Lechner Ödön népies szecessziót követő művészete többet nyújt a kor átlagos alkotásainál, stílusának fő jegyei a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Mások mellett neki is köszönhető az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti Városháza, a Postatakarékpénztár és a pozsonyi Kék templom.
„A nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű „magas művészeti” stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül” – foglalja össze Gerle János szerkesztő Lechner Ödön művészeti tevékenységét a mesterről szóló albumban.
1914. június 10-én halt meg Lechner Ödön építész, a népies szecesszió kiemelkedő képviselője, az Iparművészeti Múzeum épületének tervezője. Lechner Ödön művészete többet nyújt a kor átlagos alkotásainál, stílusának fő jegyei a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Áttekinthető épületszerkezeteivel, festői tércsoportosításával, anyaghasználati és szerkezeti újításaival a korszerű építészeti törekvések európai rangú képviselője volt, aki a magyar népművészet formavilágát a magas építészet szférájába emelte, elveit írásaiban is kifejtette.
Jómódú pesti polgárcsaládban született 1845. augusztus 27-én. Ügyvéd apjának téglagyára is volt, így korán megismerkedett az építőanyagokkal. 1865-től a József Ipartanodában (a későbbi Műegyetemen) Skalnitzky Antal tanítványa volt, majd a berlini építészeti akadémián képezte magát. Itt lett a klasszicizmus híve és került közelebbi kapcsolatba Pártos Gyulával és Hauszmann Alajossal. 1868-ban társult Pártossal, akivel 1897-ig dolgoztak együtt.
Lechner 1875 és 1878 között Clément Parent párizsi irodájának munkatársaként reneszánsz kastélyok helyreállításán dolgozott, ezt követően egy időre a francia reneszánsz elkötelezett híve lett. Huszka József néprajzkutató hatására az indiai és perzsa díszítőművészetet is tanulmányozta, így fejlesztett ki lépésről lépésre egy jellegzetesen magyar stílust.
Hazatérése után Pártossal több pályázaton nyertek, ők tervezték 1883-ban a szegedi Városházát, 1886-ban a budapesti Drexler-palotát, a MÁV Nyugdíjintézet székházát (később Állami Balett Intézet), és több pesti bérházat eklektikus stílusban, mint például a Váci utca 11/a alatti Thonet-palotát.
Lechner 1889-ben Angliában tett tanulmányutat Zsolnay Vilmossal, a pécsi porcelángyár vezetőjével, barátságuk és ottani tapasztalatai – a Kensington Múzeum kerámiagyűjteménye, vidéki kastélyok bejárása, a koloniális stílus megismerése – alakították egyéni kifejezésmódját.
Lechner keleties, színes ornamentikájú, mégis fegyelmezett szerkezetű épületeket álmodott meg. Magyaros formavilágának jellegzetes példája az Iparművészeti Múzeum (1896, Pártossal), a kecskeméti Városháza (1897, Pártossal), a Magyar Királyi Postatakarékpénztár Hold utcai épülete (1901, Baumgarten Sándorral) és az egyedül tervezett Magyar Állami Földtani Intézet (1899) szecessziós épülettömbje a Stefánia úton.
A Postatakarékpénztár épülete, Lechner egyik főműve hatalmas érdeklődést váltott ki, és igencsak megosztotta a közönséget, a korabeli sajtó szerint „lelkesedők és gúnyolódók” nagyobb számban keresték fel, mint az ügyfelek. Lechner balszerencséjére a bírálók közé tartozott a kultuszminiszter is, aki még a parlamentben is szóvá tette az „építészeti ballépésre” kidobott pénzt. Lechner ettől kezdve állami megbízást nem kapott, mesteriskoláját sem engedélyezték, még követőinek alkotásai is csak számos módosítással valósulhattak meg. Az is jellemző, hogy az Iparművészeti Múzeumot „a cigánykirály palotájának” csúfolták. Hatása mégis továbbterjedt, a stílus elfogadott lett Komor Marcell, Jakab Dezső és más építészek révén.
Lechner visszafogottabb művei közé tartozik Zala György szobrász műteremvillája (1899), Budapesten és a szegedi Deutsch-palota (1900) homlokzata. A kőbányai Szent László-plébániatemplom (1899) több tervváltozaton át jutott el az első, bizáncias elképzelésektől a megépült keresztházas, egy fő- és két kísérőtoronnyal díszített, gótizáló változatig. Utolsó megvalósult alkotása a pozsonyi Katolikus Főgimnázium és a mellette álló Kék templom, Erzsébet királyné emléktemploma volt 1913-ban.
Lechner a szecesszió művésze volt. A szó elszakadást jelent, a múlttal való szakítás igényét a technikai fejlődés és a társadalmi változások hozták létre. A többi művészethez hasonlóan az építészet is elfordult a múlt külsőségekre építő másolásától, bár főleg stilizált formákat alkalmazott. Lechner Ödön művészete többet nyújt a kor átlagos alkotásainál, stílusának fő jegyei a pécsi Zsolnay-gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Áttekinthető épületszerkezeteivel, festői tércsoportosításával, anyaghasználati és szerkezeti újításaival a korszerű építészeti törekvések európai rangú képviselője volt, aki a magyar népművészet formavilágát a magas építészet szférájába emelte, elveit írásaiban is kifejtette.
1914. június 10-én halt meg Budapesten. Szobra az Iparművészeti Múzeum előtt áll, 2001-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerték el a magyar építészetet megújító munkáját.
