Mikor Tömörkényt megválasztották a Petőfi Társaságba az összes szegedi írók egyetértettek abban, hogy ezt meg kel valahogy ünnepelni. De hogy?!
Tömörkény minden küldöttség elől elszalad, bankettre nem jön el, cikket, ódát, amit róla írnának, el nem olvassa. Valaki azt találta ki, hogy vegyenek neki egy arany tollat, vésessék bele a nevét és küldjék el postán, mint ismeretlen tisztelői. Ez elől nem lehet elutazni, sem visszaküldeni, mert az ismeretlen tisztelők nincsenek elkönyvelve a bejelentőhivatalban.
Meg is vették a tollat, el is küldték Tömörkénynek, szereztek is vele nagy örömet. Meg is mutatta néha Móra Ferencnek, ha jókedvében találta.
– Látod – húzta elő a bársonytokban lakó tollat az üvegalmáriomból –, erre az egyre büszke vagyok, azért, mert ismeretlen tisztelőktől kaptam.
Később aztán nem látta Móra a tollat egész Tömörkény haláláig. Akkor odakerült a szegedi múzeumba a többi Tömörkény-relikviával együtt. Benne volt ám a bársonytokban az ékszerész számlája is, amit a szegedi írók elfelejtettek kifizetni. Az ékszerész várt egy-két esztendeig, azalatt ő is elfelejtette, hogy kik rendelték a tollat, s mivel Tömörkény-toll címen volt nála elkönyvelve, prezentálta az egy-kétszáz koronás számlát Tömörkénynek.
Forrás: Móra Ferenc: Literatura. 1926
