A magyar színházművészet egyik kiemelkedő alakja, Kútvölgyi Erzsébet 75 éves lett. A Vígszínház örökös tagja, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki egykor orvosnak készült, ma is ugyanazzal a szenvedéllyel gyógyít – csak épp a színpadon, a lélek mélyrétegeit érintve.
A véletlen színháza – így lett a színpad az otthona
1950. november 14-én született Kútvölgyi Erzsébet nem színészi pályára készült. A Fazekas Mihály Gimnázium kísérleti matematikai osztályának diákjaként orvosi hivatásról álmodott, gyógyítani akart. Mégis, tanárai biztatására 1969-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára – és rögtön felvették.
Bár kezdetben nehezen barátkozott meg a színészi léttel, idővel a színház lett számára az a tér, ahol ugyanazzal az odaadással gyógyíthat, mint amivel egykor a sebészi pályára készült.
Első szerepeit már főiskolásként a Vígszínházban kapta: Molnár Ferenc Liliom-ának Julikája és a La Mancha lovagjának Dulcineája egyaránt emlékezetes állomásai voltak pályakezdésének. Azóta a Szent István körúti teátrum lett a második otthona, ahol több mint öt évtizede formálja alakításait gyengéd líraisággal és elementáris erővel.
A színpadon és a vásznon – szenvedély és emberi mélység
Kútvölgyi neve egyet jelent a színpadi hitelességgel. A Vígszínház legendás produkcióiban nyújtott alakításai – Szent Johanna, Maria Callas, Kurázsi mama, Edith Piaf, Fantine vagy éppen Titánia – mind egy-egy új arcát mutatták meg.
A filmvásznon is maradandót alkotott: szerepelt többek között a Napló szerelmeimnek, Napló apámnak, anyámnak, Franciska vasárnapjai és A londoni férfi című filmekben.
Bár énekhangját sosem képezte, musicalszerepeiben és zenés darabjaiban szívből, őszintén énekel – ahogy ő mondja: „nem tudok, de szeretek”.
Volt idő, amikor elbizonytalanodott. Amikor a telt házas Kurázsi mamát levették a műsorról, megfordult a fejében, hogy elhagyja a pályát. Aztán jött Camus A félreértése, amely újra hitet adott neki a színházban.
A színpad számára azóta is a létezés legigazibb terepe. Ars poeticája egyszerű és tiszta:
„A közönség szeretetet ad. Nekem az a dolgom, hogy visszaadjam.”
Egy élet a színházért
Kútvölgyi Erzsébet művészi munkáját számos elismerés kísérte. 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1990-ben lett érdemes művész, 2008-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. A Vígszínház társulata kétszer is neki ítélte az Ajtay Andor-díjat, 1996-ban pedig megkapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
Mégis, számára a legnagyobb elismerés a közönség figyelme és a taps. Hetvenévesen is úgy áll a színpadon, mint aki minden este először lép oda – kíváncsian, alázattal, emberien.
