A másik Nyolcak – Festőnők a magyar képzőművészetben (1916-1936) címmel rendeznek kiállítást május 25-től Pécsen.
A baranyai közgyűjteményi feladatokat ellátó intézmény közleményében emlékeztettek: nyolc modernista festőnő 1931-ben a Nemzeti Szalonban mutatkozott be a nagyközönségnek – tájékoztatta a tárlat szervezője, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) hétfőn az MTI-t. Őket és a velük egy csoportban alkotó művésznőket mutatja be a pécsi Papnövelde utcai Modern Magyar Képtárban május 25-én könyvbemutató beszélgetéssel megnyíló és szeptember végéig látogatható tárlat.
Bartoniek Anna (1896-1978), Endresz Alice (1899-1947), Futásfalvi Márton Piroska (1899-1996), Hranitzky Ilona (1889-1980), Kiss Vilma (1885-1943), Lóránt Erzsébet (1898-1963), Muzslai Kampis Margit (1898-1981), Szuly Angéla (1893-1976), valamint Járitz Józsa (1893-1986), Perényi Lenke (1892-1970), Sztehlo Lili (1897-1959) és Wabrosch Berta (1900-1977),
az elsők között voltak a hazai modernizmus történetében, akik vállaltan egy szűk, modern művészetet képviselő, professzionális művésznőkből álló csoportot hoztak létre 1931 januárjában.
A Képzőművésznők Új Csoportjának egyetlen önálló kiállítását – ahol nyolcan szerepeltek – a Nemzeti Szalonban tartották ugyanez év októberében.
A csoport magát „újként” határozta meg, ebből következik, hogy tevékenységüket nem az akadémikus, műcsarnoki művészet szférájában képzelték el, hanem a modernizmus keretein belül.
A művésznők története szorosan összefonódott, több közös vonás határozta meg életpályájukat. Művészi tanulmányaikat még az első világháború előtti, alatti időszakban kezdték, s meghatározónak tekinthető a Lyka-reform idején történt továbbképzésük. A kommüniké szerint a főiskola védelméből kikerülő, a piacon megélni kényszerülő művésznőknek nehezen ment az érvényesülés, viszont a sorsközösség összekovácsolta őket, nőelődjeiktől különbözve, határozott elképzelésekkel rendelkeztek, a modern irányzatokat képviselték.
A hagyományos műfajokban alkottak, de bátran vállalták a témák megújítását, saját nézőpontjuk érvényesítését. A közösségi érzet művészetüket formálta, ettől függetlenül teljesen egyéni utak rajzolódtak ki. Ezen időszak alatt is nagyon nehéz volt a professzionális női művészlét. Kizárólag nemi alapon szerveződő művészcsoportba nem vágytak, a szükség hozta. Végül is a hátrányokból erényt kovácsoltak – mutattak rá a JPM közleményében.
Tizenöt festőnő életműve – töredékes formában – megrajzolja a két háború közti magyar művészet egy eddig ismeretlen arcát, amely nem illeszkedik az addig dominánsnak tartott művészeti irányvonalakba.
Mint írták, a művek többsége nem lágy, nem finomkodó, az érzékenynek tartott női lélek nem jelenik meg rajtuk. Helyette a nyers, a groteszk látásmód, torzítás, dinamizmus, egyszerűsítés a fő kifejezőerő. A korszakban ezt a közönség, a kritikusok az eredetiség utáni hajszának, a férfiakkal való versengés túlkapásának érzékelték, az általuk képviselt stílusirányzatok – elsősorban a Neue Sachlichkeit – társadalomkritikus, groteszk ága nem nyert pozitív fogadtatás – emlékeztettek.
Bár az ígéretes kezdés ellenére a festőnők neve lassan elhomályosult, kikopott a modern magyar művészettörténet feldolgozásaiból, a 90-es évek végén újra felfedezték őket.
A huszonöt éve Hölgyválasz címmel rendezett szombathelyi, budapesti és berlini kiállítások után a pécsi tárlaton számos újabban felfedezett alkotással kiegészülve látható a kiemelkedő, nemzetközi képzőművészetben szociológiailag és esztétikailag is egyedülálló művészcsoportnak a munkássága.
A tárlaton megjelenő alkotásokat a Szépművészeti Múzeum mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum (Szentendre), a Kieselbach Galéria (Budapest), a Móra Ferenc Múzeum (Szeged), a Násfa Antik Galéria (Budapest), a November Galéria (Budapest), a Szombathelyi Képtár és több magángyűjtő kölcsönözte a kiállítás idejére.
