A feltehetően 2120 éve született Julius Caesar legnagyobb diadalát nem érhette meg: az által tökéletesített naptár csak halála után, de katonai erő alkalmazása nélkül hódította meg a világot, s a július hónap elnevezésében lett halhatatlanná.
Római hadvezérként Caius Julius Caesar nemcsak Galliát foglalta el és olvasztotta be a birodalomba, de első ízben szállt szembe a senatus hatalmával is. Caesar lehetőséget adott arra, hogy a római naptárt teljesen megreformálják, megalapítva a 365 napos évet, 4 évenkénti szökőévvel (ezt a Julián-naptárt XIII. Gergely pápa 1582-ben módosította a mai naptárrá). Ennek eredményeként a Kr. e. 46. év 445 napos volt, hogy a naptárt összhangba hozzák a csillagászati megfigyelésekkel.
A Julián-naptár évenkénti hibája 11 perc 14 másodperc, ami 128 évenként egy nap eltolódást eredményez. A kérdést már a 325. évi niceai zsinat is tárgyalta, de korrekciót nem rendelt el. Az eltérés a XVI. századra 14 nap lett, ami azért okozott zavart, mert a húsvét időpontja, amelyet a tavaszi napéjegyenlőséghez kötöttek, egyre későbbre tolódott. Ekkor dolgoztatta ki a tridenti zsinat felhatalmazása alapján XIII. Gergely pápa a róla elnevezett naptárt.
A hagyományosan a nemesség érdekeit képviselő senatorok attól féltek, hogy a Caesar-féle új berendezkedés és az általa hozott reformok a plebeiusok érdekeit fogja szem előtt tartani, ami gyakorlatilag elkerülhetetlen is lett volna. Egy, a senatus által szervezett összeesküvés során Caesart Kr. e. 44 márciusának idusán meggyilkolták.
A világi és egyházi hatalmasságok érdeklődését ismételten felkeltő sikertörténetet, a naptár keletkezését ismertette „Zeit und Fest” (Idő és ünnep) című kultúrtörténeti művében Jörg Rüpke német vallástudós.
A hónapok elnevezései a Julián-naptárban
I. MARTIVS
II. APRILIVS
III. MAIVS
IV. IVNIVS
V. IVLIVS (QVINTILIVS)
VI. SEXTILIVS
VII. SEPTEMBRIVS
VIII. OCTOBRIVS
IX. NOVEMBRIVS
X. DECEMBRIVS
XI. IANVARIVS
XII. FEBRVARIVS
„A rómaiak előtt az emberek a Holdhoz igazították életüket. Úgy köszöntek el egymástól, hogy viszontlátásra a következő teliholdkor” – írja könyvében. Az ilyen időpontok analfabéták által is betarthatók és így nagy mértékben demokratikusak voltak. Azzal a hátránnyal jártak azonban, hogy a holdfázisok nem tesznek ki egy teljes esztendőt és ezért nem lehetett változatlan, visszatérő időpontokat – például a császár születésnapját és más ünnepeket – előjegyezni. A holdhoz igazodó, muzulmán Ramadan ünnep például egyre vándorol az év folyamán.
Rüpke rámutat, hogy a tervezhetőségnek ez a hiány egy Rómához hasonló világhatalom számára elfogadhatatlan volt. Római tudósok már Krisztus előtt a IV. századtól kezdve kísérleteztek a Napból kiinduló naptárral. A vallástudós feltételezi, hogy különösen az igen nagy mértékben fejlett római igazságszolgáltatás ragaszkodott a reformhoz, mivel pontos időpontokat akart kitűzni eljárásai számára.
A legnagyobb problémát a szökőnapok jelentették, amelyeket kezdetben szökőhónapokban foglaltak össze. Ezekkel a semmilyen naptárban nem található hetekkel azonban igen súlyos visszaéléseket lehetett elkövetni. Akadtak politikusok, akik hivatali idejük meghosszabbítására használták fel azokat. Caesar azután hatalmi szóval gondoskodott az egyöntetűségről: szétosztotta a szökőnapokat a hónapokra és február hónapba egy rugalmas napot iktatott be.
Rüpke véleménye szerint Julius Caesar naptára sikerének legfőbb előidézője a gyakorlatiasság volt. A keresztények ezért azonnal átvették és áldásukat adták rá. Azóta létezik „Krisztus utáni” időmeghatározás, és akkor neveztek el hónapot római császárról (Augusztus) és istenekről (Mars=március).
Caesar utódainak már nem sikerült nevüket megörökíteni a naptárban: a hagyomány legkésőbb a mindenkori kísérletező császár halála után újból érvényre jutott.
Hasonlóan jártak más reformerek is, mint például a francia forradalmárok. Az ő naptáruk szigorú logika szerint készült: 12, egyenként 30 napból álló hónap, amelyek mindegyike három tíz napos hétből állt. A hónapokat hóról, esőről, szélről, fűről vagy gyümölcsről nevezték el. Ez a modell éppen úgy megbukott, mint Hitler és Mussolini diktátorok kísérlete, hogy a maguk ízlésére alakítsák át a naptárt.
Globális diadalmenetéért azonban értelmet adó struktúrája feloldódásával fizetett a naptár. Ma még fekete vagy színes jelzés mutatja a naptárban a hétvégeket, de ez is hamar meg fog szűnni, amikor majd egyre több ember lesz kénytelen ezeken a napokon dolgozni – véli Rüpke. Akkor aztán majd egy naptár-váz marad fenn, amelyet mindenki kedve szerint tölthet meg. A differenciálódás hosszabb ideje megfigyelhető: manapság már minden rétegnek saját naptára van, tanároktól kezdve asszonyokon és irodalmárokon át egészen a papokig – vélekedik könyvében a teológus Rüpke.
