„Bal sors akit régen tép, / Hozz rá víg esztendőt, / Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt!” A magyar himnusz mindannyiunk kiemelt szellemi öröksége: nemzeti imádságunk, mely a magyarság mindenkori összetartozását hivatott jelképezni.
Január 22. – A magyar kultúra napja
A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját, és 1993-tól már a pedagógusokat is ekkor tüntetik ki (de a pedagógusnap június első vasárnapjára esik). Kölcsey Ferenc költészeti remeke (a Hymnus), e kiemelkedően megrendítő költemény, s Erkel Ferenc ehhez írt pályaműve (a Hymnusz) közösen alkotja azt a kulturális-szellemi-vallási hármas-egységet, melyet mindannyian csak himnuszként, a magyarság féltve őrzött unikális kincseként emlegetünk.
A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. Először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő „Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
KÖLCSEY FERENC: HIMNUSZ
(részlet)
Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben került sor pályázat keretében, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg a zsűri ítélete szerint. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először. A 191 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, hivatalosan azonban csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
„Ö volt az első, a ki oly sokoldalú tanulmánynyal lépett föl abban az időben, mikor minden, még oly tehetségtelen irót is tárt karokkal fogadott a lelkesültek tábora. Ő alapította meg a magyar kritikai vizsgálódást, s ha egyéb érdeme nem volna, már ez is halhatatlanná tenné nevét örökre, főkép, ha ide számítjuk dramaturgiai értekezéseit is, a melyeket Korner Zrínyijéről és a komikumról irt. Nincs magyar aesthetikus, ki oly termékenyítőleg hatott volna az utána következő írókra, mint Kölcsey s a kinek felfogása alapjában még ma is jóformán épen oly helyes volna, mint korában volt.” (Vasárnapi Ujság, 1890.)
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd a Hazafias Népfront fórumain hívta fel a figyelmet egy ilyen ünnep fontosságára. „Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is” – mondta a kezdeményező.
Azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik január 22. alkalmával a magyar kulturális értékekről. Díjakat adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. Többek között ekkor adják át a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, valamint a közművelődés minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár Címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
