„A magasabb műzenében úgyszólván mindig voltak népzenei hatások.” A 20. századi zene egyik legnagyobb újítója, a népdalok szenvedélyes gyűjtője és a modern hangzásvilág úttörője: 145 éve született Bartók Béla, akinek életműve ma is meghatározza, mit gondolunk zenéről, hagyományról és identitásról.
A népzene megszállottja és a modernitás mestere – 145 éve született Bartók Béla
„Születtem 1881 március 25-ikén, Nagyszentmiklós községben, amely most majd egész Torontállal, Romániához tartozik. Legelső zongoraóráimat édesanyámtól kaptam, hatodik életévemben. Apámnak, aki egy földmívesiskolát igazgatott, meglehetősen fejlett zenei képességei voltak: zongorázott, műkedvelő zenekart szervezett, gordonkázni is tanult, hogy zenekarában mint gordonkás játszhasson, sőt még táncdarabokat is komponált.” (Bartók Béla: Önéletrajz)
Bartók Béla (1881-1945) és Kodály Zoltán (1882-1967), a Zeneakadémia két ifjú tanára, 1905 (Fotó: OSZK)
Egy tehetség indulása
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (ma Romániában található). Tanulmányait több városban – Nagyváradon, Besztercén és Pozsonyban – végezte, majd fiatalon a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett, ahol zongoristaként képezte magát. Mesterei között volt Erkel László is.
Első komoly bemutatkozására 1903-ban került sor, amikor külföldön is előadta Kossuth-szimfónia című művét. Pályája kezdetén zenéjében még erősen érződött Johannes Brahms, Robert Schumann, Richard Wagner és Liszt Ferenc hatása.
Színpad, népzene és áttörés
1907-től a Zeneakadémia tanára lett, miközben egyre határozottabban alakította ki saját zenei nyelvét. Az igazi áttörést színpadi művei hozták: A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára bemutatói az Operaházban már egyéni hangját jelezték, és komoly sikert arattak.
Érdeklődése hamar a népzene felé fordult. Kodály Zoltán társaságában éveken át járta a Kárpát-medencét, népdalokat gyűjtve és rendszerezve. Kutatásai nem álltak meg a magyar hagyományoknál: román, szlovák és arab népzenével is foglalkozott.
„A magasabb műzenében úgyszólván mindig voltak népzenei hatások. Hogy túl messzire és alig ismert korokig ne menjünk, elegendő Bach zenéjében a koráldallamok szerepére gondolnunk.” (Bartók Béla: A népzenéről)
Ez a gyűjtőmunka nemcsak tudományos jelentőségű volt, hanem zeneszerzői stílusát is alapvetően meghatározta. Műveiben a népzenei elemek modern, gyakran disszonáns hangzásvilággal párosultak – amit a kor közönsége sokszor nehezen fogadott be.
Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész és Bartók Béla zeneszerző, népdalgyűjtő vonaton utaznak, 1929 (Fotó: MNM/europeana.eu)
A modern zene hangja
Az 1920-as évektől nemzetközi koncertkörutakon vett részt, miközben tudományos igénnyel dolgozta fel gyűjtéseit. E korszak fontos művei közé tartozik a Táncszvit és a Cantata Profana.
Zenéje gyakran a kor válságérzetét tükrözte, mégis egyre több fiatal előadó és kritikus állt mellé, így művei fokozatosan utat találtak a közönséghez. Az 1930-as évekre már szélesebb körű elismerés övezte munkásságát.
Egyik gondolatát 1935-ben így fogalmazta meg:
„Mai ember, minden idők legvadabbikának embere, próbálj mindenek előtt ember lenni; s ha felfogtad, mit jelent embernek lenni, csak akkor törődhetsz hazával, társsal és baráttal”.
Emigráció és utolsó évek
1940-ben politikai okokból elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokba költözött. Itt születtek késői nagy művei, köztük a Concerto a Bostoni Szimfonikus Zenekar felkérésére, valamint a hegedű szólószonáta Yehudi Menuhin számára.
Bár a háború után haza szeretett volna térni, súlyos betegsége ezt megakadályozta. 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban, szerény körülmények között; temetésén alig néhányan vettek részt.
Hamvai csak több mint négy évtizeddel később térhettek haza: 1988. július 7-én a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Bartók Béla életműve ma már nemcsak a magyar, hanem az egyetemes zenetörténet egyik megkerülhetetlen pillére.
