Pletykás vagy krónikás volt? 345 éve született a krónikás Louis de Rouvroy de Saint-Simon herceg, aki „jelentős szerepet játszott Franciaország bel- és külpolitikájában, kivette részét az udvar belső hatalmi harcaiból és intrikáiból; emlékirataiban leplezetlenül szól mindenről és mindenkiről.”
Louis de Rouvroy de Saint-Simon 345 éve, 1675. január 16-án született Versailles-ban. Apját, Claude de Rouvroy-t (1607-93) XIII. Lajos emelte nemesi rangra 1635-ben, majd Franciaország pairje, a király főlovászmestere lett. Louis keresztapja XIV. Lajos, keresztanyja a királyné volt. 1691-ben belépett a szürke muskétások ezredébe, részt vett Németalföldön Namur ostromában, majd a neerwindeni csatában. 1702-ben, mivel nem léptették elő, sértődötten lemondott rangjáról.
„1675. január 15-ről 16-ra virradó éjszaka születtem, mint Claude de Saint-Simon hercegnek, Franciaország pairjének stb. és második feleségének, Charlotte de l’Aubespine-nek egyetlen gyermeke. Atyámnak első feleségétől, Diane de Budos-tól egyetlen leánya maradt életben, fia egy sem. Nővérem Brisac herceghez, Franciaország pairjéhez, Villeroy hercegné egyetlen fivéréhez ment nőül; 1684-ben halt meg, gyermeket nem hagyott maga után, s már rég különváltan élt férjétől, aki nem volt méltó hozzá, végrendeletében pedig engem jelölt ki általános örököséül” (Saint-Simon: Saint-Simon herceg emlékiratai)
1695-ben nősült meg, felesége egy marsall lánya, Gabrielle de Durfort volt. Mind feleségét, mind tőle született két fiát eltemette, csak lánya, a mozgássérült Chimay hercegnő élte túl. A herceg Versailles-ban élt, rendszeresen megfordult az udvarban, de amikor nyilvánosan bírálta XIV. Lajos politikáját, aki korlátozni akarta a nemesség hatalmát, kiesett a király kegyéből. Ekkor jó kapcsolatot épített ki Lajos burgundi herceggel, aki 1711-től trónörökösnek számított, ő azonban 1712-ben meghalt. Saint-Simon ekkor II. Fülöp orleans-i herceg mellé szegődött, aki 1715-ben az ötévesen trónra lépő dédunoka, XV. Lajos régense lett. A régens 1723-as halála után Saint-Simon visszavonult a politikától.
„Madame de Maintenon, aki minden irányból be akarta keríteni a Király személyét, s aki úgy vélte, hogy ebben egy ügyes és okos első orvosnak igen fontos szerepe lehet, minél jobban öregszik a Király, és hanyatlik egészségi állapota, már régóta intrikált d’Aquin ellen, s most élt is a kitűnő alkalommal, amit az orvos maga nyújtott önmaga ellen, vagyis kihasználta a Király haragját; sikerült is rávennie Őfelségét, hogy azonnal tegye ki a szűrét, sé nevezze ki helyére Fagont.” (Saint-Simon: Saint-Simon herceg emlékiratai)
Kegyvesztettségében versailles-i „magányában” az írás töltötte ki szinte minden idejét. Hogy emlékirataival bosszút akart-e állni, vagy csak valóban unaloműzés miatt jegyzett le mindent részletesen? Saját emlékezéseit Philippe de Courcillon, Dangeau márkijának kezére került naplója alapján kezdte el írni, széljegyzetek formájában. A kéziratot 1743-tól öntötte formába, az udvari életet ábrázoló művét saját emlékeiből, az udvaroncok elbeszéléseiből, anekdotákból és más forrásokból állította össze. (A magyar kiadást Réz Pál válogatta és fordította.) Emlékiratában túlzott szerepet kapnak az udvari pletykák, intrikák, a szerző előítéleteitől, egyéni ellen- és rokonszenveitől sem tud megszabadulni. A több ezer oldalas Memoár így is értékes képet ad XIV. Lajos utolsó éveiről és a Regence korszakáról. Az udvar sejtett valamit munkálkodásából, mert az 1752 körül elkészült iratokat Saint-Simon 1755. március 2-i, Párizsban bekövetkezett halála után lefoglalták, részletei csak a 18. század végén jelenhettek meg.
A teljes művet 1829-31 között adták ki 21 kötetben. A korszak és az udvar és a hatalmi résztvevők életét, lefojtott, nyomasztó, intrikákkal pletykákkal és indulatokkal teli kicsinyes légkörét a herceg emlékiratai mellett a csaknem kortárs Pierre Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című könyvéből és az ebből készült nagysikerű filmből ismerheti.
„Csakhogy nem mindenki szellemes, aki az akar lenni, és semmiképp sem annyira, mint óhajtaná; a herceg erőfeszítései annyit eredményeztek csupán, hogy Roquelaure meglehetősen unalmas kópiája lett, pedig maga az eredeti sem volt valami kiváló.” (Saint-Simon: Saint-Simon herceg emlékiratai)
A korrajzon, a művelődéstörténeti adalékok bemutatásán túl fő értéke a pontos lélektani ábrázolás. Mulatságos, groteszk esetek tükrében ábrázolta a korabeli erkölcsöket és szokásokat, a szigorú udvari etikettet. Színes portrésorozatában XIV. és XV. Lajos, Madame de Montespan és Madame de Maintenon kegyencnők, Nagy Péter cár, Bourgogne és Vendome hercegek, Berry hercegnő, Fleury bíboros-miniszter, a kurtizán Ninon de Lenclos, az író Fénelon portréja mellett elbeszélte az udvar mellékszereplőinek viselt dolgait is.
Nyelve nem vethető össze a kor nagy francia íróinak stílusával, nem törekszik klasszikus tisztaságra, nyelve emiatt is meglepően modern, közelít az élőbeszéd természetességéhez. Népi kifejezéseket és a párizsi argót is alkalmazza művében. Elsősorban az emberi lélek érdekli, a cselekedetek pszichológiai indítékai.
„Rákóczi nagyon magas növésű, anélkül, hogy túl magas volna, nem sovány és nem is kövér, nagyon arányos és jó alakú, külseje erős, hatalmas és nagyon nemes, tekintélyt parancsoló, minden durvaság nélkül. Arca elég kellemes és egész jellege tatár. Bölcs, szerény, mértéktartó, igen kevéssé szellemes ember. Egészében véve jóságos és értelmes, nagyon udvarias, de eléggé megválogatja, kivel áll szemben. Igen könnyed mindenkivel és – ami ritkán látható együtt – ugyanakkor sok benne a méltóság, anélkül, hogy modorában bármi éreztetné a dicsőségét. Nem beszél sokat, de azért részt vesz a társalgásban, és nagyon jól adja elő mindazt, amit látott anélkül, hogy magáról beszélne. Rendkívül tisztességes, egyenes, igaz, a végsőkig bátor ember. Mélységesen hisz Istenben, és ezt nemes egyszerűséggel nem mutatja, de nem is titkolja. Titokban sokat ad a szegényeknek és sok időt tölt imádkozással. Nagy háztartásának erkölcseit, kiadásait és tartozásait a legpontosabban szabályozza, és mindezt szelíden. A mindennapos érintkezésben nagyon jó, szeretetreméltó és kegyelmes ember, de ha közelebbről láttuk, csodálkozunk, hogy nagy pártnak volt a vezére és olyan nagy hírt támasztott a világban.” (Saint-Simon: Saint-Simon herceg emlékiratai)
Politikai nézetei konzervatívak, XIII. Lajos korát, a patriarchális viszonyokat kívánja vissza. Elítéli a parlamentek megnövekedett szerepét, a polgárság előretörését, minisztereik hatalomra jutását, a régi nemesi családok befolyásának csökkenését. Saint-Simon több helyen írt II. Rákóczi Ferencről is, megrajzolva a versailles-i udvarba látogató fejedelem ironikus, de részleteiben hiteles portréját.
