Nevének eredete a római mitológiára vezethető vissza; Neptunus ókori rómaiak szemében a vizek és tengerek istene volt. Gyakran ábrázolták őt kutak díszítéseként és elmaradhatatlan kelléke volt a szigony. A tőlünk nagyon messze lévő Neptunusz bolygót csak 170 éve, 1846-ban fedezték fel.
Az általánosan elfogadott elmélet szerint a Naprendszer kialakulása egy porból és gázokból álló felhő összehúzódásával kezdődött. Ebben a forgó, korong alakú felhőben, a szoláris ködben lezajló folyamatok határozták meg központi csillagunk és égitesteinek tulajdonságait, például a mozgásukat, összetételüket, felszíni alakzataikat. A Napból kiáramló részecskesugárzás, a napszél a gázokat a szoláris köd belső részéből a peremvidékre fújta. Ennek következtében a belső kerületekben a bolygókezdemények kialakulásában kizárólag szilárd anyagok vettek részt, ezért állnak főleg szilikátokból a Föld-típusú bolygók. A távolabbi tartományokban már a vízmolekulák is részt vettek a bolygókezdemények létrehozásában, jelentős mennyiségű gázt a szoláris ködből csak a peremvidéki óriásbolygók tudtak magukhoz vonzani.
A Föld mellett a Neptunuszt is megilleti a kék bolygó elnevezés, mivel a légkör összetétele kékes színt eredményez. A Naptól számított bolygó, a Neptunusz méreteivel az óriásbolygók közé tartozik. Egyenlítői átmérője 49 528 km, ez 3,88-szorosa a Földének. A pólusoknál mérsékelten lapul, pólusátmérője, 848 km-rel rövidebb az egyenlítői átmérőnél. 14 ismert holdja van, ezek közül a két ismertebb a Nereida és a Triton.
A Neptunusz bolygót 1846. szeptember 23-án fedezte fel Johann G. Galle német csillagász a Bak csillagképben, 52′ távolságban attól a helytől, amit az Uránusz pályaháborgásai alapján számított ki a francia Urbain J. Le Verrier. A francia tudós nem tudott arról, hogy az angol John Couch Adams néhány hónappal korábban elvégezte ugyanezen kalkulációkat, az ő felettese azonban nem hozta nyilvánosságra a dolgozatot. Igazából egyikük sem vette komolyan az elvégzett felfedezést. Így a Neptunusznak meg kellett várnia, míg Le Verrier 1846 augusztusában megjelentette számításait, és azt elküldte Gallénak is, aki 1846. szeptember 23-án éjjel meg is találta a Neptunuszt a jelzett hely közelében. A Neptunusz felfedezése a Newton-féle gravitációs elmélet sikerét jelentette. A Neptunusz lett az egyetlen bolygó, amelyet elmélet úton fedeztek fel.
Földünkről szabad szemmel nem látható a Neptunusz, megfigyelése kizárólag távcsővel történhet. Kis méretű távcsővel észrevehető az enyhén kékes színe. A legjobb távcsövek segítségével sem tudunk részleteket megkülönböztetni rajta, mert a Neptunusz soha nem kerül közelebb a Földhöz 4 303 millió kilométerre. Mintegy 4500 millió kilométer közepes távolságban kering a Naptól, amit mivel ilyen messze van, 165 évig is eltart, míg megkerüli azt. Tengely körüli forgásideje kevesebb, mint a Földé, mindössze 16 óra.
A földi megfigyelések kevés információt nyújtanak a Neptunuszról. A légkör szerkezetét a legjobb felvételeken is csak épp, hogy láthatjuk. Ezért 1989 augusztusáig, amikor az 1977-ben útjára indított Voyager-2 amerikai szonda elrepült a bolygó mellett úgy vélhettük, hogy a Neptunusz hasonlít az Uránuszra. Az űrszonda felvételei és műszerei azonban ezt a felvetést nem támasztották alá. A Voyager-2 űrszonda fénygyűrűt fedezett fel a Neptunusz körül. Az addigi felvételek alapján úgy tűnt, hogy a bolygót csak részleges gyűrűk, azaz ívpályák veszik körül. A tudósok feltételezték, hogy egy gyűrű teljesen körülfogja a Neptunuszt, ám annak fénye olyan bágyadt, hogy bizonyosságot csak a keddi felvételek adtak. Ez a Neptunusz első gyűrűje, és ez a gyűrű összeütközött és szétporladt holdakból keletkezett. A Voyager-2 készítette fényképeken összefüggő hatalmas viharfelhők egész rendszere vehető ki a Neptunusz jeges légkörében.
A Voyager-2 által kapott felvételek alapján a Neptunusz felszíne tele van gyűrődésekkel, kiemelkedésekkel, törések szabdalják keresztül. Nem zárható ki, hogy ezek egy időben keletkeztek a Holdon lévő törésekkel. A felvételeken jól kivehető egy régebbi keletkezésű vulkán. Feltételezik, hogy valamiféle megfagyott gáznemű, vagy más szilárd anyag tört a felszínre. Egy másik vélemény szerint jéggé dermedt vulkanikus anyagot ábrázol a felvétel.
A Voyager-2 1986-ban az Uránusz holdjáról készült felvételeket sugárzott, amelyeken a tudósok már találtak vulkanikus tevékenységre utaló nyomokat. A szakemberek hangsúlyozták: semmi bizonyíték arra, hogy ma is efféle aktív tevékenység lenne a Triptonon.
2007-ben egy nemzetközi kutatócsoport mutatta ki, hogy a Neptunuszon negyven évig tart a nyár, ráadásul ilyenkor a déli sarkon jóval magasabb a hőmérséklet, mint a naprendszer legtávolabbi bolygójának többi részén. Egy neptunuszi év 165 földi évnek felel meg, emiatt tarthat negyven évig a nyár a legtávolabbi bolygón. Ilyenkor a Neptunusz déli sarka a Nap felé billen, és bár a napfénynek csupán a kilencszázad része jut el a bolygóra, hatása így is számottevő: a déli sarkon 10 fokkal magasabb a hőmérséklet. Ugyanakkor nem szabad banánérlelő kánikulára gondolni, mivel a Neptunusz átlaghőmérséklete mínusz 214 Celsius-fok.
Irodalom:
Michael Hoskin: A csillagászat története
Donald H. Menzel: Csillagászat
