Kilenc évtizede látta meg a napvilágot Kézdy György, a magyar színház és televízió egyik legkarakteresebb alakja. A közönség többsége a folyton zsörtölődő Virágh doktorként őrzi emlékezetében, ám pályája jóval gazdagabb és sokszínűbb volt annál, mint amit a legendás teleregény sugall.
„Mindig óriási izgalommal megyek ki a színpadra, mert itt nincsen zene, nincsen hókuszpókusz, csak kiállok a színpadra, és elkezdem mondani az anyagot. Egy asztal van mellettem, ahová kiteszem a papírjaimat, hiszen nem lehet tudni, és nyolcvan percen át verseket mondok. Nincs szünet.”
Kézdy György neve ma is elsősorban Virágh doktorral forr össze. Ám aki közelebbről figyelte pályáját, tudja: jóval több volt egy morgós tévés figuránál.
Különös karakterek mestere, ironikus gondolkodó, fegyelmezett és szenvedélyes színész – aki egészen az utolsó pillanatig játszott. És aki 90 év távlatából is emlékeztet rá: a valódi művészet nem a hősszerepekben, hanem az árnyalatokban rejlik.
Árnyékból a reflektorfénybe
Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten, Krausz György néven. Gyermekkorát tragédia árnyékolta be: édesapja a világháború után nem tért haza munkaszolgálatból, így édesanyja egyedül nevelte fel őt és húgát. A névváltoztatás már a pályakezdéshez kötődött – a fiatal színész ekkor vette fel a Kézdy nevet, amely később egy egész ország számára vált ismerőssé.
A Színművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színház társulatához szerződött. Jellegzetes arca, markáns orgánuma és ironikus kisugárzása nem a klasszikus hősszerepek irányába terelte, hanem az izgalmas, különc, mélyen árnyalt karakterek felé. Egyik vizsgaelőadása után édesanyja állítólag értetlenkedve kérdezte: miért nem ő játszotta Rómeót? A válasz ott rejlett Kézdy alkatában – ő nem szerelmes ifjak, hanem összetett, gyakran ellentmondásos figurák megformálására született.
A Virágh doktor-jelenség
Az igazi országos ismertséget a legendás teleregény, a Szomszédok hozta el számára. A morcos, ám szerethető gégész, Virágh doktor figuráját Horváth Ádám kifejezetten rá szabta. A szerep nemcsak testhezálló volt, hanem szinte egybeolvadt Kézdy személyiségével: szarkasztikus humora, csípős megjegyzései és finom cinizmusa különleges ízt adtak a sorozatnak.
Eleinte zavarta, hogy a közönség szinte kizárólag ezzel az egy karakterrel azonosítja. Ám amikor megtapasztalta a nézők szeretetét, megbékélt a „Virágh doktor” címkével. A teleregény népszerűsége minden korábbi színházi sikerét felülmúlta – egy-egy epizódot többen láttak, mint amennyi néző egész színpadi pályája során összesen beült az előadásaira.
A figura annyira hozzánőtt, hogy még saját édesanyja betegágyánál is „lekollégázta” az ott szolgáló főorvos – mintha valóban orvos lett volna, nem pedig színész.
Színházi alakítások – a különleges karakterek mestere
Bár a televízió tette országosan ismertté, Kézdy igazi terepe a színház maradt. Nem a romantikus hősök, hanem a különös, gyakran groteszk figurák vonzották.
Emlékezetes alakítást nyújtott Száz év magány színpadi adaptációjában, Melchiades szerepében. Játszotta Medvegyenkót Sirály című drámájában, és számos Shakespeare-műben is bizonyította: a tragédiák és a modern darabok karakterszerepeiben utánozhatatlan.
Hangja, beszédmódja és finom iróniája olyan egyedi elegyet alkotott, amely ritka kincs a színpadon.
Kédy György színművész, 2009 (Forrás: Wikipédia)
Egy korai kultfilmszerep
Kevesen emlékeznek rá, de filmes pályája elején szerepet kapott a legendás A tanú című szatírában is. A filmben Virág elvtárs egyik fegyveres „fiát” alakította – egy jelenetben ő az, aki a kabátja alól előrántott fegyverrel szétlövi a befőtteket, majd kézigránátjai bevetésére is engedélyt kér.
Hogy később a Szomszédokban épp „Virágh” vezetéknevet kapott, csupán véletlen vagy a sors ironikus fintora – mára eldönthetetlen. Az azonban bizonyos: a groteszk és a tragikomikum már pályája elején megtalálta őt.
Díjak, kitartás, végső búcsú
Művészi munkáját több rangos elismeréssel jutalmazták: 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1988-ban érdemes művész lett, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
2005-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, amelyet sokáig a nyilvánosság elől is igyekezett titkolni Köhögőrohamai azonban a kulisszák mögött árulkodóvá váltak. Mégis játszott tovább – utoljára az Esőember színpadi változatában lépett közönség elé pszichiáterként. 2013 februárjában, alig egy héttel 77. születésnapja előtt hunyt el. Távozása megrázta a szakmát és a közönséget egyaránt.
