„S nem mondtam már nektek, hogy amit ti őrületnek néztek, az csak érzékeim túlzott élessége?” Az amerikai irodalom és a detektívregény egyik „atyja”, Edgar Allan Poe amerikai író, költő 215 éve, 1809. január 19-én született.
Édesanyja korán meghalt, apja a három gyermeket jómódú richmondi családokhoz adta ki.
Az amerikai irodalom és a detektívregény egyik „atyja”, Edgar Allan Poe amerikai író, költő 215 éve, 1809. január 19-én született. Alig negyven évet élt, de amellett, hogy rejtélyekkel, furcsaságokkal tarkított tragikus életében megalapozta amerikai modern irodalmat, a klasszikusa rémtörténetek és a detektívtörténetek szülőatyja is lett.
Az angol származású színésznő, Elizabeth Arnold Poe és David Poe, Jr., baltimore-i színész fia út közben született Bostonban. Édesanyja korán meghalt, apja a három gyermeket jómódú richmondi családokhoz adta ki.
Miután édesanyja 1811-ben meghalt a virginiai Richmondban Edgar egy John Allan nevű dohány-nagykereskedő (feltehetően keresztapja) házába került, akinek felesége sajátjaként szerette a kisfiút. Öt évig (1815-1820) Angliában, Skóciában éltek, ahol Edgar egy kiváló magániskolában klasszikus képzésben részesült, Richmondba visszatérve pedig a tehetős déli úriemberek életét élte. Beiratkozott a charlottesville-i egyetemre, ahonnan kártyaadósság miatt távozni kényszerült. Az egyetemen elszenvedett szerencsejáték-veszteségei annyira feldühítették gyámját, hogy megvonta támogatását. Poe visszatért Richmondba, ahol eljegyezte kedvesét, (Sarah) Elmira Roystert.
1827-ben jelent meg első verseskötete Tamerlán és más költemények címmel. Ebben az évben Bostonban Edgar A. Perry néven beállt közlegénynek az amerikai hadseregbe, majd két év után gyámja segítségével kilépett (Poe nevelőanyja halála után John Allan megvásárolta szabadulást), és a West Point-i tiszti akadémiára iratkozott be, innen 1831-ben menesztették. Baltimore-ba költözött, ahol megírta első novelláit, amelyek egy philadelphiai napilapban jelentek meg.
EDGAR ALLAN POE: ÁLOMORSZÁG
(részlet)
(Ha szivünk száz sebe fáj
Ez nyugtató és enyhe táj,
S a sötét és árny-imádó
És a csupán árnyat látó
Szellem számára Eldorádó.
De szétnézni nyílt figyelemmel
Az utas benne nem bír, nem mer
S titkát halandó gyenge szem
Nem issza tárva sohasem,
Mert tiltja szigorú királya
Rojtos pillát emelni rája
S a vándor itt csak lopva lát
Fekete szemüvegen át.
Bús magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy ős eidólon,
Fenn uralg gyász-színü trónon,
Most érkeztem épp, e távol
Ködös Óperenciából.
(fordító: Babits Mihály)
A szegénység arra kényszerítette, hogy csatlakozzon a hadsereghez Edgar A. Perry néven, de Poe nevelőanyja halála után John Allan megvásárolta a szabadulást a hadseregtől, és segített neki kinevezést szerezni a West Point-i amerikai katonai akadémiára, ahonnan saját kérésére eltanácsolták.
1833-ban a Palackban talált kézirat című novellájával száz dollárt nyert egy pályázaton, s a richmondi Southern Literary Messenger tulajdonosa maga mellé vette szerkesztőnek. Az 1831 és 1835 közötti időszak a művészi beérés és az érzelmi biztonság kora volt életében: meghitt nyugalomban élt nagynénje házában, s annak lányát, Virginia Clemm-t tanítgatta nagy örömmel.
1836-ban hatósági engedéllyel feleségül vette tizennégy éves unokahúgát, egy évvel korábbra hamisítva a lány születési dátumát. Poe úgy tűnik, ragaszkodó férj és vő volt. Egyre erősödő alkoholfogyasztási szokásai miatt Poe-t elbocsátották richmondi állásából.
Valójában Poe életének legfőbb veszedelme az ivás volt. Ahhoz, hogy jól, érdekesen beszéljen kollégáival és a befektetőkkel egy nagyobb társaságban, enyhe serkentőre volt szüksége, ezért egy pohár sherryvel indíthatta napjait, és bár ritkán engedett a mámornak, gyakran látták inni a nyilvánosság előtt. Innen ered az a feltételezés, hogy Poe drogfüggő is volt, azonban az orvosi tanúvallomások szerint alkohol okozta agykárosodást szenvedett.
Végül a fiatal pár New Yorkba költözött, ahol Poe saját lapot szeretett volna indítani, de nem volt hozzá tőkéje. 1838 júliusában jelent meg egyetlen regénye, az Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése.
New York után Philadelphia következett, ahol a különböző magazinok szerkesztője volt. 1840-ben megjelent novelláinak első, kétkötetes gyűjteménye, amelyben olyan remek írások találhatók, mint az Usher-ház vége, a Ligeia és a Berenice.
„Az igazság nincs mindig a kút fenekén. Sőt, ami a fontos dolgokat illeti, én azt vallom, hogy mindig a felszínen lebegnek. A mélység ugyan lent van a völgyben, de a hegycsúcsról pillanthatjuk meg.” (Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság)
EDGAR ALLAN POE: A HOLLÓ
(részlet)
„Legyen hát e szód utolsó! – szöktem föl – sátán vagy holló!
Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vizen!
Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak,
mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen!
Tépd ki csőrödet szivemből s hagyj magam, mig elveszem!”
– Szólt a Holló: – „Sohasem!”
És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül,
fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen.
Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyü Holló,
míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen
s lelkem e padlómon-ingó árnyba fullad csöndesen:
nem szabadul – sohasem.
(fordító: Babits Mihály)
A Graham’s Magazine-ban jelent meg a detektívtörténet műfaját megteremtő, A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellája. Detektívtörténeteit még Sir Arthur Conan Doyle is elismerte: „Poe műveiből egy új irodalom fejlődött ki… Hol voltak a detektívtörténetek, míg Poe nem lehelt életet beléjük?”
Ezek az évek sikert és viszonylagos anyagi biztonságot hoztak számára, ezt azonban beárnyékolta felesége tüdőbaja. Poe a remény és a kétségbeesés közt vergődve ivással próbálta tompítani fájdalmát.
1842-től 1849-ig keveset írt, de ekkor születtek igazi nagy művei, megjelent Az aranybogár című kötete s A holló, amelyet magyarra olyan kiváló költők is lefordítottak, mint Babits Mihály, Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső.
„Rettegek a jövő eseményeitől, nem önmagukban, hanem hatásukban. Borzadok a gondolatra, hogy valamely, bár csak a legközönségesebb történés is, felrázza tűrhetetlenül izgatott lelkemet. Tulajdonképpen nem a veszélytől félek, hanem csak annak kikerülhetetlen hatásától – a rémülettől. Ebben a zaklatott, ebben a szánalmas állapotban, érzem, előbb-utóbb eljön az idő, amikor életemet és eszemet egyszerre kell elveszítenem valami kétségbeesett küzdelemben a vad fantommal, amelynek neve: FÉLELEM.” (Edgar Allan Poe: Az aranybogár)
EDGAR ALLAN POE: ULALUME
(részlet)
Itt rég a titáni fasorban
lelkemmel, a ciprus alatt
Psychével a ciprus alatt
bolyongtam a vulkáni korban,
mikor szivem árja szaladt,
mint nyugtalan láva szaladt
Yaanek-hegyi lávasodorban,
mely távoli sarkra halad,
mely zúg, mig a lávasodorban
az északi sarkra halad.
Szavunk szomorú vala; kóbor
lelkünket elaszta a hév
szivünket elölte a hév:
nem tudtuk, a hó hogy október
s nem tudtuk, az éj hogy az év
legéjjelebb éjjele (ah ez az év)
nem láttuk elült tavad, Auber,
(noha vitt már rajtad a rév)
feledtük elült tavad, Auber
és rémeid, Weir-tövi rév.
(fordító: Babits Mihály)
1844-től New Yorkban éltek, Poe a Evening Mirror szerkesztője volt, egy évvel később pedig a Broadway Journal című rövid életű hetilap szerkesztője lett, amelyben újraközölte novelláinak nagy részét.
Ebben az évben több előadást is tartott, amelyekben bírálta az amerikai költészetet, azonban külön említést tett a mára elfeledett, ám akkoriban nagy elismerésnek örvendő költő, Frances Sargent Osgoodról. Feltételezhető, hogy a közös irodalmi érdeklődésen kívül Poe azért vonzódhatott Osgoodhoz, mert mindketten Bostonban születtek, valamint a Virginiához hasonló gyermeki tulajdonságai miatt. A már nagy beteg Virginia nem ellenkezett, de „Fanny” irodalmi szerelméről szóló indiszkrét írásai nagy botrányt kavartak. A szenvedélyes levél- és verscserék ellenére Poe és Osgood kapcsolatát ma sokan tisztán plátóinak tekintik.
„Vannak húrok a legérzéketlenebb szívekben is, melyeket nem lehet érinteni, hogy az érintés emóciót ne keltsen. Még aki a legvégsőkig jutott is, akinek élet és halál egyformán tréfa már, vannak dolgok, amikkel nem szeret tréfálni.” (Edgar Allan Poe: A fekete macska)
1847-ben meghalt Virginia, a gyászból születtek Poe legszebb lírai darabjai, az Ulalume és a Lee Annácska. Ezen kései műveiről Poe több nőismerőse – Sarah Elmira Royster, Frances Sargent Osgood költőnő, Sarah Helen Whitman és Sarah Anna Lewis – is azt állította, hogy ők ihlették, azonban mind a megjelenések, mind a tartalmak arra utalnak, hogy Virginia volt a versek ihletője.
Poe visszatért Richmondba, és több mint egy évvel felesége halála után újra felvette a kapcsolatot ifjúkori kedvesével, Sarah Elmira Roysterrel. Életének utolsó nagy érzelmi fellángolásaként 1849 nyarán eljegyezte szerelmét, ám a házasság Poe halála miatt meghiúsult. Halálos delírium vagy talán veszettség okozta halálát? Tény, hogy 1849. október 3-án egy baltimore-i utcán eszméletlen állapotban találtak rá, s október 7-én hajnalban meghalt. Kezelőorvosa azt mondta, hogy Poe utolsó szavai a következők voltak: „Uram, segítsd szegény lelkemet”. A baltimore-i Westminster presbiteriánus templomkertben temették el.
Poe sokáig nagyobb hatással volt az európai kultúrára, mint saját hazája irodalmára. Akár verset, akár novellát írt, Poe az olvasóra tett hatást tekintette elsőrendű szempontnak. A műnek ezért mindig tömörnek, egységesnek kell lennie. Poe kísérletező hajlama sajátosan amerikai talajból nőtt ki. Új műfajokat létrehozó szellemi nyugtalansága, a személyiség határainak bátor kutatása az amerikai kultúra önteremtő törekvéseinek sorába illeszkedik. Poe művészete a szűzföldeket feltörő amerikai pionírszemléletből táplálkozik – és egyben a pragmatikus üzleti felfogásból is. Ezért olyan friss, és ezért olyan olvasmányos. Ezt a különös tehetségű, fantomokat kergető, fantomok űzte művészt negyvenesztendősen vitte el a hajsza, a boldogtalanság, az alkohol és az ópium.
