„…szégyenkezés nélkül ki kell jelentenem, hogy az én kabarém volt a tehetségesebb. Mérhetetlen szerencsém volt, hogy azelőtt sohase láttam külföldi kabarét és megkapóan tájékozatlan voltam az irodalomban.” 85 éve, 1938. május 5-én halt meg Nagy Endre. Őt tekintjük a magyar konferansz műfaj megteremtőjének, ő volt az első és mindmáig egyik legnagyobb konferanszié.
Nagy Endre 1877. február 5-én született az ugocsai Nagyszőllősön Nagy Endre újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató. Jogi diplomával a zsebében érkezett Nagyváradra, azonban diplomáját soha sem használta, sőt a doktori címet sem viselte. Inkább újságírónak állt. A Szabadság című laphoz szegődött, és azonnal belemerült Nagyvárad nyugatias, nyüzsgő életébe.
Mivel nem sok pénze volt, albérletét Ady Endrével és Bíró Lajossal osztotta meg. Ekkor kötött életre szóló barátságot a költővel, ezt semmilyen véleménykülönbség nem tudta megbontani: Ady minden körülmények között adott a szavára. Barátja bíztatására kezdett írni, s született is tollából néhány második vonalbeli, bár szellemesen érdekes realista regény a hazai vidéki életről (A Geödhyek, Apostol a Hódságon, A birsai vándorforrás) és egy novelláskötettel is előrukkolt (A misogai földkirály).
„Ady Endre pedig javíthatatlan lump; ebédelni is éjszaka szokott a Valterájban és a többi éjjeli mulatóhelyen; tőle megtanulhatja Krúdy Gyula, hogy hol lehet a legjobb bort kapni, hol vannak a legcsinosabb lyányok, de hogy hol mérik a legolcsóbb kismenüt, arról neki magának sincs fogalma.” Nagy Endre: Egy város regénye)
1907-ben Budapesten telepedett le, a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa lett és újságcikkei mellett paródiákat és dalszövegeket írt. Első próbálkozásai olyan jól sikerültek, hogy a Tarka Színpad műsorra tűzte műveit, komoly sikerrel. Még ugyanebben az évben debütált konferansziéként Kondor Ernő kabaréjában, a Bonbonniere-ben. 1908-ban átvette Faludi Sándortól a Modern Színpad, az első modern hazai kabaré vezetését, és Nagy Endre Kabaréja névvel vitte tovább. Műsorán sanzonokat, csúfondáros, jellegzetesen pesti kuplékat, egyfelvonásosokat láthatott-hallhatott a közönség, de színre vitte Móricz Zsigmond, Karinthy, Gábor Andor, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szomory Dezső műveit is.
A kabaré rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a közönség körében, ez volt Nagy Endre igazi műfaja.
Titka a rögtönzésnek álcázott, előre alaposan kidolgozott, megtervezett csattanókban, szellemes konferanszokban rejlett.
Addig nem tapasztalt könnyedséggel tudott az aktuális politika kényes kérdéseivel tréfálkozni, rendkívüli műveltsége, tehetsége, okossága nyilvánvalóvá vált élceiből, tromfjaiból. Őt tekintjük a magyar konferansz műfaj megteremtőjének, ő volt az első és mindmáig egyik legnagyobb konferanszié.
” Azt ma is kevesen tudják még, hogy a tehetség mindig viszonylagos és az élet álarcosbálján mindig az együgyű jelmezében szokott megjelenni. Nekem műveletlenségemben megvolt az a kényszer szülte bátorságom, hogy ezeket a legrövidebb, legegyenesebb utakat válasszam. Az én kabarém nem volt francia, nem volt német, nem volt irodalmi, sőt nem is volt kabaré.” (Nagy Endre: A kabaré regénye)
Világa a tipikus pesti polgáré, aki naponta értelmezi a politika eseményeit, kellemes kávéházi, csevegő stílusban. Hihetetlen tehetségével, szellemességével beszédhibáját is (kissé dadogott) képes volt a hatáskeltés szolgálatába állítani, tovább élesítve a késleltetett poénokat, gondolati játékait. Még politikusok is keresték társaságát, kíváncsiak voltak véleményére. Remekül beszélt franciául, német tudását a színpadi humor kedvéért letagadta, hogy a kifejezetten rossz kiejtéssel megformált német szavakból újabb vicceket faragjon.
Az élőszó művésze volt, konferanszié szövegeit nem engedte nyomtatásban kiadni, így hatása hiába múlta felül bármely kortárs napilap publicisztikáját, nagy része a feledés homályába merült.
Kabaréjában a kor legjobbjait foglalkoztatta, az ő felfedezettje volt többek között Medgyaszay Vilma, a híres sanzonénekesnő, aki saját műfaján belül új műfajt teremtett. Költők – köztük Ady és Babits – vetélkedtek, hogy versüket Nagy Endre színpadán mondhassák el vagy hogy ott elénekeljék azokat. Ady Endre neki írta a Kató a misént és a Zozó levelét, Babits Mihály pedig a Merceriáját és a Gáláns ünnepséget. Színháza műsorára tűzte Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Reviczky és a Nyugat más íróinak verseit is.
„Nem két összeillő pár szüli a szerelmet, hanem ellenkezőleg, a szerelem alakít át két embert, hogy egymást épp a tökéletlenségeivel egy egésszé forrassza össze. No most legalább tudod, hogy miért mondják a szerelmet mindenhatónak. Azért, mert meg tudja csinálni a csudát, hogy két ember elviselhetővé váljék egymás számára” (Nagy Endre: A szerelmesek kalauza)
Nagy Endre hosszabb lélegzetű darabok írásával és előadásával is próbálkozott. Bár a kényes ízlésű akadémiai bíráló bizottságtól 1911-ben A zseni című darabja Vojnich-díjat kapott, a közönség mégsem szerette, s hasonlóan megbukott az 1912-ben bemutatott A miniszterelnök című szatírája.
A film világával is kísérletezett. Filmszkeccsei a magyar filmtörténet jelentős állomásai, hiszen mindkét filmje, az első fikciós filmek, azaz játékfilmek sorába tartozik és valószínűleg már filmtrükköket is használt. 1909-ben rendezte A sakk őrültjét, négy évvel később A 300 éves ember című film társszerzőjeként szerepelt.
1913-ban Párizsba ment, ahol konferansziéként vállalt fellépéseket, színházát itthon Medgyaszay vezette. Az első világháború alatt az Estnek írt haditudósításokat, hazatérése után párizsi élményeit útirajzban foglalta össze. Hamarosan visszatért a kabaré műfajához, s megnyitotta Nagymező utcai kabaréját a Télikertben, de csak két előadásra futotta. 1921-ben kibérelte a Gresham palota pincehelyiségét és útnak indította a Pódium Kabarét, ahol a műsor minden számát maga írta.
1923-ban a hatóságok politikai tárgyú kabaréjelenetei miatt betiltották előadásait. Még ugyanebben az évben szövetkezett Salamon Bélával, a közösen vezetett Terézkörúti Színpad házi szerzőjének a kiváló kabaréíró Nóti Károlyt szerződtették. Ahogy telt az idő, nyilvánvalóvá vált, hogy Salamon Béla erőteljes egyéniségével nem fér meg Nagy Endre árnyalt, finom szellemessége. 1929-ben lemondott a színpad művészeti vezetéséről és búcsút mondott a kabarénak. Még néhány évig vállalta a konferanszié szerepét, de ettől kezdve csak irodalmi munkásságot folytatott.
„Igazi önzetlen barátságot csak a gyerekek és a valóban öregek ismernek. A gyermek még, és az öregember már nem törődik az egymásba fonódó érdekekkel. Talán ennek az öntudatlan megsejtése vonzza a gyermeket annyi bizalommal az öregemberekhez, megérzik bennük az igazi pajtást, aki tud komédiázás nélkül, őszinte hittel elmerülni a játékban. Általában azt hiszik, hogy az a könnyedség, amellyel az öregember tud a gyermek színvonalára leszállni, a szenilitás jele. De ez nem igaz.
Az öregember azért tud olyan tiszta lélekkel gyermekké válni, mert már megtisztult mindattól, amivel a gyermek még nem tudta lelkét bemocskolni.” (Nagy Endre: Öregek kalauza)
A Nyugatban esszéket publikált, vezette a Nyugat Baráti körének előadóestjeit és megalkotta Lukits Miklóst, a művelt, bohém, kicsit cinikus, kávéházi figurát, akivel könyve lapjain beszélgetésbe elegyedett. Két kötet is született a link törzsvendég figurájával, a Lukits Miklós kalandjai és a Hajnali beszélgetések Lukits Miklóssal.
Utolsó éveinek legjelentősebb műve – főleg forrásértéke miatt – A kabaré története, önéletrajzi elemekkel megtűzdelt műfajtörténet.
Nagy Endre Budapesten halt meg 1938. május 5-én.
