Hercule Poirot saját magáról a következőképpen vall a rá jellemző szerénytelenséggel: „Szabadon és képmutatás nélkül beismerem, hogy remek ember vagyok.” Csoda, hogy a „kis szürke agysejtekre” hivatkozó nyomozó kitalálója, Agatha Christie „nyomorult, kövér belga szemétládának” titulálta leghíresebb karakterét?
A rendíthetetlen nyugalmú, kackiás bajszú Hercule Poirot (akinek vezetékneve – noha más helyesírással – franciául póréhagymát jelent) Agatha Christie krimijeinek egyik legkedveltebb hőse. Teremtőjét azonban ne számítsuk a rajongói közé!
Első regénye több hónapos munka után készült el ám hiába, mert a kiadók sorba dobták vissza. Talán ennek tudható be Christie ellenszenve a végül 1920-ban – A titokzatos stylesi eset című krimiben – bemutatott Hercule Poirot iránt. Mire az 1926-os Az Ackroyd-gyilkosság megjelent Dame Agatha már meg is unta a beképzelt belga kopót. Sőt, az 1930-as években azt állította, hogy „elviselhetetlennek” találja Poirot-t. Az 1960-as években pedig odáig ment, hogy „egoista baromnak” gúnyolta. Igen, de mivel az olvasók körében hihetetlenül népszerű volt, az írónő kötelességének tartotta, hogy kedvükre tegyen.
„Ki nem állhatom! – jelentette ki egyszer Agatha Christie. – De nincs mese, nem szabadulhatok tőle, az emberek ugyanis ragaszkodnak hozzá.”
Ellenszenve ellenére Christie minden kritikával és módosítás kérelemmel szemben vadul védte a Poirot-franchise-t. Amikor Az Ackroyd-gyilkosság színpadi változata készült, keresztbe tett a rendező azon próbálkozásának, hogy átfazonírozza a figurát. Christie megvétózta a javaslatát, miszerint: „Fiatalítsuk meg Poirot-t, mondjuk húsz évvel, és nevezzük Szép Poirot-nak, hadd olvadozzanak a lányok!”
