„Hadd áruljam el a titkot, ami elvezetett a céljaimhoz: az erőm egyedül a kitartásomban rejlik.” 125 éve hunyt el Párizsban Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus, akinek hírneve és dicsősége halála után sem halványult el: felfedezései az orvostudomány egyik legfontosabb alakjává tették.
„Úgy hiszem, hogy napjainkban két ellentétes törvény küzd egymással: az egyik a vér és a halál törvénye, amely nap nap után a harc újabb eszközeit hozza létre, s arra kényszeríti a népeket, hogy készüljenek a háborúra. A másik a béke, a munka, a jólét törvénye, amelynek egyedüli célja az, hogy az emberiséget megszabadítsa a bajoktól… Mi annak a törvénynek vagyunk az eszközei, amely még a csaták viharában is a háború ütötte sebeket igyekszik gyógyítani.” (Halász Zoltán: Így élt Pasteur)
Louis Pasteur 1822. december 27-én született Dole-ban, a Jura hegységben. Apja szegény tímár, a napóleoni háborúk veteránja volt, fia sokat nélkülözött. Nem is volt jó tanuló, inkább a festészetben jeleskedett, kémiából közepesnél sosem kapott jobb osztályzatot – a párizsi egyetemen két szuggesztív professzor előadásait hallgatva mégis ez a tárgy kerítette vonzásába. 1848-ban nem csak a párizsi forradalomban vett részt, hanem magyarázatot adott arra a korábban felfedezett jelenségre is, miért forgatják el egyes szerves vegyületek balra, mások jobbra a polarizált fényt. Kimutatta, hogy a borkősav kétféle, egymásra tükörszimmetrikus kristály keveréke, amelyek különválasztva a fényt jobbra, illetve balra forgatják el. Arra is rájött, hogy létezik egy, a borkősavat felhasználó penészgomba, amely csak az egyik optikai változatot (izomért) építi be a szervezetébe, ennek genetikai magyarázatát csak a legutóbbi időkben adták meg.
Pasteur harminckét éves korában lett a lille-i egyetem kémiatanára, s itt minden erejét a helyi szesziparban nagy gondokat okozó problémák tanulmányozásának szentelte. Három évi megfeszített munkával felfedezte, hogy az erjedésért mikroszkopikus lények felelősek, cáfolva azt a felfogást, amely szerint az tisztán kémiai folyamat. Gyógymódot is javasolt, amit ma pasztőrözésnek nevezünk: az enyhe melegítés elpusztítja az élelmiszerben lévő káros mikrobákat. Ezzel lehetővé vált a borok szállítása, megelőzhetővé megromlásuk; az eljárás ma a borászattól a söriparon át a tejiparig számtalan helyen használatos.
Felfedezése újraélesztette a tudósokat Arisztotelész óta izgató ősnemzés-vitát. Az elmélet szerint, amelynek még akkor is sok híve volt, az atmoszférában található életerő révén a bomló anyagból élőlények keletkezhetnek. Pasteur elmés módon cáfolt: húslevest forralt fel, amelyben a levegővel érintkezve gyorsan mikrobák jelentek meg. Ezután a levest olyan edénybe tette, amelynek nyakát U alakban meghajlította, így a levegő (és az „életerő”) bejuthatott, de a mikrobák a görbületekben fennakadtak. Az edényben egyetlen mikrobát sem találtak, ezzel a vita eldőlt.
A közemberek szemében ekkor már szinte csodatevőnek számító tudóst 1865-ben keresték fel a selyemhernyó-tenyésztők, akiknek tenyészetét betegség pusztította. Pasteur felfedezte a járvány kórokozóit és a fertőzött állomány kiirtásával megmentette a selyemipart. Érdeklődése ekkor fordult a fertőző betegségek felé, és kidolgozta a „betegség csíraelméletét”: azaz hogy a fertőző betegségek mindig mikroorganizmusokkal kapcsolatosak és a fertőzés a mikroorganizmus átjutása a beteg szervezetből az egészségesbe. Az élő kórokozók felfedezése vezetett el a sebészi antiszepszis (csíraölés) és aszepszis (csíramentesség) elvéhez és gyakorlatához, egyben igazolta Semmelweis klóros kézmosásának igazságát. Pasteur elérte, hogy az elvet a porosz-francia háborúban a hadikórházakban alkalmazzák, ezáltal sebesültek ezreinek életét mentette meg. Az orvosok nehezen ismerték el eredményeit, ezen az sem sokat segített, hogy 1873-ban a Franca Akadémia tagja lett.
Talán legismertebb felfedezése a veszettség elleni védőoltás kidolgozása volt. Az 1880-as évek elején kidolgozta a lépfene és a baromfikolera elleni védőoltást, ezután kezdett a rettegett, addig emberen kivétel nélkül halálos veszettséggel foglalkozni. Gerincvelőből olyan vakcinát dolgozott ki, amellyel nemcsak előzetesen tett védetté kutyákat, de frissen fertőzött állatokat is megmentett. A tizennégy, egyre erősebb oltásból álló sorozatot magán tervezte kipróbálni, amikor 1885-ben Elszászból egy veszett kutya marta kilencéves gyereket hoztak hozzá. Pasteur nem kis lelki tusa után úgy döntött, alkalmazza a menthetetlennek számító fiún az eljárást. Tíz nap alatt adta be az oltásokat – az utolsó olyan erős volt, hogy egy egészséges kutya megveszett volna tőle, ám a gyerek meggyógyult. Élete végéig 350 veszett kutya marta embert gyógyított meg, s a rettegett kórt a vakcina továbbfejlesztésével sikerült teljesen leküzdeni.
Sikerének hatására közadakozás indult, amelynek nyomán 1888-ban felavatták Párizsban a Pasteur-intézetet. A veszettség és egyéb fertőző betegségek elleni védekezés feladatával világszerte hasonló intézmények létesültek, amelyek ma is a kutatás, oktatás, gyógyítás fellegvárainak számítanak. Hetvenedik születésnapját hatalmas ünneplések közepette ülték meg, de két évvel később egészsége hirtelen megromlott és 1895. szeptember 28-án meghalt.
Pasteur alapjában kémikus volt, ám munkássága a fizikától a biológiáig terjedt és számos más területre hatással volt. Hírneve és dicsősége halála után sem halványult: jellemző, hogy a vietnami Ho Si Minh-városban (a korábbi Saigonban) az ő nevét viselő utcát még a két országrész egyesítése után sem keresztelték át.
