A székely falu világából indult, megjárta az első világháborút, dolgozott Amerikában, és megalkotta a magyar irodalom egyik legemlékezetesebb hősét. Tamási Áron életútja önmagában is regénybe illő történet.
„Elgondoltam, hogy a világ szép és változatos a földdel, az éggel és a levegővel együtt, s tele van minden olyan jóval, amire az emberek vágyódhatnak. És akit én embert eddigelé láttam, az mégis mind elégedetlen volt.” (Tamási Áron: Ábel a rengetegben)
6 érdekesség Tamási Áronról, az erdélyi havasok írójáról
1. Egy gyermekkori baleset terelte az irodalom felé
A sors olykor egészen váratlan módon jelöli ki az ember útját. Tamási Áron gyermekkorában egy véletlenül elsült pisztoly maradandó sérülést okozott a bal hüvelykujján. A farkaslaki földműves családban ez komoly következményekkel járt: szülei úgy látták, hogy sérült kezével nehezen boldogulna a mezőgazdasági munkában, ezért inkább taníttatni kezdték. A döntés nemcsak az ő életét változtatta meg, hanem a magyar irodalmat is gazdagította. A székely faluból induló fiú később olyan íróvá vált, aki a székely gondolkodásmódot, humort és nyelvi világot az egész magyar olvasóközönséggel megismertette.
2. Első novellájával rögtön sikert aratott
Kevés író mondhatja el magáról, hogy első próbálkozása azonnal díjat ér. Tamási Áron esetében pontosan ez történt. Egy egyetemi baráti beszélgetés során merült fel, hogy valaki novellát írhatna a Keleti Újság pályázatára. A fiatal Tamási szinte azonnal rávágta: „Én is írok egyet!” A kihívásból megszületett a Szász Tamás, a pogány című elbeszélés, amely elnyerte a pályázat első díját. Ez a siker nem csupán önbizalmat adott számára, hanem kijelölte életének irányát is. A kereskedelmi pálya helyett végleg az irodalom felé fordult, és hamarosan az erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjává vált.
3. Kitüntetett katona volt az első világháborúban
Mielőtt az irodalom világában vált ismertté, Tamási Áron a történelem egyik legvéresebb konfliktusát élte át. Tizenkilenc éves korában besorozták katonának, és az olasz frontra került. Részt vett a hírhedt piavei csatában, ahol tanúsított helytállásáért Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. A háborús élmények mély nyomot hagytak benne, és hozzájárultak ahhoz az emberismerethez, amely későbbi műveit is jellemezte.
Írásaiban gyakran jelenik meg az emberi kitartás, a sorssal való küzdelem és a közösség megtartó ereje – olyan értékek, amelyeket a fronton is megtapasztalhatott.
4. Amerikában is próbált új életet kezdeni
A legtöbben Tamási Áront Erdéllyel azonosítják, életének egyik fontos fejezete azonban az Egyesült Államokhoz kötődik. Legfőbb támasza, szeretett nagybátyja halála után rokonai hívására Amerikába utazott. A kivándorló magyarokhoz hasonlóan ő sem azonnal talált biztos egzisztenciát: kezdetben különféle alkalmi munkákat vállalt, később banktisztviselőként dolgozott.
Bár egzisztenciálisan rendezettebb körülmények közé került, idegennek érezte a környezetet. Az írást közben sem hagyta abba, és végül három év után hazatért. Amerikai tapasztalatai később több művében is visszaköszöntek, különösen az identitás, az otthon és a hovatartozás kérdéseiben.
5. Ábel alakjával irodalmi ikont teremtett
Ha Tamási Áron nevét halljuk, a legtöbb olvasónak elsőként Ábel jut eszébe. Az Ábel a rengetegben, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában nemcsak népszerű regények, hanem a magyar irodalom klasszikusai. A fiatal székely fiú alakja egyszerre testesíti meg a talpraesettséget, a humort, a szabadságvágyat és a józan észt. Ábel a nehéz helyzetekből is furfanggal talál kiutat, miközben megőrzi emberségét és erkölcsi tartását.
A trilógia sikerének egyik titka éppen az, hogy hőse nem rendkívüli képességekkel győz, hanem éles eszével és életbölcsességével. Nem véletlen, hogy Ábel alakja máig a magyar irodalom egyik legkedveltebb figurája.
6. Sírja ma is a szülőföld szeretetéről mesél
Jóbarátságot ápolt kora ismerteb magyar és székely írókkal, költőkkel, művészekkel. Nagy hatással volt rá Kodály Zoltán munkássága, akivel életre szóló barátságot kötött: „Mit mondjak? Vagy mit írjak? Vannak találkozások, amelyeknek melegét és szent titokzatosságát szóval nem lehet megközetíteni. Talán egy végtelenbe hangzó székely nótáival lehetne a mi találkozásunkat éreztetni, olyannal, amelyből égre vetődik a tragédia és a humor.” (Látogatás Kodály Zoltánnal)
Tamási Áron életének utolsó éveit Magyarországon töltötte, de gondolatban mindvégig Erdélyhez és Farkaslakához kötődött. Végakarata szerint szülőfalujában temették el, a farkaslaki temető két cserefája között. Sírja mára zarándokhellyé vált, amelyet évente olvasók és tisztelők ezrei keresnek fel. Sírkövének felirata tökéletesen összegzi életútját és küldetését:
„„Törzsében székely volt, / fia Hunniának, / hűséges szolgája / bomlott századának.”
Kevés író esetében fonódik össze ilyen erősen az életmű és a szülőföld emlékezete. Tamási Áron számára Erdély nem pusztán helyszín volt, hanem ihlető erő, identitás és örök hazatérés.
