Agatha Christie soha nem mondott nemet az ihletnek. Így éltünk Mezopotámiában című memoárkötetében így számol be írói szokásairól…
A krimi koronázatlan királynője azonnal írógépe elé ült, ha ihlete volt, egy brutális gyilkosság részleteinek lejegyzése közben egyedül a közönség zavarta…
„B., a társas lény nem csügged. Olyan napokon, amikor Max kint van az ásatáson, mi hárman pedig otthon maradunk, B. úgy kóvályog a házban, mint a kísértet. Benéz a rajzterembe, megpróbálja szóra bírni Macet, amikor pedig nem sikerül, búsan beballag az irodába, ahol én buzgón kalapálom az írógépen valamely brutális gyilkosság részleteit.
− Ó − mondja B. –, csak nem dolgozik?
− De igen − felelem kurtán.
− Ír? − kérdi B.
− Igen. (Még kurtábban.)
− Azt gondoltam − mondja sóváran B. –, hogy behozhatnám ide a cédulákat meg a tárgyakat. Nem zavarnám, ugye?
Erős vagyok. Világosan, tagoltam elmagyarázom, hogy nem jutok semmire a holttesttel, ha a könyökömnél egy eleven test mozog, szuszog, és minden valószínűség szerint locsog!”
Forrás: Agatha Christie: Így éltünk Mezopotámiában
