Volt idő, amikor egy jól irányzott poén többet mondott minden vezércikknél. A 135 éve született Békeffi László a magyar kabaré egyik legélesebb nyelvű mestere volt.
Békeffi László konferanszaiban napi rendszerességgel reagált az eseményekre, s merészen tréfálkozva mondott ki kellemetlen igazságokat. Békeffi László konferanszai a napi hírekből táplálkoztak, humora pedig nemcsak szórakoztatott, hanem leleplezett is. A színpadon elmondta azt, amit mások legfeljebb suttogni mertek – és ezért súlyos árat fizetett. A magyar kabaré egyik kiemelkedő alakjáról összegyűjtöttünk néhány érdekességet.
A kabaré, mint napi sajtó
Békeffi László 1891. január 14-én született, sorsa szinte előre meg volt írva: apja, Békeffi Antal író a Szegedi Napló felelős szerkesztőjeként a közélet ritmusát hozta a családba, anyja színésznőként a színpad varázsát, unokatestvére, Békeffi István is híres kabarészerző volt. A fiatal Békeffi mindhármat magába szívta. Bár elvégezte a Színiakadémiát, és az újságírással is kacérkodott, hamar nyilvánvalóvá vált: igazi terepe az élő szó, a közvetlen reakció, a kabaré gyors és veszélyes műfaja.
Húszévesen lépett először színpadra, majd Medgyaszay Vilma hívására a Modern Színpadon tűnt fel. Szövegíróként slágerek sora fűződik a nevéhez – elég a Mi van eladó? vagy a Hiába is üzened című dalokra gondolni. Rövid ideig a Pallas Filmgyár igazgatója volt, forgatókönyveket írt és rendezett, de mindez csak kitérőnek bizonyult: Békeffi igazi közege a konferansz maradt.
A humor ára
A húszas évektől kezdve esténként az aznapi újságok híreire reagált a színpadon. Amit reggel olvasni lehetett, azt este már iróniával, keserű nevetéssel és pontos megfigyelésekkel fordította ki. Ez a fajta aktualitás azonban nemcsak sikert, hanem figyelmet is hozott – a hatóságok részéről is.
1921-ben az Apolló Kabaréhoz szerződött, majd 1924-ben Boross Gézával közösen megalapította a Vidám Színpadot. Később a Papagáj Kabaré, az Andrássy úti Színház és a Teréz körúti Színpad művészeti vezetőjeként is meghatározó alakja lett a fővárosi kabarééletnek.
Vitriolos megjegyzései miatt többször beidézték, de komolyabb retorzió sokáig nem érte. Nemcsak vakmerősége, hanem kiváló kapcsolatai is védték. A közönség pedig pontosan értette a célzásokat – különösen akkor, amikor már nem lehetett mindent nyíltan kimondani.
Amikor a függöny beszél
1936-ban Komjáti Károllyal megnyitotta a Pódium Írók Kabaréját, amely a Nagy Endre-féle klasszikus kabaré hagyományát vitte tovább. Az egyre szűkülő politikai térben Békeffi új nyelvet talált: amikor a függöny egyszer nem akart felmenni, csak ennyit mondott a mikrofonba:
„Ne tessék türelmetlenkedni, a végén fel fogják húzni!”
A nézőtéren mindenki tudta, hogy a mondat nem pusztán színházi technikáról szól.
Nyíltan vállalt németellenes nézetei miatt a harmincas évek végére ellehetetlenítették. 1941-ben a Színművészeti Kamara eltiltotta a színpadtól, 1943-ban pedig letartóztatták. Sopronkőhidán raboskodott, majd a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. A kabaré, amely addig fegyver volt a kezében, ekkor már nem védhette meg.
Emigrációban is magyar szóval
A háború után nem tért vissza Magyarországra. Angliában, az Egyesült Államokban, végül Zürichben élt. Ragaszkodva magyarságához lapokat szerkesztett, könyveket adott ki, dolgozott a Szabad Európa Rádiónak is. 1955-ben Torontóban megjelent kötetének előszavában világosan megfogalmazta hitvallását: mindkét diktatúra áldozatainak emlékét kívánta megőrizni.
Békeffi termékeny író maradt emigrációban is, konferanszai és kabaréjelenetei külön kötetekben jelentek meg – bizonyítva, hogy humora nem helyhez kötött, hanem erkölcsi tartásból fakad.
Békeffi László 1962. január 22-én halt meg Zürichben. Életműve ma is emlékeztet arra, hogy a humor lehet könnyed, de sosem ártatlan – és hogy a nevetés néha az utolsó eszköz, amikor már minden mást elhallgattattak.
