210 éve, 1814. november 6-án született Adolphe Sax belga hangszertervező, a szaxofon feltalálója, akinek hangszerébe a jazz zenészek első látásra beleszerettek, egyszerre lehetett vele sírni, beszélni és kiabálni, mintha a saját hangjuk lett volna.
Antoine-Joseph Adolphe Sax 1814. november 6-án Dinant-ban született, Belgium vallóniai részén. Szülővárosában, Dinant-ban dolgozó ezermester apja neves hangszerkészítő hírében állt, aki számos változtatást vezetett be a kürt felépítésében. Amikor Adolphe megszületett, a család Brüsszelbe költözött, ahol a fiú az évek múlásával egyre inkább kitűnt zenei tehetségével és leleményes fúvóshangszer-építő fantáziájával. Tizenöt évesen már bemutatta két újonnan tervezett fuvoláját és klarinétját. Első fontos találmánya a basszusklarinét kialakításának megváltoztatása volt, amelyet huszonnégy évesen szabadalmaztatott.
1841-ben Párizsba költözött, és szelepes kürtök gyártásával kezdett foglalkozni. Habár a hangszert nem ő találta fel, mégis róla nevezték el szaxkürtnek. A hangszerből mintegy hét különböző méretű változat készült. Ezzel a hangszerrel fektette le a későbbi szárnykürt alapjait. Tökéletesítette a pánsípot, a klarinétot, a fagottot.
1845-ben a saxotromba nevű hangszercsaládot is kifejlesztette, ez a hangszercsalád azonban csak rövid ideig maradt fenn. A szaxkürtök ellenben gyorsan elterjedtek az egész világon, a bennük használt szelepek kialakítása máig alig változott.
A basszusklarinét hangzását javító kísérleteinek eredményeként született meg legnagyobb találmánya, az 1846-ban szabadalmazott szaxofon, amely kezdettől fogva élénk figyelmet keltett újfajta, az emberi hanghoz közel álló, kissé nazális hangjával.
A francia hadsereg zenekarait Sax zeneszerszámának bevonásával átszervezték, a feltaláló pedig hadi hangszerszállítóként monopolhelyzetbe került. Az új hangszer a koncerttermekben és operákban azonban jóval lassabban terjedt el, pedig Bizet, Debussy, Ravel és más zeneszerzők is belekomponálták műveikbe. A szaxofon máig tartó népszerűségét a dzsesszben és a szórakoztató zenében alapozta meg az 1920-as években.
Sax 1857-ben a Párizsi Konzervatóriumban kapott állást, ahol az új szaxofonosztály vezetője lett. Közben folytatta a hangszertervezést, de hangszerkészítő riválisai megkeserítették az életét. Pereket indítottak ellene, megkérdőjelezték szabadalmait, cége kétszer, 1856-ban és 1873-ban is csődbe jutott. A találmányaiban rejlő kereskedelmi lehetőségeket nem tudta kihasználni, s idős korában olyan szegénységben élt, hogy neves kortársai kérvényeztek számára segélyt a művészeti minisztertől.
1853-ban és 1858-ban több betegségben, köztük ajakrákban szenvedett, de teljesen felépült. 79 éves korában, 1894. február 4-én halt meg Párizsban szívelégtelenség miatt.
