Lázas, izgatott társaság gyűlt össze 1908 elején egy irodalomkedvelő nagyváradi fiskális lakásán. Ifjú költők nem kevesebbet akartak, mint pusztító vihart kavarni a magyar irodalom állóvizében. Már javában dolgoztak az alkotók, mikor végre megérkezett, porosan, gyűrötten, igen másnaposan, és kétszeresen szomjasan Ady Endre…
Már türelmetlenül várták, hiszen az Új versek, és a Vér és arany immár neves költője, Ady Endre az új irodalmi alakulását véleményével és verseivel is támogatta. Parázs vita után elhatározták, hogy elmélkedések helyett versgyűjteménnyel és tényekkel mutatják meg: mit akarnak.
Mikor végre mindenki mindenben egyetértett, kiderült, hogy a társaságnak nincs neve.
– Addig pedig nem megyünk haza – jelentette ki Juhász Gyula, az egyik alapító -, míg el nem kereszteljük magunkat. Elő a javaslatokkal!
Talán fáradtak voltak az ifjú irodalmárok, talán más oka is lehetett, de jó, fogós elnevezés senkinek nem jutott eszébe. Reménytelenül széledezni kezdtek, midőn a házigazda, utolsó próbálkozásképpen, Adyhoz fordult:
– Bandikám, te híres címkitaláló voltál a szerkesztőségben. Csapj a fejedre… Találj már ki valami okos nevet!
Ady kis ideig gondolkozott, aztán elnyomott egy ásítást:
– Álmos vagyok. Nem megy. Holnap…
Ebben a szempillantásban Dutka Ákos rácsapott az asztalra:
– Azt mondod, hogy „holnap”! Jó. Legyen a társaság neve: Holnap!
Egy-kettőre be is vonultak az egyik központi mulatóba, és megtartották a keresztelőt, s lőn, a társaság neve: Holnaposok, az irodalmi folyóiraté pedig: Holnap. Ady másnapossága pedig eltartott még holnapután is…
