Bizony keskeny a határvonal a zsenialitás és az őrület között, amint azt egy ízben Balzac asztaltársaságának egyik tagja is megtapasztalhatta.
Történt, hogy a nagyszerű porosz természettudós és felfedező, Alexander von Humboldt arra kérte egy elmeorvos ismerősét, hozza össze egy valódi őrülttel. A doktor rendezett egy ebédet, ahol megjelent Humboldt, Honoré de Balzac és a doktor egyik betege. Balzac – aki ekkor találkozott először Humboldttal – züllött életmódja sokat rontott külsején, most is ápolatlanul jelent meg, megszokott zilált formáját hozta, és egész étkezés alatt összevissza karattyolt.
Amint a beszélgetés kifulladni látszott, Humboldt odahajolt a barátjához, és megköszönte, hogy ilyen megnyerő dilinyóst hozott magával. A pszichiáter egy pillanatig nyekkenni sem tudott.
– De hát a másik az elmebeteg – hozta végül Humboldt tudomására. – Az az úr, akit éppen néz, Monsieur Honoré de Balzac, országunk egyik legkiválóbb írója.
