Korai gyermekéveitől fogva író akart lenni Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd megteremtője, a 145 éve született Krúdy Gyula, aki több mint 60 regényt, 3000 elbeszélést, ezernél több cikket hagyott maga után.
„Születtem 1878-ban, késő őszidőben. Nyíregyházán egy nádfödeles, hosszú, visszhangos, kisablakos házban, amelynek manapság már nyoma sincs a Nagykállói utcán. Úgy emlékszem, hogy gyermekkorom kedvemre való módon telt el. Csavargó, öreg vadászokkal jártam a tiszai kiöntésekhez, a lápokon, nádasokban, a tengeriföldeken, a Nyírség puha homokjában. (…)
A Szindbád-novellák nagyszerű ellenségeket, váratlan olvasókat szerzettek. Sok sápadt, gyűlölködő arc lett ismerősöm. A könyvkiadó bátorságot kapott. A könyvecskéket kezdték venni Pesten és a Felvidéken. A sorsom mindenfelé taszigált, a város egyik negyedéből a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam, egy régi házba, a hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem. Itt álmoskönyvet írtam.” (Krúdy Gyula: Vallomás. Magvető Kiadó)
Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán. Alakja olyan, mintha az író maga teremtette volna egy ihletett órán. Apja jómódú ügyvéd, anyja cselédlány, számos gyermekük szerelemgyerek, csak a tizedik után törvényesítették kapcsolatukat. Gyula, az elsőszülött fiú kora gyermekéveitől fogva csak író akart lenni.
15 évesen megjelent első novellája, diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. Az érettségi előtt Debrecenbe szökött hírlapírónak, egy ideig a nagyváradi Szabadság munkatársa volt, 1896-ban a millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, s végleg a fővárosban maradt.
„A legtöbb író lopásból él. Ha egyebet nem lophat: elorozza a szomszédja élettörténetét. Én kivétel akarok lenni. Nem puskázok sem régi francia könyvekből, sem egyéb írók kitalálásaiból. Hősömet magam mintáztam. Festmény ő egy borbélyműhely előtt. Remélem, nincs párja a világirodalomban.” (Krúdy Gyula: Hét Bagoly)
Budapesten alakította ki
sajátos életformáját, a bohémvilág kedvenc találkozó- és mulatóhelyei voltak fő támaszpontjai, itt teremtődött meg írásainak sajátos, „krúdys” légköre, s itt talált rá különc figuráira is.
1897-ben megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek, ettől kezdve évente jelentkezett 2-3 kötettel és naponta jelentek meg írásai különböző lapokban.
Fáradhatatlanul dolgozott, írás közben csak rövid cigarettaszüneteket tartott. Testi erejéről, soha nem nyugvó szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom nedűk iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek a városban. Kétszer nősült, négy gyermeke született, anyagi helyzete ritkán volt stabilnak mondható, többször fenyegette a kilakoltatás réme.
A századfordulóig majdnem félezer elbeszélést írt, a lapokban hét kisregénye jelent meg, novelláskötetet is kiadott. 1901-ben jelent meg Az aranybánya című regénye, majd a történelmi témák felé fordult.
„Szindbád bizonyosan tudta, hogy a tükör előtt, a gyertyafényben egy darabig tetszelegve megállnak a nők, mielőtt az első kapcsot megnyitnák. A tükörbe néznek, lágyan mosolyognak, a szép szavakra gondolnak, amelyeket az imént hazudtak a sötétben. S amint így a tükör előtt állnak, úgy látszik, hogy egyetlen vágyuk, többé sohasem vetni le ruhájukat – hisz így voltak elragadóak, felejthetetlenek, szerelmet ébresztők. Így tündököltek, ha csak rövid időre is a korzó lámpásai alatt.”(Krúdy Gyula: Szindbád)
1911-ben a Szindbád ifjúsága és utazásai című kötetben teremtette meg Szindbád alakját, s egyben saját költői alteregóját is. A Szindbád-történetek középpontjában az utazás, az eltűnt idő utáni vágyakozás, a jelen sivársága elől való menekülés áll.
A mitikus hajós alakja tűnik fel a Francia kastély, a Szindbád: A feltámadás, a Szindbád megtérése és a Purgatórium lapjain is. A Szindbádból a színészkirály, Latinovits Zoltán főszereplésével Huszárik Zoltán készített felejthetetlen filmet.
Első igazi közönségsikerét A vörös postakocsi című regényének köszönhette, amelyben a századforduló Pestjének világát idézte fel. Az I. világháború idején született művei (Palotai álmok, Aranykéz utcai szép napok) a bohémvilág krónikái. Műveiben csodás illatok, ízek, finoman derengő női testek idéződnek fel, finom pasztellszínekkel festi meg varázsos világát.
„Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a polgárokat és polgárnőket, ha belékóstolnak. Az írók mind szélhámosok. Kinevezik királyi mesterségnek, a legdicsőbb foglakozásnak a maguk dolgát. Holott tulajdonképpen senkinek sincs szüksége az irodalomra. Az emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Tovább is születnének, szeretnének, meghalnának. A nagy, gyönyörűséges Életnek semmi köze sincs az apró, sűrű betűcskékhez. Az írók, mint egy titkos szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság.” (Krúdy Gyula: A vörös postakocsi)
A forradalmak idején szerkesztette a Néplapot, tudósított a kápolnai földosztásról. A húszas évek elejétől népszerűsége csökkent, anyagi és publikációs gondokkal küzdött, egészsége is megrendült. E korszakának csúcsa a Rezeda Kázmér szép élete, amely csak halála után jelent meg. 1933 tavaszán állapota rosszabbodott, anyagilag is mélypontra került. Május 12-én, hajnalban hunyt el.
