem, hogy a magyar határt átlépve úgy figyelek, úgy nézem a tájat s a látottakból úgy igyekszem képet és ítéletet alkotni megint csak a nemzetről, mintha először járnék lakóhelyén. Sajnos, hiába kémlelek kifelé, már egészen besötétedett, az ablak saját arcomat mutatja, mintegy jelképszerűen, mintha azt mondaná: magadba nézz! Megpróbálom; az ott terülő hazát próbálom áttekinteni.” (Illyés Gyula: Naplójegyzetek)
Prózaíróként is kiváló volt. A magyar szociográfiát a széppróza rangjára emelte a Puszták népében (1936), a forradalmiság kérdése foglalkoztatta Petőfi Sándorról szóló monográfiájában (1936). Hunok Párizsban című önéletrajzi regénye (1946) a Párizsba menekült magyar művészek világába vezet. 1969-ben világirodalmi szinten is újdonságot hozott a Kháron ladikján című esszéregénye, amelyben kendőzetlen nyíltsággal vallott az öregedéssel járó szellemi és fizikai problémákról.
Vérbeli színpadi szerző volt, nagy ívű drámák mellett kitűnő szatirikus vígjátékok írója. Az ötvenes években nem jelenhettek meg az írásai, a hatvanas években azonban a nemzeti tudatot formálni kívánó történelmi drámákkal gazdagította a magyar irodalmat (Ozorai példa, Fáklyaláng, Kegyenc, Malom a Séden). Vígjátékai is nagy közönségsikert arattak (A tű foka, Tűvétevők).
Életpályája átívelte az egész 20. századot, benne a nemzeti és egyetemes értékek olyan összhangjával, amely őt a magyar irodalom legjobbjai közé emelte. Számos hivatalos kitüntetésben részesült: Kossuth-díjat három alkalommal kapott (1948, 1953, 1970). 1949-ben megszűnt akadémiai tagságát – posztumusz – 1989-ben állították vissza. 2010-ben a Magyar Írószövetség posztumusz örökös tagjává választotta.
„Úgynevezett művészi képzelőerőmet gyermekkoromban először a káromkodások foglalkoztatták, s tán nevelték is. Elcsodálkoztam a találó megfigyeléseken, a merész képzettársításokon s azon a valóban művészi tulajdonságon, amelyet a költészettanban képalkotásnak neveznek. Filozófiai disszertációul, jó előre, a káromkodás lélektanára készültem. – A jelzők dús torlódása, majd hirtelen kiömlése, a körmondatok lüktetése bizonyos törvényszerű szerkesztési módra és ritmusra enged következtetni. A rögtönzés, melyhez kétségtelenül rendkívüli gondolatgazdagság és valami örökölt, mindenkiben mindig kész ihlet szükséges… Imát nehezen, de káromkodást az egyház valamennyi szentjére kapásból minden pusztai kivág.” (Illyés Gyula: Puszták népe)
1983. április 15-én halt meg Budapesten. Nevét számos közintézmény (iskola, könyvtár, színház) viseli, 2011-ben utcát neveztek el róla Budapesten. 2003 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének keretein belül kezdte meg működését az Illyés Gyula Archívum és Műhely, ahol könyvtárának és kéziratos hagyatékának jelentős része található.
