Amit mi magyar kártyának nevezünk, az nem magyar és nem is helvét, hanem német kártya. A valódi svájci kártya a némettől abban különbözik, hogy piros helyett rózsa, zöld helyett pedig címerpajzs szerepel színei között. Hogyan került a magyar játékkártyára Tell Vilmos alakja?
Hát akkor hogyan is került a magyar kártyára Tell Vilmos, Reding Itell, Fürst Walter meg a többiek? Piatnik Ferdinánd, magyarosan Nándor és fiai révén. Az ő bécsi kártyagyáruk, amelyet 1823-ban alapítottak, s amely később Pesten, Győrött és Krakkóban is létesített kártyaüzemeket, alkalmazta Schiller drámájának alakjait a német kártya harminckét lapján.
Szokás volt ekkor a történelemből, irodalomból venni a kártya figuráit. A kisebb osztrák és magyar kártyametszők nem voltak sokáig versenyképesek – pedig utóbbiak a „magyar” kártyán a magyar történelemből vett jeleneteket is szerepeltettek, sőt a 48-as szabadságharc vezéralakjait is.
Győztek azonban – Piatnik Nándor és fiai, velük együtt pedig Tell Vilmosék, akik akkor lettek igazán népszerűek honunkban, amikor más szabadsághősök képmásának sokszorosítása nem engedélyeztetett. És a bús magyarok a Gotterhalte dallamára énekelték: hetes, nyolcas, kilences, tízes, alsó, felső, disznó, király…
