Egyszer valaki megkérdezte Deák Ferencet, miért szereti a kalandregényeket…
Deák Ferenc nagyon szerette az indiánregényeket, kiváltképp J. F. Cooper indiántörténeteit. Nem tudjuk, hogy a német fordításokat olvasta-e, magyarul csak Az utolsó mohikán (1845), a Vadölő (1868) és A nyomkereső (1870) volt hozzáférhető – utóbbi kettőt Deák régi barátnője, Vahot Imréné Csapó Mária fordította.
Egyszer valaki megkérdezte Deákot, miért szereti a kalandregényeket.
– Tudod öcsém – válaszolta Deák -, a színháznál is jobban pihentet, ráadásul nem kell ünnepélyesen viselkednem.
– S miért Cooper a kedvenc?
– Nem a politikai nézetei miatt, hanem Nyomkereső figurája érdekel. Cooper fontolva haladó gondolkodása tiszteletére méltó, de Magyarország nem Amerika. Nyomkeresőben néha magamra ismerek: én is elvágyódom a nagyvárosból, hiszek az ősi természetes erkölcsökben, no meg – kacsintott egyet -, ahogy ő nem nézi ördögöknek az indiánokat, én sem hiszem ebben a kuruckodni kész világban, hogy minden német huncut!
Forrás: Történetek Deák Ferencről
