Ie. 49. január 10-én Julius Caesar egyik légiójával átkelt a Rubiconon. Caesar nem akart háborút, és nem törekedett egyeduralomra. Mielőtt a patakba lépett volna ezzel a szavakkal fordult embereihez: Quae volumus, ea credimus libenter, et guae sentimus ipsi, reliquos sentire speramus! Alea iacta est!
Sokan úgy vélik, hogy Julius Ceasar igazságérzete lázadt fel a méltánytalan eljárás ellen, amikor az abban az időben érvényes római törvény szerint hadvezér csak serege nélkül léphette át a folyót, amely akkor Itália határának számított. Az átkeléssel Caesar nyílt kenyértörést vállalt a Szenátussal, semmibe vette annak Lex Cornelia Majestatis törvényét, amely megtiltotta a hadvezéreknek, hogy az általuk igazgatott provinciából kivezessék a seregeiket.
A polgárháború elkerülhetetlenné vált, tehát nem volt visszatérés, a folyó átlépésekor Caesar elindult az egyeduralom – vagy a bukás – felé vezető úton.
Mielőtt Caesar a patakba lépett volna ezzel a szavakkal fordult embereihez: „Quae volumus, ea credimus libenter, et guae sentimus ipsi, reliquos sentire speramus! Alea iacta est!” (Amit akarunk, azt el is hisszük, és amit érzünk, szeretnénk, ha mások is éreznének. A kocka el van vetve!)
Az „alea”, „kocka” szó a rómaiak népszerű dobókockajátékára utal, amely kipróbálta a szerencsét, és amelyben a szerencsét már nem lehetett visszafordítani, ha a kockát eldobtad, azzal „sorsot vetettél”. Valójában ezzel a tettével Ceasar hadat üzent a köztársaságnak.
