„Ha jól emlékszel a hatvanas évekre, akkor valószínűleg nem voltál ott…” Felülmúlhatatlan esemény volt minden idők legnagyobb rockfesztiválja, Woodstock.
A hatvanas évek egy szóban: Woodstock
Felülmúlhatatlan esemény volt minden idők legnagyobb rockfesztiválja, Woodstock, amelyet 50 éve, 1969. augusztus 15. és 18. között rendeztek meg. A legendás esemény, amely miatt egymillió ember kelt útra 1969-ben az Egyesült Államokban, szimbolizálja az összes változást, amelyet a „baby boom nemzedéke” generált a hatvanas években.
„Woodstock mítosszá vált, és mint a mítoszokat általában, ezt is sok félreértés veszi körül” – fogalmazott Sebők János, aki könyvet is írt az évforduló alkalmából Woodstock népe – Nem képzelt riport egy amerikai popfesztiválról címmel. Ahogy a könyv ajánlójában is olvashatjuk, minden akkor kezdődött, amikor 1967. március 22-én a New York Timesban, illetve a Wall Street Journalben hirdetés jelent meg az alábbi szöveggel: „Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek.” A hirdetést két New Yorkban élő, huszonéves jóbarát, John Roberts és Joel Rosenman adta fel.
Befektetésekkel akartak foglalkozni, ám több pénzük volt, mint ötletük. Úgy gondolták, mielőtt beülnének valami íróasztal mögé, némi kalandvágyból szétnéznek az élet sűrűjében. Csak azt nem tudták, hogy mi volna az a kaland… 1969 februárjában aztán megismerkedtek az ellenkultúra köreiben ismert Artie Kornfelddel és Michael Langgal, és ezzel megkezdődött Woodstock története. A két New York-i yuppie Woodstock környékét ajánlotta, ahol számos zenész élt, szeretnének stúdiót és szabadidőközpontot alapítani. Ekkor született meg a fesztivál ötlete, de amint elkezdték hirdetni, a jelentkezők létszámtól a helyiek megijedtek és tiltakozni kezdtek. Így került Bethelbe a fesztivál, aminek a már futó hirdetések miatt meghagyták a Woodstock Music and Art Fair nevet.”
1969. augusztus 15. és 17. között New Yorktól nem messze rendezték meg ezt a „művészeti és zenei vásárt”, amire a szervezők eredetileg csak 50 ezer látogatót vártak, de mindenki meglepetésére csaknem félmillióan érkeztek. Max Yasgur birtokának domboldala azon a hétvégén egyfajta gyülekezőhellyé, táborrá vált egy generáció számára, amely utópista álmait dédelgetve itt demonstrálta leglátványosabban társadalmi jelenlétét. S örökre bevonult az ellenkultúra, a beat, a pop, a hippimozgalom történetébe. Minden fesztiválok fesztiválja lett, mára legendás zenészekkel, együttesekkel.
A félreértések egyike szerinte az, hogy Woodstock hippifesztivál volt. „Ha mondjuk Forman Hair című musicaljéből indulunk ki, akkor mondhatjuk, hogy Woodstock sokkal inkább volt a jómódú Sheila Franklin és a vidéki fiú, Claude Bukowski fesztiválja, mint mondjuk a hippi Bergeré”.
A fesztivált annak idején az a felismerés hozta létre, hogy az évtizedben egyre népszerűbbé váló underground kultúrából „pénzt is lehet csinálni”. A könyv szerzője, Sebők János szerint 1969-re a fehér középosztály körében már meglehetősen népszerű lett az underground kultúra, ezért a rendezvény akár sikeres is lehetett volna. A fesztivál anyagi értelemben azonban totális csőd lett. Nem tudták megszervezni a logisztikát, nem volt elég víz, élelem, a felállított kerítéseket a hatalmas tömeg bedöntötte, így végül ingyenes lett a rendezvény. „A perköltségeket és az adósságokat csak 1981-re sikerült kifizetniük a szervezőknek” – írja Sebők.
Szerinte kész csoda, hogy nem történt katasztrófa. „Minden együtt volt ahhoz, hogy valami szörnyűség történjen, de a közönség annyira hitt abban az utópiában, hogy szeretettel, zenével, drogokkal, nyitottsággal meg lehet változtatni a dolgokat, hogy minden konfliktust elsimítottak maguk között. Mert Woodstock egy gyönyörű utópia volt, az amerikai álom újraálmodása”.
Sebők János hozzátette: keserű tapasztalatot hozott az is, hogy azok, akik a hatvanas évek végén még az ellenkultúrát hirdették, a hetvenes évekre ugyanannak az establishmentnek a részévé váltak, amely ellen korábban küzdöttek. „Azt, hogy a társadalmi feszültségek feloldhatók szeretettel, zenével, drogokkal, egyre valószerűtlenebbnek bizonyult, a gettók lángoltak, megalakult a Fekete Párducok nevű szervezet, a Manson család gazdag fehéreket gyilkolászott, a világ radikalizálódott”.
A szakíró szerint ugyanakkor a woodstocki élmény nélkül ma más lenne a világ. „Woodstock a másképp gondolkodó új nemzedék demonstrációja volt. Woodstock nélkül nehéz megérteni, mi indukálta a változásokat például a kisebbségek vagy a nők jogait illetően, a szexualitásban.” Kitért arra is, hogy a fesztivál mérföldkőnek számít a zeneiparban is, innentől lettek egyre gyakoribbak a stadionokban, amfiteátrumokban, parkokban tartott nagyszabású koncertek, fesztiválok, amiben – szerinte – a hatvanas évek hippimozgalmának természetközelisége érhető tetten.
A hatás Magyarországon is érezhető volt: megjelent egy új ízlés, értékrend, élénk színű ruhákat hordtak és hosszú hajat növesztettek a zenészek, például az Illés, az Omega tagjai. De érezhető volt a változás a testhez való viszonyban is: a hetvenes években vált divatossá a meztelen éjszakai fürdés a Balatonban, amiben nem a szex dominált, sokkal inkább a felszabadultság érzete.
Sebők János a 270 oldalas könyvében igyekezett helyretenni a legendává vált fesztivál körüli félreértelmezéseket. Részletesen dokumentálta a „politika-, zene-, kultúratörténetben is egyedülállóan fontos” eseményt és annak utóéletét is.
Összeszedett számos visszaemlékezést, hogy megtudjuk, kik voltak ott, hogy gondolkodtak akkor és most. Ezen kívül a korszak és a zenei irányzatok kedvelői számára összeállított egy részletes listát a fesztiválról szóló dokumentumokból, cédékből, dvd-kből, újságcikkekből, könyvekből, hogy az ötven éves évfordulóra már legyen hova nyúlni.
A pszichedelikus zene, a különböző kábítószerekkel, mindenekelőtt a marihuánával és LSD-vel végzett „tudattágító” kísérletek, a polgári civil társadalomból való kivonulás, a kommuna-életforma központja 1967 táján San Francisco volt, és itt születtek meg olyan együttesek, mint a Grateful Dead, a Jefferson Airplane, vagy a Big Brother and the Holding Company, amelynek énekesnője Janis Joplin volt. Itt tartották meg 1967 januárjában az első „Emberi Együttlétet”, amely egyszerre volt zenés tüntetés a békéért és a toleranciáért, valamint a szabad gondolkodásért és a szerelemért.
