Korai gyermekéveitől fogva író akart lenni Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd megteremtője, Krúdy Gyula, aki 90 éve, 1933. május 12-én hunyt el, és több mint 60 regényt, 3000 elbeszélést, ezernél több cikket hagyott maga után.
„Az apróságokra jobban kell vigyázni, mint a nagy dolgokra, mert apróságokból van összetákolva az ember élete.” (Krúdy Gyula: Boldogult úrfikoromban)
Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán és 1933. május 12-én hunyt el Budapesten. Alakja olyan, mintha az író maga teremtette volna egy ihletett órán.
Apja jómódú ügyvéd, anyja cselédlány, számos gyermekük szerelemgyerek, csak a tizedik után törvényesítették kapcsolatukat. Gyula, az elsőszülött fiú kora gyermekéveitől fogva csak író akart lenni. 15 évesen megjelent első novellája, diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. Az érettségi előtt Debrecenbe szökött hírlapírónak, egy ideig a nagyváradi Szabadság munkatársa volt, 1896-ban a millenniumi ünnepségekre Pestre utazott, s végleg a fővárosban maradt.
Budapesten alakította ki sajátos életformáját, a bohémvilág kedvenc találkozó- és mulatóhelyei voltak fő támaszpontjai, itt teremtődött meg írásainak sajátos, „krúdys” légköre, s itt talált rá különc figuráira is.
1897-ben megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek, ettől kezdve évente jelentkezett 2-3 kötettel és naponta jelentek meg írásai különböző lapokban.
Fáradhatatlanul dolgozott, írás közben csak rövid cigarettaszüneteket tartott. Testi erejéről, soha nem nyugvó szerelmi étvágyáról, a szakácsművészet, a finom nedűk iránt érzett vonzalmáról, féktelen mulatozásairól legendák keringtek a városban. Kétszer nősült, négy gyermeke született, anyagi helyzete ritkán volt stabilnak mondható, többször fenyegette a kilakoltatás réme.
A századfordulóig majdnem félezer elbeszélést írt, a lapokban hét kisregénye jelent meg, novelláskötetet is kiadott. 1901-ben jelent meg Az aranybánya című regénye, majd a történelmi témák felé fordult. 1911-ben a Szindbád ifjúsága és utazásai című kötetben teremtette meg Szindbád alakját, s egyben saját költői alteregóját is. A Szindbád-történetek középpontjában az utazás, az eltűnt idő utáni vágyakozás, a jelen sivársága elől való menekülés áll. A mitikus hajós alakja tűnik fel a Francia kastély, a Szindbád: A feltámadás, a Szindbád megtérése és a Purgatórium lapjain is. A Szindbádból a színészkirály, Latinovits Zoltán főszereplésével Huszárik Zoltán készített felejthetetlen filmet.
„Sajnálom az országot, hogy csirkefogók, jellemtelen emberek kezébe siklik. Maholnap nem lesz egy becsületes ember Magyarországon. Csak a vak nem látja társadalmunk s közállapotaink elzüllését. Tolvajok országa, álhazafiak szemérmetlen önzők, hidegvérű hazugok tartománya. A becsületet itt már negyvennyolc előtt eltemették. Ezért nem kár Magyarországért. Lehetséges, hogy mindez azért van, mert a magyarok felhagytak a szakállviseléssel?” (Krúdy Gyula: Pesti nőrabló. Napraforgó)
Első igazi közönségsikerét A vörös postakocsi című regényének köszönhette, amelyben a századforduló Pestjének világát idézte fel. Az I. világháború idején született művei (Palotai álmok, Aranykéz utcai szép napok) a bohémvilág krónikái.
Műveiben csodás illatok, ízek, finoman derengő női testek idéződnek fel, finom pasztellszínekkel festi meg varázsos világát.
A forradalmak idején szerkesztette a Néplapot, tudósított a kápolnai földosztásról. A húszas évek elejétől népszerűsége csökkent, anyagi és publikációs gondokkal küzdött, egészsége is megrendült. E korszakának csúcsa a Rezeda Kázmér szép élete, amely csak halála után jelent meg. 1933 tavaszán állapota rosszabbodott, anyagilag is mélypontra került. Május 12-én, hajnalban hunyt el. A Magyarország hasábjain Móricz Zsigmond így búcsúzott Krúdy Gyulától:
„S elpillantott a távolba, komoly és szomorúan mosolygó szemekkel. Szindbád végighajózta emlékei minden folyócskáját, s oda ért vissza, ahonnan elindult.
Felállt, kezet fogott lágy és selymespuha kezekkel, és átevezett a kártyaszobába, hol is átnyújtott tizenhét pengőt egy kollégának, a lapok járása és útmutatása szerinti részletekben… Aztán egy sarokba vonult, ahol csöndesen és békésen elaludt. Ahogyan Gehl mester, csodálatos, ugyanazon estén lerajzolta.
És néhány nap múlva, otthon, csöndes és kellemes ágyában, ugyanolyan békésen, ahogy élt, senkinek zavart nem okozva… örökre…”
