Egy társaságban arról folyt a szó, kinek mi volt a legnagyobb csalódása. Erich Kästner verseinek fordítása kifogott a kezdő műfordítón…
„Némileg az irodalom felé is kacsingató ifjú újságíró voltam még, amikor merész ötlettel lefordítottam Erich Kästner néhány versét, s amúgy frissiben elvittem műfordításaimat az írószövetségbe, Képes Gézának. Alighogy hazaértem, már csengett is íróasztalomon a telefon. Képes Géza volt.
− Be tudna jönni holnap? – kérdezte. – Elolvastam a verseket! Maga úgy fordít, mint Arany János.
A szusz megállt bennem. Mint minden zöldfülű kezdőben, bennem is túltengett az önbizalom, de azt legvérmesebb álmaimban sem mertem volna remélni, hogy Arany Jánoshoz hasonlítanak. Márpedig Képes Gézáról tudtam, hogy nemcsak kitűnő költő, hanem kiváló szerkesztő és kritikus is. Ha ő azt mondja, hogy úgy fordítok, mint Arany, akkor ez így van! Egész délután feszített a büszkeség. Olyan magasan hordtam az orromat, hogy majd kibökte a plafont, s reggel persze rohantam az írószövetségbe.
− Jó, hogy jön! – fogadott Képes Géza nagy nyájasan. – Mondja, maga teljesen megzavarodott? Hogy jutott eszébe az az abszurd gondolat, hogy egy modern költő verseit Arany János stílusában fordítsa?”
